Connect with us

Beharangozó

Edzőtábori csaták – NFC East

Már minden csapat megkezdte az edzőtábort, a héten elkezdődik az előszezon is, szóval a futballidény már a kanyarban van! A következő két hétben körülnézünk minden csapat háza táján, és megvizsgáljuk, melyik posztokon várható verseny az edzőtáborban a kezdőhelyekért vagy a keretben maradásért. Az NFC Easttel kezdünk. 

Dallas Cowboys

Mi számít a legnagyobb csatának? 

Ugyan a támadóknál nagyjából mindenhol le vannak osztva a szerepek, a védőoldalon tele lesz a Cowboys edzőtábora érdekes csatákkal, nehéz is volt egyet kiemelni. Végül a cornerback posztra esett a választásom, ami talán a legfontosabb, és ahol több kérdés is van. Tavaly a secondary az egyik, ha nem a legrosszabb volt az egész ligában (részben az edzői munkának is köszönhetően), és nagy erősítések nem is érkeztek (meglátjuk, a koordinátorcsere mekkora hatással lesz a játékukra).

Az biztos, hogy Trevon Diggs a CB1 a csapatnál, mögötte viszont nagy a kavalkád. Pályázik a CB2 posztra egyrészt a hatodéves Anthony Brown, akinek volt egy nagyon jó 2018-as éve, azonban az utóbbi két szezonban elég sok sérüléssel küzdött, jó kérdés, hogy vissza tud-e térni a korábbi formájához. Neki inkább a slot lenne ideális termetéből és stílusából fakadóan, így azt remélhetik a csapatnál, hogy valamelyik újonc megnyeri magának a kezdő szélső posztot.

A Cowboys két újonc cornert is draftolt idén: Kelvin Joseph a második, Nahshon Wright a harmadik körben érkezett. Joseph egy baromi tehetséges játékos, a lábmunkája gyönyörű, azonban fejben nem hoz épp profi mentalitást a csapathoz, voltak off-field kérdőjelek körülötte. Wright szinte minden szakértő szerint óriási reach volt a top100-ban (6-7. körbe várták), a felépítése (rendkívül magas, hosszúak a karjai) miatt azonban illik Dan Quinn Cover3 sémájába, a koordinátor pedig nagyon szereti is a játékát. Az eddigi edzések alapján egyébként Wright van előnyben, hiszen ő elég jól muzsikál, míg a “YKDV Bossman Fat” nevű másodállású rapper a minicamp nagy részét kihagyta és formán kívül is érkezett meg a csapathoz.

Ideális esetben Joseph vagy Wright mutat annyit, hogy rá lehessen bízni a CB2 posztot és akkor Brown bemozoghat a slotba, azonban ha a fiataloknak még túl nagy probléma lenne a kezdőben játszani az első hetekben, akkor Brown kezdhet a szélen és Jourdan Lewis lehet a slot corner.

Hol várható még versengés? 

[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]

Támadóoldalon 10 kezdő poszt le van osztva, egyedül left guard pozícióban lehet verseny a 2018-as második körös Connor Williams és a 2019-es harmadik körös Connor McGovern közt. Williamsnek jövőre lejár a szerződése, így a hosszú távú tervek miatt különösen érdekes lesz ez a csata. Ezen kívül az elkapóknál is lesz verseny, habár ott a kezdők nyilvánvalóan megvannak, így csak a beugrós helyért küzdhet elsősorban Cedrick Wilson, Simi Fehoko és Noah Brown – hacsak ki nem szorít valakit egy draftolatlan újonc. A csereirányító poszt is kiadó, ezért jelen állás szerint Garrett Gilbert, Cooper Rush és Ben DiNucci harcol.

A védőknél akad még jó pár érdekesség. A legtelítettebb poszt a linebacker, ahol ott van Jaylon Smith, Leighton Vander Esch, az első körös Micah Parsons, a negyedik körös Jabril Cox és a safetyből konvertált Keanu Neal is. A Smith-LVE duónak bizonyítania kell, hogy nem kiugró év volt részükről a 2018-as, igazából mindketten a 2022-es állásukért küzdenek. Ez igaz Nealre is, hiszen csak egy évre szól a szerződése, és neki is bőven van bizonyítanivalója. Coxtól ilyen telített poszton idén nem várnék szinte semmilyen játékidőt (esetleg szituációs coverage snapeket), de Parsons biztos sokat lesz a pályán, szóval nagyon érdekes lesz figyelni, hogyan alakulnak az erőviszonyok a linebackerek között.

