A Cowboys már eddig is nehéz helyzetben volt a tavaly nagyon rosszul játszó Zeke Elliott szerződése miatt, de szemlátomást bíznak a futóban, ugyanis még nehezebbé tették a támadó elküldését. Field Yates információ szerint a csapat átalakította a futó szerződését, ezzel 6,88 millió dollárt felszabadítva az idei capben.
Elliott 2019-ben kapott egy 6 éves, 90 millió dolláros szerződést, amit sikerült úgy összerakni, hogy a futó gyakorlatilag a 2022-es idény végéig kivághatatlan, és elcserélni is csak rendkívül nehezen lehetett. Azzal, hogy a csapat átalakított Elliott 9,6 millió dolláros fizetéséből 8,6 milliót, így egy 2023-as menesztés is 11,86 millió dollárnyi halott pénzt jelentene mindössze 4,86 millió dollár spórolás mellett. Ha pedig 2022-ben is hozzányúlnak a szerződéshez (ami elég valószínű, mivel már most 26 millió dollárral túllépik a jövő évi 208 millió dolláros capet), akkor még 2023-ra is bebetonozzák a futót, arról nem is beszélve, hogy a későbbi években is nőni fog a dead money.
Ezt a 6-7 millió dollárt akár Dak Prescott szerződésének átalakításával is meg lehetett volna spórolni. Ha már mindenképp hozzá kell nyúlni egy kontraktushoz, akkor célszerű lenne egy olyan játékoséhoz, akivel kapcsolatban még csak elméleti szinten sem merülhet fel a kivágás.
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Kaqxar on A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
A szerződését illetően: jó az ügynöke. Kiskabát meg hátradőlhet jelenleg. Tuti mani,gond esetén meg kegyet gyakorolhat, hogy a nehéz cserét könnyebbé tegye…. Ide megyek,oda meg nem,de megbeszélhetjük… És még mindig ez a világ legértékesebb klubja… Jerry tud valamit.🤐 Csak nem megnyugtatni a szurkolókat. Elfásulnának az unalomtól.
Mit vársz, A+ tulaj FK értékelés alapján, a liga legjobbja.
Nem tudom, hogy benne ennyi erőt még érZEKE? 😅