Connect with us

Hír

Fej-fej mellett halad Drew Lock és Teddy Bridgewater a kezdőért folytatott harcban

Az edzőtáborok egyik legnagyobb kérdése, hogy ki lesz a Denver Broncos kezdő irányítója. A harmadéves Drew Lock és az idén szerződtetett veterán Teddy Bridgewater csatázik ezért a posztért, és a tábor első napjai alapján egyikük sem tudott felülemelkedi a másikon.

Vic Fangio tegnap azt mondta az újságíróknak, hogy teljesen egyenlő a verseny a két srác közt, nincs különbség eddig a teljesítményükben. A főedző azt is hozzátette, hogy a csütörtöki szabadnapig mindenképp folytatják az eddigi felosztást, miszerint mindkét irányító ugyanannyi lehetőséget kap az első csapattal való edzésre.

Könnyen lehet, hogy majd csak az előszezonmeccsek során dől el, hogy ki vezetheti ki a Vadlovakat a pályára az első fordulóban, és bárki legyen is az, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a szezon során a másik delikvens is lehetőséget kapna a kezdőben. Lock mivel még fiatal, így potenciál több lehet benne, mint Bridgewaterben, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ezt ki tudja hozni magából. A Pantherstől érkező irányító ellenben nyújthat egy biztonságos opciót kevés eladott labdával, ami imponálhat a védőguru Fangiónak.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!