Connect with us

Hír

Deshaun Watsonnak a saját érdekében játékra kellene jelentkeznie

Keddig van idejük a csapatoknak lecsökkenteni a roster méretét 53 főre, vagyis eddig van ideje a Houston Texansnak döntenie Deshaun Watsonról. Illetve eddig van lehetősége Watsonnak arra, hogy kihozza a legtöbbet a helyzetből.

Kezdjük a Texansszal. A csapat négy opció közül választhat:

  • Hagy mindent úgy, ahogy eddig – magyarán Watson ott lesz az 53 fős rosteren, csak épp nem lesz aktív, mert épp durcizik. A Texanstól természetesen bármi kitelik, de erre azért kevés az esély: Watson idén 10,54 millió dollárt keresne, illetve jóvá írtak neki 5,4 millió dollárnyi aláírási bónuszt. Közel 16 millió dollárt valószínűleg nem fog a csapat benyelni úgy, hogy az irányító nem csinál semmit.
  • IR-re teszi az irányítót valamilyen mondvacsinált okból. Ez annyiban tér el az előbbi opciótól, hogy így legalább Watson helyére lehet egy olyan játékost hozni a keretbe, aki hajlandó is játszani. Pénzügyileg ez is öngól, de meg lehet próbálni mondjuk NFI listára tenni, mondván: nem focizás közben sérült meg. Ilyenkor nem kell kifizetni a játékost, de erre Watson nyilván azzal fog reagálni, hogy ő nem is sérült, és mivel tényleg nem, így ez nem igazán kivitelezhető.
  • Elcseréli az irányítót. Ez lenne a legegyszerűbb lépés, de Watson szexuális zaklatásos jogi ügyei miatt kizárt, ha bárki komolyabb drafttőkét adna érte.
  • Jogi lépésekkel megpróbálja kényszeríteni a játékra. Ez tűnik a valószínűnek. Mivel Watson nem hajlandó játszani, ez az alapszakaszban már holdoutnak számít. Ilyenkor az irányító már büntethető, ráadásul a meccspénzét is bukja a büntetés mellett. Emellett a csapat még az aláírási bónuszt is visszaperelheti tőle, azt ugyanis nem holdoutért kapta.

Watson lehetőségei ilyen téren eléggé korlátozottak, viszont érdekes módon ő akkor járna a legjobban, ha önként játékra jelentkezne. Így nem kapna büntetést, megtarthatná a pénzét, és jó eséllyel nem kellene pályára lépnie! Az NFL  ugyanis nagyon fél a médiabalhétól, és jó eséllyel nem engedné, hogy egy olyan játékos lépjen pályára, akit ép 20+ nő perel szexuális zaklatás miatt. Watson tehát a folyamatban lévő jogi ügye miatt szinte garantáltan commissioner’s exempt listre kerülne, ami azt jelenti, hogy fizetett előzetesben lenne – tehát nem játszat, nem számít bele az 53 fős keretbe, viszont megkapja a pénzét (sőt, egy eltiltás sem lenne rossz neki, mert akkor legalább jövőre már nem kellene emiatt aggódnia).

12 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
12 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-08-28 19:50

“Watson tehát a folyamatban lévő jogi ügye miatt szinte garantáltan commissioner’s exempt listre kerülne, …”

Csak van itt egy kis csapdahelyzet. A Texans ez esetben hipp-hopp megegyezik a 20+ nővel, kifizeti őket, és a jogi ügy lezárva. Watson pedig játékra jelentkezett. Önként. Onnan azért már nehéz lenne visszatáncolni. + Ha a Houstonnak van esze, akkor olyan megállapodást köt a masszőrökkel, hogy Watson évekig kénytelen legyen náluk játszani (például nem egyben, hanem évente részletekben fizetnek, és ha elmarad egy részlet, akkor jogosultak újra perelni).

renningan
renningan
Reply to  Fetyke
2021-08-28 20:42

Azért szerintem ez nem olyan egyszerű :D persze oké, Amerika, de akkor is. Egyébként szerintem 6-8 meccs a minimum, amit kapni fog, bárhogy is záruljon az ügy. Azt meg már érdemes inkább most letölteni.

