Ndamukong Suh 2015-ben a legjobban fizetett védő lett, mikor a Dolphinsba igazolt, azonban a pénz nem minden, és a védőfalember nem volt boldog Miamiban. Ezt pedig megfejelte rossz hozzáállásával, amivel problémákat okozott a csapatnál. Ezt ő maga mesélte most el a Twitteren, és azt is elmondta, hogy tanult hibáiból és ma már jobb csapattársnak számít.
“Ha láttatok játszani, akkor tudjátok, hogy elég sok tudok lenni. Nagyon direkt ember vagyok. A munkám az, hogy az akaratom ráerőltessem másokra. Ez pedig beleívódott az életem más területeire is. Sokáig csak kimondtam, amit akartam, sosem gondoltam arra, hogyan adom át az üzenetet. Aztán amikor Miamiba kerültem, minden megváltozott. Befolyásos pozícióban voltam, úgyhogy mindig elmondtam a véleményem, attól függetlenül, hogy ez másokat hogyan érintett. Két év után rájöttem, hogy ez a hozzáállás megosztja a csapatot, eltávolít embereket magamtól és negatív dolgokat kreál a fejemben.
Aztán jött az új edzőnk (Adam Gase). Semmivel sem értettem egyet abból, amit ő akart csinálni. De bármit mondtam, azt nem hallották meg. Nem kaptam meg a támogatást, amire szükségem volt. Rájöttem, hogy azért, mert nem volt bennem tapintat. Ha nem vigyázol arra, hogy hogyan csinálsz dolgokat, akkor te leszel a rossz srác. Úgyhogy elkezdtem változtatni, és ezt tartom a mai napig. Sokkal többet hallgatok meg másokat, mint amennyit beszélek. Odafigyelek, hogy hogyan társalgok másokkal. Figyelek mások reakcióira és eszerint változtatok. Gondosan megválogatom a szavaimat, hogy empatikusabb legyek. 180 fokos fordulatot vettem. Sokkal kevesebbet vitatkozok és sokkal több egyezségre jutok. És a legfontosabb, hogy jobban érzem magam és javult a hangulatom is.”
A hírhedt Suh ma már a pályán is kevesebbet kerül konfrontációba, és úgy tűnik, jól beilleszkedett a Buccaneers csapategységébe is. Láthatóan értékelik is őt a franchise-nál, hiszen zsinórban háromszor írt alá egyéves szerződést Tampában.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások