A Dolphins nemrég sérültlistára tette a támadófalember DJ Flukert, most viszont hivatalosan ki is vágták egy úgynevezett sérülés egyezséggel – írja Tom Pelissero. Flukernek a meniszkusza sérült meg és műtéten is átesett, várhatóan egy hónap kihagyás vár rá. Alapesetben sérült játékost nem lehet kivágni, viszont a felek megegyezhetnek, hogy a csapat állja a fizetése egy részét (általában annyit, amennyit kapott volna, amíg fel nem épül), a játékos pedig így szabadon igazolhatóvá válik. A 2013-as első körös játékos tavaly a Ravensnél játszott, most a Dolphinsban akár a kezdőért is küzdhetett volna, de úgy tűnik inkább a fiatalokat preferálják Miamiban.
A Saints leigazolta a cornerback Prince Amukamarát – írja Dan Graziano. A 2011-es első körös játékos már 32 éves, de igazából egész karrierjében korrekt cornernek számított, ezért is volt olyan furcsa, hogy tavaly a Raiders még a nyáron kivágta, majd az egész szezont a Cardinals gyakorlócsapatában töltötte. Meglátjuk, a Saintsnél kap-e több lehetőséget.
A Cardinals újraszerződtette a védőfalember Corey Peterst, aki az utóbbi öt évben is a csapat kötelékében volt – írja Ian Rapoport. A 2010-es harmadik körös játékos már 33. életévét is betöltötte, tavaly sérülés miatt kilenc meccsen lépett pályára. Futás ellen talán még most is képes lehet korrekt játékra, és a Cardinals belső védőfala nem számít épp veretesnek.
A Giants leigazolta a veterán futó Alfred Morrist – jelentette be hivatalosan is a csapat. Morris 2012-ben újoncként berobbant a ligába Robert Griffin oldalán Washingtonban, azonban azt a teljesítményt sosem tudta megismételni. Tavaly is a Giantsben játszott, 55 futásból 238 yardig jutott.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Jut eszembe. BSZ Tibi!