Connect with us

Hír

Chris Ballard és Frank Reich is 2026-ig marad a Coltsnál

Az Indianapolis Colts a tegnapi napon hosszabbított general managerével és főedzőjével is, Chris Ballard és Frank Reich 2026-ig kötelezte el magát a csapatnál.

Ballard 2017-ben érkezett Indianapolisba és négy év alatt az egyik legelismertebb general manager vált belőle. Reich egy évvel később kvázi vészmegoldásként lett a Colts főedzője, miután Josh McDaniels a szóbeli megállapodás után visszamondta a munkát – lehet, hogy így járt jobban a franchise, ugyanis Reich kiváló munkát végez.

Szerencsével azonban nincsenek megáldva, legalábbis irányító poszton semmiképp, ugyanis előbb Andrew Luck sérülésével, majd 2019-es szezon előtti visszavonulásával kellett megküzdeniük, hogy aztán a tavalyi évnek Philip Riversszel vágjanak neki, az ideinek pedig Carson Wentzcel.

Olyan szempontból talán érdekes lehet az időzítése a hosszabbításnak, hogy kicsit vízválasztó év elé néznek a Coltsnál, hiszen egy relatíve nagyobb kockázatot vállaltak Wentz megszerzésével, és ha felsülnek vele, az nem fog jól mutatni sem Ballard, sem Reich önéletrajzában. Mindenesetre Indianapolisban úgy gondolják, hogy a liga egyik, ha nem a legjobb GM-HC párosát tudhatják magukénak.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Walter Mitty
2021-08-12 08:31

“Chris Ballard és Frank Reich és 2026-ig marad a Coltsnál”
Mind a hárman? ;)

d zoli
d zoli
2021-08-12 07:57

Ó. Akkor még van idő odavinni Reich ex irányítóit. Lehetőleg akkor amikor egy jó öreg elérhető. Mm… Nick múlthéten szerelmet vallott Reichnak. Kár volna ha pocsékba menne ez a kapcsolat :) :) :)

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x