Connect with us

Hír

Alex Mack izzadós hátsója okoz problémát a 49ersnél

A center-irányító kapcsolatra általában csak akkor figyelnek fel az emberek, ha probléma van belőle. A 49ersnél pedig jelenleg ez a helyzet az edzőtáborban. Azonban nem arról van szó, hogy az idén igazolt, 35 éves Alex Mack túl magas vagy túl alacsony snapeket adna, hanem arról, hogy túlságosan izzad a hátsója.

Jennifer Lee Chan vette észre a hétvégén, hogy Macknek egy különösen nagy méretű törölköző van betűrve a nadrágjába ennek orvoslására, és annak megkönnyítésére, hogy Jimmy Garoppolo könnyebben meg tudja fogni a labdát. Az újságíró pedig meg is kérdezte a jelenségről Kyle Shanahant, aki egyébként 2014-ben a Brownsban, majd 2016-ban a Falconsban is edzője volt a veterán centernek. A főedző pedig elmondta, hogy Mack mindig is ilyen problémával küzdött.

“Keményen dolgozik a pályán és van egy kis izzadós problémája, úgyhogy szükségünk van egy strandtörölközőre. Az irányítók is dolgoznak a helyzeten. De őszintén, minden centerrel ez van, talán Mack esetében ez kicsit rosszabb, mint általában. Matt Ryan például minden szünetben rávette, hogy cseréljen nadrágot. Nem marad túl sokáig száraz, de ez a foci része.”

Az irányítóknak még egy hónapjuk van hozzászokni ehhez a jelenséghez, a 49ers szeptember 12-én Detroitban kezdi meg a szezont.

14 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
14 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
gyeek
gyeek
2021-08-10 08:29

Pelenka?

Diogo Rynald
Diogo Rynald
Reply to  gyeek
2021-08-10 10:02

az nem izzad át, vagy mi?

gyeek
gyeek
Reply to  Diogo Rynald
2021-08-10 16:56

Hát én a Huggies vagy Pampers helyében megvillantanám, hogy nem csak az Under Armor tud profi sportolóknak profi kiegészítőket készíteni… :)

chester
chester
Reply to  Diogo Rynald
2021-08-10 10:59

Senki nem mer válaszolni :D

Braindead
Braindead
Reply to  Diogo Rynald
2021-08-10 11:07

Az nem. (Gyakorló apaként :) )

Diogo Rynald
Diogo Rynald
Reply to  Braindead
2021-08-10 11:17

na jó, de azért egy kisgyerek nagyon nem úgy izzad mint egy felnőtt, férfi sportoló :)

Braindead
Braindead
Reply to  Diogo Rynald
2021-08-10 11:19

Ellenben hugyozik, mint állat, és mégis száraz. De tuti gondoltak rá, és valamiért nem jó megoldás.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2021-08-10 08:11

Hatalmas meglepetésre a140-50 kilós emberek nagyon izzadnak mikor sportolnak… 😅🤣😱

d zoli
d zoli
Reply to  Lecc Go Pecc
2021-08-10 09:04

comment image

bjeela
bjeela
2021-08-10 08:53

– Behugyoztál?
– Nem, izzadok.
– Szóval behugyoztál.

frankovics.andras
frankovics.andras
Reply to  bjeela
2021-08-10 19:19

Ezen besírtam. 😂

Raist
Raist
Reply to  frankovics.andras
2021-08-11 12:26

Stílusosan inkább ezen behugyoztál, nem? :D

frankovics.andras
frankovics.andras
2021-08-10 19:19

Fetyke, Kirk kapitány hogy oldotta meg ezt?

Fetyke
Fetyke
Reply to  frankovics.andras
2021-08-10 20:30

Olyan szar a fal, hogy a rossz snap már fel sem tűnt. Nem volt idő észrevenni. :D

14
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x