Connect with us

Hír

Devin Funchess idén sem játszik a Packersben

A Packers menedzsmentje Randall Cobb megszerzéséig mindössze Devin Funchesst tudta felmutatni az elmúlt két évben, mint kvázi komolyabb erősítés a vékony elkapósorba. A korábbi második körös elkapótól több szakértő és szurkoló is sokat várt, ehhez képest sorozatban második évben nem fog pályára lépni a csapat színeiben.

Funchess 2015-ben a Panthers második körös pickje volt. A 193 centi magas és 102 kilogrammos elkapó 558 yardot és öt TD-t átlagolt szezononként, ami nem túl jó, a 2017-ben hozott 840 yardos, nyolc TD-s idénye miatt több csapat is látott benne potenciált.

Miután 2019-ben lejárt a szerződése, egy évre aláírt a Coltshoz, ahol az első meccs után megsérült. Ezek után fogadta el a Packers 1 éves, 1,2 millió dolláros ajánlatát 2020-ban, de a Covid miatt opt outolt. Idén aztán visszatért, és mivel úgy is elenyésző volt a fizetése, a Packers a rosteren tartotta. Mint kiderült, kár volt, ugyanis egy sérülés miatt IR-re került a még mindig csak 27 éves elkapó, így idén sem játszik a Packersben.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group