Connect with us

Hír

Josh Rosen megkapja az esélyt a bizonyításra

Josh Rosent egy hete a negyedik csapat küldte el a keretéből a 2018-as első körös draftolása óta, azonban továbbra sem tud kikopni a ligából, az épp csereirányítót kereső Atlanta Falcons ugyanis leigazolta. Ráadásul a főedző Arthur Smith szerint nem csak dísznek lesz a rosteren.

“Az egyetlen igazságos döntés, ha esélyt adunk neki a bizonyításra. Ezért igazoltuk le. Kell találnunk egy megfelelő csereirányítót, és Rosen is az esélyesek között van. Vagyis ne lepődjön meg senki, ha a vasárnapi mérkőzés valamelyik pontján pályára lép”

– mondta Smith az Atlanta Journal-Constitutionnek.

A Falcons rosterén jelenleg Matt Ryan mögött csak az idei draftolatlan Feleipe Franks található, aki eddig két meccsen 33,3 százalékos passzpontossággal (6/18) hozott össze 62 yardot és egy INT-t. Ennél Rosen is többet tud, így abszolút elképzelhető, hogy sikerül megszereznie egy roster helyet 2021-ben.

Rosent egyébként 1/10-re választotta ki a Cardinals, majd 13 meccsen kezdett is újoncként a később 1/1-es csapatban. Kyler Murray érkezése miatt egy második kör végi pickért elcserélték Miamiba, ahol csak három meccsen volt kezdő és Ryan Fitzpatrick kiszorította. Tavaly a Buccaneers gyakorlócsapatába szerződött, majd a 49ers felhívta az aktív keretbe, de nem lépett pályára. Most hétvégén a Chiefs ellen kapott lehetőséget az előszezonban, 33 snapet volt a pályán, 10/15, 93 yard, 1 interception lett a mérlege.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group