Úgy tűnik a 45 az az új mágikus korhatár, amit az irányítók szeretnének elérni. Tom Brady már elég közel van hozzá, de ezt a célt tűzte ki Russell Wilson is, most pedig a Las Vegas Raiders QB-ja, Derek Carr is, aki még csak most töltötte be a 30-at.
“Úgy érzem még tudok 15 évet játszani. Semmim sem fáj, már az edzőtábor közepén vagyunk és kiválóan érzem magam. Erős, gyors, robbanékony vagyok, lehet attól, ahogy edzünk mostanság. 20 évesnek érzem magam. Őszintén hiszem, hogy a 30 az új 20 amiatt, ahogy a generációnk odafigyel a testére.”
“Erősebbnek, gyorsabbnak, jobbnak érzem magam, mint mikor bekerültem az NFL-be. Jobban értem, hogyan kell edzeni, hogyan kell enni, odafigyelni a testemre. Ez persze valamennyi pénzbe is kerül, de egyértelműen megéri. A nyolcadik évemet kezdem és emlékszem olyanokra, akik ekkorra már azt mondták, hogy nyomorultul érzik magukat, alig tudnak kikelni az ágyból. Nekem szerencsére nincsenek ilyen problémáim.”
Ambíciózus vállalás 30 évesen már a 45-re tekinteni, sok minden változhat még Carr hozzáállásában, testében a következő 5-10 évben is, amik megváltoztathatják ezt a hozzáállását. Vagy az is lehet, hogy tényleg fokozatosan kitolódik a játékidő, főleg az irányítóknál, akiknek jóval kevesebb ütést kell elszenvedniük.
Legfrissebb cikkeink
- Ha Nico Collins így folytatja, meglesz neki a 2000 elkapott yard
- Adams nem játszik a héten, legszívesebben a Jetsbe vagy a Saintsbe menne
- Az egész szezonra kidőlt a Patriots centere
- 5 szezon előtti jóslat, ami bejött, és 5 ami nem
- Minden csütörtökre egy csoportrangadó, most épp az NFC South-ból
- A Cowboyst nem érdekli Davante Adams
- Ismét kidőlt az egész idényre a Dolphins legjobb pass rushere
- Playoff Ranking #4
- Újabb kezdőt veszített el a Cowboys
- A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- 5+1 csapat, amely cserélhet Davante Adamsért
- BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- Négy meccsre eltiltották Von Millert
- Ismét Tyler Huntley kezd a Dolphinsban
Legutóbbi hozzászólások
- Sigismundus on Playoff Ranking #4
- Fetyke on A Lions évek óta gyakorolta a trükkös “Alcatraz” játékot
- Jani_Kovacs on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- atis123juve on Joe Flacco: A Browns soha nem tett nekem ajánlatot
- atis123juve on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- rowi on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- TheGUARDiAN on BREAKING: A Raiders el fogja cserélni Davante Adamst!
- F.Krisztian on Touchdown Week #4 – Igazságot Kingsburynek, elit Broncos védelem, forró kispadok
“Ez persze valamennyi pénzbe is kerül” – ezért keresel évente több 10 millió $-t, ez a szakmád… Gondolom az edzőközpontban sem a belépőkártyádról húzzák le az ebéd árát a kantinban. Vagy eddig pizzát rendeltél? Amúgy az ilyen híreknél, amikor egy veterán rádöbben, hog jobban is lehet edzeni meg étkezni, mindig elgondolkozok, hogy eddig nem volt mellette vagy 30-40 szakember aki megmondta volna neki, mit kell csinálnia? Vagy csak most, a korral nemesedve kezdett odafigyelni rájuk?
Szerintem ez egyáltalán nem úgy megy ahogy elképzeled, hiába van sok pénzük, a legtöbb játékos nem ávokádó fagyin nő fel és egyáltalán nem figyelnek oda a tudatos étkezésre, hanem ahogy mondod: félkész kaják, gyors kaják, pizza stb. Ez nem pénz kérdése, egyszerűen el kell jutni arra a pontra fejben, hogy valaki a pizzát salátára cserélje a karrierje érdekében. Mindössze három éve (!) jött ki egy dokumentumfilm The Game Changers néven, ami tudományos alapon foglalkozik a sportolók étkezésével, benne van a komplett Titans védőfal, akik tudatos táplálkozásra álltak át, tkp. úttörőként.
Wayne Rooney heti 300 ezer fontot keresett karrierje csúcsán és ő sem a tudatos táplálkozásról volt híres.
Igen, azt értem, hogy nem ebben nőttek fel, nem figyelnek meguktól oda, de azt is írtam, hogy biztos van mellettük sok szakember, akiknek az lenne a dolguk, hogy ebben segítsék őket. Vagy ha nincs ilyen, akkor az nagyon furcsa. Ez olyan, mintha egy F1 csapat nem foglalkozna az üzemannyaggal, tankolnának a közeli sarki benzinkútról. Nyilván a pilóta nem fogja csekkolni a benyát, de tuti van olyan ember akinek az a dolga, hogya megfelelő üzemanyag kerüljön a motorba. Ekkora dollár százmilliós üzleteknék kell hogy legyen erre ember. Ha a játékosok még nem is tartják be a tanácsokat, az, hogy csak ennyi egyetemi és profi év után döbbennek rá alapvető dolgokra… hát furcsa..
Elég a mostani Hard Knocksot megnézni, hogy csapatmegbeszélés közben ott tolja magába Gallimore meg Gregory a junk foodot. :D
jó de Gregory biztos tett azért, hogy durván megéhezzen és ilyen rágcsákra kelljen fanyalodnia :D
Aham, de ki lesz rá kíváncsi rá 45 évesen? Ha nem dobbant valami nagyobbat mostanság, nem hiszem, hogy kezdőként szerződés kap még.
Brady pályafutása eleje sem volt nagy durranás, lehet hogy Carr is későn érő típus. :)
Apró különbség, hogy az unsexy statok mellett azt dobta meg amit kellett. Azóta is ilyen faszságokkal kergeti őrületbe a jónépet.
Célom a Dózsa György úti Spartans kezdő helye.
Már 40 évesen se lesz a liga környékén se, nem, hogy 45 évesen.
Mit vétettünk mi Raiders rajongók? Elöbb Chucky, most ez.
Chucky még csak-csak. Nyugi, draftolnak vmi közepesen életképes irányítót és Carr mehet.
A kozepesen eletkepes iranyito nem jobb opcio mint Carr, szerintem eleg sokan alulertekelik ot. Gruden alatt kifejezetten jol jatszik.