Connect with us

Hír

A Jaguarsnál még nem mondják ki, hogy Trevor Lawrence a kezdő

A Jaguars az idei draft első választásával megszerezte a korszakos tehetségnek tartott Trevor Lawrence-t, és a rosteren lévő irányítók névsora alapján elképzelhetetlennek tűnik, hogy ne az 1/1-es kezdjen az alapszakasz első hetén. Ugyanakkor Urban Meyer egyelőre nem hajlandó nyíltan kinevezne Lawrence-t a csapat kezdőjének, szerinte igenis verseny van közte és Gardner Minshew között.

Az edzések alapján ez igaz is, ugyanis hol egyik, hol pedig a másik irányító kapott snapeket az első csapattal. Ráadásul a teljesítményük is hasonló egyelőre: Lawrence passzainak a 70,4 százaléka volt jó 24 TD-ért és hat INT-ért a 7 vs. 7 és a 11 vs. 11 gyakorlatoknál, míg Minshew 70 százalékos pontosság mellett 16 TD-t passzolt egy INT mellett.

Hogy ennek a versenyeztetésnek van-e különösebb oka, azt nehéz megmondani. Minshew nem volt rossz, amikor lehetőséget kapott, 23 meccsen 5530 yardot, 37 TD-t és 11 INT-t passzolt az elmúlt két évben, a rutinja miatt eleinte akár még jobbnak is tűnhet, mint a teljesen újonc Lawrence. Ugyanakkor nem kérdés, melyikük a tehetségesebb, így minden Lawrence-től elvett elsőcsapatos snap luxusnak tűnik.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2021-08-13 15:34

Hajrá bajusz! Nem komáljuk a lófejű kislányokat.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x