Connect with us

Hír

Jimmie Ward nem hiszi, hogy Stafford előrelépés Goffhoz képest

Korábban Sean McVay és Kyle Shanahan oda-vissza dicsérte a másik főedző csapatát (és a többi csoportriválist), ami a Rams és a 49ers keretét elnézve egyáltalán nem túlzás. Persze nem mindenki látja így a helyzetet, Jimmie Ward például nem igazán látja a Rams részéről az előrelépést.

“Bírom Staffordot, de ő még mindig az az irányító, aki semmit nem nyert Detroitban és nyeretlen a rájátszásban, pedig még egy Megatronja is volt. Ezzel szemben Jared Goffal több meccset is nyert a csapat a rájátszásban, ráadásul Super Bowlba is jutott a Ramsszel. Ott ugyan nem nyert, de mégis eljutott oda. Persze ezzel nem akarom Matt Staffordot bántani, szerintem nagyszerű irányító, top 10-es, akár top 5-ös, nem tudom. De Goff bejuttatta őket a Super Bowlba, szóval majd meglátjuk, hogy tényleg előrelépés-e hozzá képest Stafford”

– mondta a DB (via PFT).

Tény, hogy Stafford még soha nem játszott a döntőben, rájátszásba is csak háromszor jutott a Lionsszel 12 év alatt, ráadásul mindegyik alkalommal azonnal kiesett vele a csapat, míg Goff-fal Super Bowlig menetelt a Rams. Ezzel együtt nem véletlenül tartják a Stafforddal megerősített Los Angelest a Super Bowl egyik esélyesének, míg a Goff fémjelezte Lionst az 1/1 egyik fő várományosának.

6 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
6 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fontos_Vidra
Fontos_Vidra
2021-07-19 10:23

látom a tweetet az első rams elleni találkozó után :D
Jimmie Ward, 49ers safety, just announced his retirement at half-time during their first game against LA Rams, saying: ‘I was f**cking wrong, man. Goddammit!’
via Ian Rapoport
11/15/21 10:59 pm

tmbb
tmbb
2021-07-19 12:08

nem a Texans az 1/1 fő várományosa?!

atis123Juve
atis123Juve
Reply to  tmbb
2021-07-20 00:18

ők ketten

Pizsama
Pizsama
2021-07-19 13:26

Soha nem egy emberen múlik, hogy mennyire sikeres a csapata. Jó QB-vel is lehet szar csapatod, és átlagos QB-vel is lehet SB-t nyerni. És a sérülésekről akkor még nem beszéltünk. Szerencsés az a csapat, ahol épp minden klappol.

atis123Juve
atis123Juve
2021-07-20 00:18

Ez egy niemand!

Raist
Raist
2021-07-20 07:07

Az amerikai foci is olyan, hogy van legalább 1000 féle adat és 100 féle adottság egy-egy játékosnál és mindig lesz olyan, amiben valaki rosszabb a másiknál. Csak meg kell találni azt a párat ami az embert igazolja és jótékonyan el kell felejtkezni a többiről. Ennyi erővel Cam Newton jobb irányító mint Tom Brady, mert karrierje során több futott yardja van és (ezt fejből nem tudom de jó tippnek tűnik :D ) több futott TD-je is. NYILVÁN minden Pats szurkoló ezért nagyon happy hogy Cam az irányítójuk és nem Brady…

Ha másik sportágat nézünk én ilyenkor mindig azt a példát hozom hogy ennyi erővel akkor Szalai Ádám jobb focista mint amilyen Messi valaha is lesz, mivel jobban fejel, vagy több gólja van Európa Bajnokságokon mint Messinek. Igaz és tény mindkettő? Az. Csak ugye 1000 másik “apróságot” nem vesz figyelembe.

Mindig lehet és általában könnyű is találni pár adatot ami alapján igaza lehet valakinek (most éppen Ward-nak) egy ilyen nyilatkozattal, de attól még az ember érzi hogy ez nagyon erőltetett összehasonlítás. Pont hogy a következő év végére fog ez kiderülni (sőt lehet nem árt 2 évet várni az ilyen kijelentésekkel), mivel Stafford csak most került abba a rendszerbe amiben Goff eddig volt, egy snap-et nem kapott még, így meg marhaság előre ilyet mondani.

6
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x