Courtney Conin információi szerint a Vikings menesztette Rick Dennisont, a támadófal edzőjét és a futójátékért felelős koordinátort, miután nem volt hajlandó beoltatni magát a koronavírus ellen. A helyét eddigi segédje, Phil Rausher veszi át. Dennison az első olyan edző, akit ezért menesztenek a ligában.
Az NFL kötelezővé tette minden úgynevezett Tier1 személyzetnek (edzők, front office tagok, felsővezetők, játékosmegfigyelők, felszerelésért felelős emberek, stb), hogy beoltassa magát – kivéve, ha orvosi vagy vallási oka van ez ellen. Aki nem fogadja el a vakcinát, az kikerül ebből a körből, így például az edzők nem lehetnek ott a pálya szélén, nem léphetnek direkt kapcsolatba a játékosokkal és a megbeszéléseken sem vehetnek személyesen részt.
A 63 éves Dennisonnak 27 évnyi edzői tapasztalata van, és azt várták tőle, hogy segít majd a fiatal Klint Kubiaknak, aki apjától vette át a támadókoordinátor feladatokat. Ehhez is meg lett volna a tapasztalata, hiszen közel 30 szezont húzott le Gary Kubiak oldalán, így kívülről-belülről ismeri a rendszert.
A Vikings jövő szerdán tartja az első edzését az edzőtáborban.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ezzel az oltási szabállyal gyakorlatilag nincs más valasztas
Mondom, hogy idén a passzjátékra fogunk építeni. Ezért nincs szükség koordinálni a futójátékot.
Ő már ezt tudta, nem akart sallangnak ott maradni. A legegyszerűbb felmondást választotta.😊 Csak 63 éves,minek oltassa be magát, vigyázzon rá mindenki más. A boltban eceterá… De szíve joga így dönteni. El kell fogadni.
Van aki 63 évesen is még csak húsznak érzi magát.
ui.: egyébként is ki akar chipet ültetni magába, hogy aztán az UFO-k elrabolhassák és kicserélhessék.
Azt sose tudtam, hogy a chipes billgateses antivakci ultrák tudják e, hogy a világon van más ország mint az USA? Illetve a kínai, orosz vakcinára mi lehet a magyarázatuk?
az emberek 90%-ának nincs szüksége magyarázatra mert
“a tévé ezt mondta”
Mer nem értesz te semmit se!
Hát ha eccer az egész világot ugyanaz a háttérhatalom irányítja, akkor nem tök mindegy melyik ország(uk)ban teszik bele a chipet az oltásba? Szerencsére, azé ilyen könnyen nem tévesztik meg az igazi tudás birtokában lévő laposföüd hívőket!
Uram, most vagy chip,vagy rablás.😊 Azért nehogy all ín one legyen.
Sajnálom, hogy ennyire gúnyosan vagytok vele. Persze kifigurazni könnyű bárkit.
Szerencsére a mi családunkban csak enyhe mellékhatások voltak az oltástól, de a tágabb környezetünkben 5 embert tudok akik meghaltak és mind 50 feletti.
Szuper, hogy egy olyan 63 éves embert fikaztok, akiről kb semmit nem tudtok.
Gratulálok 👏
Ez nem az FK szerkesztőinek szól.
Ne vedd ennyire komolyan az életet!
Ha tudnád, hogy én mi mindenen tudok jókat derülni, szerintem el is ítélnél miatta kényszermunkára. :)
Hát jó….. Rendben….
Ez tetszik, ez a tiltja a vallásom, mint járványügyi kivétel. Nem is hiszem el, igazán. Ez a fickó nem tudott erre hivatkozmi? Agyrém, ha tényleg van ilyen.
biztos kell a szcientológiás papír róla, azt meg nem merte bemutatni
Van olyan vallàs ami kifejezetten tiltja az oltàst vagy ezt most hogy kell èrtelmezni?
Igen, például a Jehova tanúi nem hajlandók bizonyos összetevők esetén elfogadni gyógyszereket, oltásokat. Aztán ha nem kóser, akkor a zsidók sem. Stb.
Amennyiben vallásnak tekintjük a Trump hívők csoportját, akkor köztük állítólag eléggé elterjedt az oltásellenesség. :)