Stephon Gilmore egyre hangosabban követel magának új szerződést a Patriotstól, ami nem meglepő: a corner idén mindössze 7,9 millió dollárt keresne. Egyelőre azonban a csapatot ez nem különösebben bosszantja, ráadásul Jeremy Fowler információ alapján egy csere sem tűnik reálisnak.
A Patriots helyzete kifejezetten egyszerű. Gilmore tavaly sérülésekkel küszködött, már 31 éves és új szerződést akar, így nem sok értelme van elcserélni, talán még egy ötödik körös picket sem kapna érte a csapat. Az előbbiek miatt ugyanakkor új szerződést sincs értelme adni a cornernek – tehát az a legtisztább, ha nem csinálnak semmit Bill Belichickék.
Gilmore ebben az esetben
- vagy kiüli a szezont és elveszít közel nyolc millió dollárt (vagyis ennyit spórol rajta a Patriots), rontva egyúttal a piaci értékét,
- vagy kikényszeríti a kivágását, amivel szintén ront a piaci értékén (ami szintén spórolás a Patsnek, ráadásul nyáron már senki nem ad a cornernek 7,9 milliónál többet),
- vagy megpróbál nagyon jól játszani, keres egy kis pénzt és esélyt teremt még egy utolsó nagy szerződésre.
Nem lennénk meglepődve, ha az utolsó forgatókönyv jönne be.
Related TopicsNew England Patriots
25 Comments
Legfrissebb cikkeink
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Legutóbbi hozzászólások
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
Az utolsó mindenkinek jó lenne…
Mi lehet Gilmore fejében ezzel a dologgal kapcsolatban?
Nem hülye, biztosan megbeszélte a dolgot az ügynökével, ismeri BB-t, a szervezetet, tudhat ezt-azt a csapat 2021/22-es elképzeléseivel kapcsolatban és lehet mindenféle belsős infója. Szóval a fent felsorolt lehetőségekkel ő is tisztában van. Azt is nehezen hinném el, hogy nem kapott a hosszabbításra ajánlatot.
Lennie kell egy olyan verziónak, amivel legalább egy minimális esélye van annak, hogy nyer.
Ha ezeket szerinted Gilmore tudja, akkor csak szerényen kérdem én, mégis mi értelme a holdoutnak?
Nyilván tudja.
Viszont mégis azt választotta, amit, tehát kell itt még valaminek lennie, ami szerinte növeli az esélyét egy számára kedvezőbb kimenetelre.
Persze nem láttunk meg full hülye NFL játékost aki beszopta hasonlóval :D
Meg olyat is, aki nem.
Szalma.
Ok.
BB Óz, de akkor ki a bádogember, a keleti boszorkány, stb.?
Valami ócska csapatba kell elcserélni egy 7.körös pickért, ezzel még bele is lehetne taposni a lelkébe.
Brownsba?
Azért ez már nem az a Browns, ahova Collinst küldték 16-ban. Gilmore összetenné a két kezét, ha a Brownsba cserélnék.
mint anno Mankinst az akkor bűnrossz Tampába :)
Ne szórakozz Zoha… izéééé… BB-vel!
Kecskeeeeee!!!!!
Meaúúúú.
Igen, mindig így maherol!
Szedjétek már ki a névelőt Gilmore neve elől!
Egyébként mi ez a cím?
“a Gilmore-t”?
….a féreg Gilmoret…
Kimaradt a Happy?
Nem is most, majd a szezonban lesz elcserélve egy bizonyítottan reménytelen csapathoz, hogy bizonyíthasson, hogy mennyit lendít rajtuk. Ez a papírforma, és ez rendben is lesz,
Ha nem kap új szerződést, akkor nagyon nem csesznének ki vele egy ilyen szezon közbeni cserével, mert kb. két hónapot (november-december) kellene csak az új csapatánál lehúznia és már szabaddá is válik. Ráadásul, ha vacak a csapat, akkor úgysem rá dobálnának az ellenfél irányítói, tehát a stat-jában sem várható nagy törés.
