Connect with us

Hír

Justin Simmons nagyon sokat vár az idei Broncostól

A Denver Broncos öt éve még Super Bowlt nyert, azonban a safety Justin Simmons annak nem volt részese, hiszen pár hónappal utána a harmadik körben választotta ki a csapat, majd idén, hatodik évére teljesen megérdemelten a legjobban kereső safety vált belőle. Most pedig nagy dolgokat vár a védelemtől és összességében a csapattól is, erről beszélt a Good Morning Football műsorban.

“Nagyon szórakoztató lesz ebben a védelemben játszani, nagyon izgatott vagyok ezzel az évvel kapcsolatban. Az egész védelem tele van tehetségekkel, és olyan erős támadósorok vannak a csoportunkban, mint a Chiefs, a Raiders és a Chargers, úgyhogy szükségünk lesz egy jó védelemre hétről hétre, mert a legjobbakkal játszunk a divíziónkban. A célunk pedig az, hogy a legjobb védelem legyünk a ligában. A tehetségünk megvan ahhoz, hogy odaérjünk az irányítóra és turnovereket harcoljunk ki – az utóbbi években ezzel szenvedtünk kicsit.

Csapat szempontból úgy érzem, hogy nagyon közel vagyunk. Végre lesz egy olyan évünk, ahol megtartjuk a koordinátorokat, a játékosok ismerik a rendszert, a támadóknál, a védőknél és a speciális egységben is. Mióta a ligába kerültem, várok erre. A 9-7-es mérleggel voltunk a legközelebb a rájátszáshoz, de úgy érzem ez lesz az az év, úgyhogy nagyon izgatott vagyok.”

A Broncos kerete tényleg kiváló, akár top5-ösnek is lehet tekinteni, a védelem tényleg ott lehet a legjobbak közt, azonban irányító poszton óriási kérdőjel van, ami megtorpedózhatja Simmons playoff-álmait.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-07-03 07:27

“…irányító poszton óriási kérdőjel van, …”

Inkább felkiáltó jel az

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x