A belső védőfal is rendkívül érdekes, ám teljesen más irányból: itt egyáltalán nincs kiemelkedő, de még csak jó játékos sem a rosteren. Annyiban talán egyszerűsödik a helyzet, hogy Trysten Hill várhatóan PUP-on kezdi az idényt sérülése miatt, így a veterán Brent Urban, a másodéves Neville Gallimore és az újonc Osa Odighizuwa küzdhetnek meg a szezon eleji kezdőért. A fal szélén a kezdőhelyek le vannak osztva, de a harmadik pass rusher szerepért csatázhat majd Bradlee Anae és Dorance Armstrong. Még a safety posztot említhetjük meg, ahol ugyan Donovan Wilson és Damontae Kazee várható a kezdőbe, de utóbbi sérülésből tér vissza, így megnyílhat a lehetőség a veterán Jayron Kearse előtt.

Ja, és arról se feledkezzünk meg, hogy nem tudjuk, ki lesz a kezdő punter: Bryan Anger vagy Hunter Niswander.

New York Giants

Mi számít a legnagyobb csatának?

A Giantsnél talán nincs egy ilyen kimondottan szembeötlő csata (vagy másik oldalról megközelítve több hasonlóan fontos is van), úgyhogy csalok egy kicsit és egyből kettőt emelek ki, amik kapcsolódnak is egymáshoz: a (slot) elkapót és a slot cornerbacket. 

Érdekes kérdés New Yorkban, hogy az elkapók közt hogyan osztják majd fel a lehetőségeket. Kenny Golladay nyilvánvalóan az első számú WR, de mögötte többféleképpen alakulhatnak a dolgok. Elméletben Sterling Shepardé a slot pozíció, legalábbis ő ott tudta eddig a legjobbját nyújtani, ebben az esetben pedig Darius Slaytoné lehet a másik szélső kezdő. Azonban elképzelhető, hogy Shepard kimegy a szélre, középen pedig az első körös újonc Kadarius Toney kap majd szerepet (habár a drafolása óta eddig inkább negatív hírek érkeztek róla). Sőt, még John Ross is bevethető, akár a szélen mélységi célpontként, akár a slotban, mint kicsi, gyors elkapó. Szóval az látszik, hogy az elkapószekcióban bizony több a jó játékos, mint a betölthető szerepek száma, így vagy nagy rotálás lesz, vagy valaki ki fog szorulni a pikszisből. Ha tippelnem kellene, az év elején Toney még kevés szerepet fog kapni, Rossban pedig továbbra sem tudok bízni, így egy Golladay-Slayton-Shepard kezdő tűnik a legvalószínűbbnek, Toney és Ross alkalomszerű bevetésével.

A slot cornerback helyzet kevésbé bonyolult, ott igazából 2 (+1) versenyzőnk van egy helyre. Tavaly Darnay Holmes játszott itt, és negyedik körös újonchoz képest nem volt rossz, egyetlen TD-t sem engedett. Idén azonban a harmadik körben érkezett Aaron Robinson, akinek egész magasnak gondolták a szakértők a padlóját (a plafonját kevésbé, hiszen idős prospectnek számított), tehát akár egyből be is vethető – a Giantsnél ráadásul annyira szerették, hogy fel is cseréltek érte. Én azt várnám, hogy ő nyeri meg a kezdőt Holmesszal szemben, főleg hogy Patrick Graham egy többet emberező védelemre szeretne átállni. Van viszont egy érdekes alternatív megoldás, méghozzá az, hogy a tavalyi második körös, sokoldalú Xavier McKinney játszik majd sokat a slotban, mivel a Giants elég jól áll safety poszton. A McKinney – Logan Ryan – Jabrill Peppers trióból (plusz Julian Love) valaki kiszorulna a kezdőből hagyományos felállást tekintve, így viszont mindhárman a pályán lehetnek.

Hol várható még versengés? 

A támadófalban nagyjából le vannak osztva a szerepek, de nem elképzelhetetlen még változás a tervekhez képest. Jobb oldali tackle pozícióban a tavalyi harmadik körös Matt Peart és az opt outból visszatérő veterán Nate Solder csatázik majd. A csapatnál nyilván azt szeretnék, ha a fiatal falember meg tudná tartani a kezdő posztot, miután tavaly biztatóan mutatkozott be limitált szerepben (150 snap). Guardban is lehet még kérdés, itt igazából hárman küzdenek a kezdőért: a tavalyi ötödik körös Shane Lemieux, a 2018-as második körös Will Hernandez és a veterán Zach Fulton – egyik sem egy bizalomgerjesztő opció egyébként. A várakozások szerint egy Andrew Thomas – Lemieux – Nick Gates – Hernandez – Peart ötössel vág neki a szezonnak a Giants.