Mindenképpen meg fogja próbálni, BB, hogy fájjon, azt gondolom. Akármit papolnak az itteni srácok, ez az utólagos szerződés szegés nagyon nincs rendben, és szerintem a Pats nem akarja a szervezeti kultúrájának részévé tenni. Itt a franchise-ok részéről egy szigorú erőforrás gazdálkodás zajlik, ami nem engedi meg ezeket a kihágásokat, legalábbis nem kellene belenyugodni. Mindenki tudja, hogy itt az aláírási pénzért, meg a fixen garantált pénzekért, megszerzik egy játékos jogait és ha vannak teljesítmény alapján járó részek akkor azzal, illetve az idő előtti lezárással tudják a csapatok szabályozni a szerződéskor elvártól felfelé vagy lefelé történő teljesítmény eltérésekből fakadó problémákat. Az nagyon nem jó, ha véletlenül sikerül egy utób elönyösnek bizonyuló szerződést kötni, és akkor utóbb elkezdenek pampogni a játékosok. Ha nagy az eltérés felfelé akkor rendre maguk kompenzálják. Emlékszem Wilson meg Prescott is fillérekért játszott eleinte.
De ez a holdoutnak nevezett zsarolás nem tetszik és nem is fog. BB tudja jól, ha egynek engedsz, mindnek engedsz. Ezért nem fér bele, mindamellett, hogy természetesen inkorrekt, primadonnáskodás, mely minden itteni fejtegetés ellenére szembe megy a társadalom alapszabályával, és nem indokolja semmi más mint egyes tulajok és GM-ek puhasága. Pl amikor Julio elkezdett menetrendszerűen nyafogni, akkor neki rendre engedtek, és ezért részéről érthető volt, ha nem is szimpatikus, mert szinte mindig azonnal és harc nélkül megadták neki, úgyhogy nem is volt rest évente követelőzni.
De Gilmore esetében max. arról lehet szó, hogy elhatározta, hogy csapatot vélt még idén, mert semmi más kimenetele nem lesz ennek, erre komoly tétben mernék fogadni.
A játékos és a csapat szerződése nem önmagában lézetik, hanem egy rendszerben, egy csomó más szerződés (NFL, NFLPA, stb.) és szabályzat egyik elemekén. Ez rendszerként értelmezendő, szóval szerintem itt nincsen semmiféle szerződésszegés. A hold-out egy jól szabályozott lehetőség/jog, amivel a játékos legálisan élhet (meg viselheti kockázatát meg a rá esetlegesen negatív következményeket).
A szerződésszegésre példát inkább AB személye környékén keresnék.
Hogy BB meg mit enged, illetve mit nem az egy másik kérdés. Pontosan tudja, hogy mi mennyit ér meg neki és aszerint fog dönteni. Ha kell neki Gilmore akkor tárgyalni fog. Nekem van rá egy söröm, hogy Gilmore új szerződéssel fog a Pecc-ben játszani szeptemberben.
Az NFL-ben van most 32 x 90 = 2880 játékos, akik közül max. 10-20-nál van hold out-os story. Ez a munkavállalók 1%-a.
Á dehogy, a szerződés az alapja a társadalomnak, annak ellenére, hogy sokat és sokszor felrúgnak. És mivel ez a bad habit gyakori, ezt is szabályozni kell. De ettől valójában nem válik a rendszer részévé, hanem a rendszer egyik vadhajtása, hogy fajsúlyos játékosok elkezdik ezt a zsarolást, de ettől a megítélése részemről, és szerintem logikusan nem változik. Ez egy pofátlankodás marad mindig is, mindig is az volt, komoly emberek nem is csinálták, mert nem lehet őket rávenni.
Az ne haragudj, hogy mondjuk például a lopás valahol akár gyakori , ettől már elfogadottá válna, mert mondjuk ismerek olyan országot ahol a rendszer alapja lett, ettől még azért nem lett a társadalmi szerződés része az én olvasatomban. Szóval ebben aligha fogunk egyetérteni. Pont az ilyen csúszós lejtők miatt van rendetlenség a fejekben, mert ha ez is normális, akkor hol a határ, sajnos egy szerződést az aláírásáig kell alkudni, és utána ahhoz tartani magunkat, vagy fel lehet mondani minden konzekvenciájával. Bármilyen rendszerben ez a szabály amely normálisan akar működni.
plusz egy gyenge csapat nem hiszem hogy egy jó képességű cornerért cserélne szezon közben, még a végén javít a mérlegükön, ami ugy ront a draft pozíción