Fetyke
Fetyke
Reply to  renningan
2021-08-28 21:08

Jó, kicsit elnagyoltam a dolgot az tény. :D

peter szabo
peter szabo
2021-08-28 18:12

Texans. 1. Ott maradsz a lelátó alatt,kifizetlek,edzésre nem jöhetsz,csak ha játszol,elsorvadhatsz. Már ha a hjúszton keménykedik.2. No Way. 3. Aki a legnagyobb drafttőkét kínálja,együtt tervelte ki a dolgot Watsonnal,a csere után valahogy megoldódik a dolog,a nyertes meg gombokért szerzett jó irányítót.😉 Jó,ez durva.4. Watson ennyire nem hülye,megvitatta Sherlockal… A vége meg hát öröm a köbön. Játékra jelentkezem,ott ahol nem akarok játszani,ohhh,sajna mégsem játszhatok,ez a csúnya NFL nem engedi. Kösz a lóvét,további sportsikereket kedves texans. Utóbbi esetben,ha mégis bűnös,a csapat vissza kérheti a pénzt?

renningan
renningan
Reply to  peter szabo
2021-08-28 20:44

Ez egy jó kérdés.

Ha bűnös és elitélik, akkor szerintem csak az aláírási bónuszt lehet visszakövetelni, illetve a garantált tartalmakat nem kell kifizetni. Amit viszont a comis listán töltve keresett, azt szerintem nem tudja visszakérni a csapat.

Staten Island
Staten Island
2021-08-28 17:27

Watson helyében már rég felhívtam volna Goodellt, hogy tiltson el egy évre. Amúgy sem akar ott játszani, a keret egy hulladék, jó eséllyel úgy is csak egy 1/1-től szabadítaná meg a csapatot. Tolódna a szerződése, de egy év nyaralásért belefér. Az NFL pedig ez esetben demonstrálhatná, hogy mennyire komolyan veszi végre ezeket az ügyeket, zéró tolerancia, kiváló alkalom, hogy javítson a renoméján.

Fetyke
Fetyke
Reply to  Staten Island
2021-08-28 19:54

Na igen. Csak épp Deshaun alighanem rossz számot hívna. Goodell ugyanis nem az a személy, akinek a játékosok érdekeit kell képviselnie. Pont ellenkezőleg, ő a csapatok érdekeit védi.

Staten Island
Staten Island
Reply to  Fetyke
2021-08-29 05:33

Nem arról van szó, hogy Deshaun érdekeit védi, arra próbáltam célozni, hogy ez lehet egy deal, win-win szituáció mindkét félnek.

renningan
renningan
Reply to  Staten Island
2021-08-28 17:33

Ha eltiltjak, akkor nem tolodna a szerzodese. Nem kap fizut, nem jatszik, de az evek porognek.

Egyebkent egy eltiltas nem lenne rossz neki iden, mert valszeg ugy is kapna. Viszont jovore mar kcazi tiszta lappal indulna. Mar ha le nem csukjak.

Staten Island
Staten Island
Reply to  renningan
2021-08-28 17:44

Ez pontosan mit jelent, eltiltás esetén bukja az eltiltás idejére vonatkozó tartalmakat?

chester
chester
Reply to  Staten Island
2021-08-28 17:37

Watsonnak szerintem jobban kell fosnia a birosagi itelettol, mert azzal nem a 2021-es szezonja, hanem a karrierje a tet. Es amig ott nincs itelet ugysem fog erte senki cserelni, foleg nem annyiert amit a Texans kerne.

Staten Island
Staten Island
Reply to  chester
2021-08-28 17:42

Az nem kérdés. Arra viszont játszhat, hogy a következő holtszezonig megszületik az ítélet.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

12
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x