A védőfal közepén kiadó egy hely Leonard Williams és Dexter Lawrence mellett/között, ide Austin Johnson és Danny Shelton pályázik. A pass rush pedig szintén egy érdekes helyzetet hordoz magában, hiszen nincs minőségi játékosa itt a csapatnak. Leonard Williams majd ki fog mozogni néha a fal szélére, de ő nem számít teljes munkaidős megoldásnak. A Giantsnél nyilván azt szeretnék, ha Azeez Ojulari egyből magas szintet tudna képviselni, és előbb-utóbb ő is lesz a kezdő – a táborban megmutathatja, hogy első héttől lehet rá számítani. Azért is érdekes ez a poszt, mert a várható kezdő Lorenzo Carter Achilles-sérülésből érkezik a szezonra, a harmadéves Oshane Ximines pedig vállsérülést követően. Mellettük Ifeadi Odenigbo, Ryan Anderson és az újonc Elerson Smith próbálkozhat még odaférni a tűz közelébe.

Philadelphia Eagles

Mi számít a legnagyobb csatának? 

A legnyilvánvalóbb csata left tackle poszton várható a Sasoknál. Jason Peters most már tényleg távozott a csapattól, így adódik a kérdés, hogy ki örökli meg a helyét a támadófal bal szélén. A két jelölt Andre Dillard és Jordan Mailata. Előbbit a 2019-es draft első körében váalsztotta ki a csapat, míg utóbbit egy évvel korábban a hetedik körben.

Dillard nagy tehetségnek számított, kiváló pass protection technikával, atletikussággal, a legtöbb szakértő szerint az Eagles nagyot fogott vele a kör második felében a Texans elé felcserélve. Azonban újoncként a bő 300 snapjén elég gyengén teljesített, tavaly pedig sérülés miatt nem tudott pályára lépni. Küzdött önbizalomgondokkal és a megfelelő ereje is hiányzott, ennek érdekében törölte a közösségi médiás platformjait és pár kiló izmot is felszedett magára. Mailata ausztrál származású és korábban rögbizett, így borzasztóan nyers volt, mikor a draftra jelentkezett, hiszen még sosem játszott futballmérkőzést életében. Mivel hihetetlen atletikussága mellett nyilvánvaló fejlődésre szorult, így az Eagles a háttérben nevelgette, tavaly viszont bekerült a csapatba a sérüléseknek köszönhetően és jól is teljesített.

Személy szerint azt gondolom, hogy Mailata a jobb játékos, ő mutatott többet eddig, így neki kellene megnyernie a versenyt, azonban az Eagles első kört invesztált Dillardba, így akár emiatt az ő irányába is eldőlhet a verseny. Mindenesetre mindketten megkapják a lehetőséget a kezdővel való gyakorlásra az edzőtáborban.

Hol várható még versengés? 

Érdekes kérdés, hogy az elkapók és futók közül kik maradnak a végső keretben. RB poszton Miles Sanders és az idei ötödik körös Kenny Gainwell helye biztos, azonban Boston Scott, Kerryon Johnson és Jordan Howard még küzdenek a fennmaradó hely(ek)ért. Az elkapóknál DeVonta Smith, Jalen Reagor és Travis Fulgham helye tekinthető biztosnak, illetve talán Greg Wardé is, bár ezt nem mondanám 100 százalékra. Mögöttük a két évvel ezelőtti második körös JJ Arcega-Whiteside, a tavalyi ötödik körös John Hightower és a tavalyi hatodik körös Quez Watkins küzd a maradék 1-2 helyért.

Védőoldalon Steven Nelson érkezésével eldőlt a legégetőbb kérdés (ki lesz a CB2?), így más vizekre kell evezni. Ideiglenesen egy kezdő safety poszt kiadó Anthony Harris mellett, amíg Rodney McLeod fel nem épül sérüléséből. Ide a tavalyi negyedik körös K’Von Wallace, a tavaly elég sokat, bár meglehetősen gyengén játszó Marcus Epps és az idén a Buccaneersből igazolt Andrew Adams pályázik, illetve ezzel együtt ők a harmadik számú safety posztért is küzdenek az új védőkoordinátor kezei alatt. Érdekes kérdés még az is, hogy ki lesz a harmadik számú linebacker a csapatban Eric Wilson és Alex Singleton mögött: erre a helyre TJ Edwardsnak és a tavalyi hatodik körös Davion Taylornak fáj a foga.

Washington Football Team

Mi számít a legnagyobb csatának? 

Több érdekes csata is van a fővárosban, számomra a legizgalmasabb a két safety poszton zajlik.

Ugyebár a WFT-nél ott van a liga ötödik legjobban fizetett safetyje, Landon Collins, aki tavaly sérülés miatt a szezon második felében nem volt bevethető és Achilles-szakadásból lábadozik. Vele egy poszton játszik (strong safety), egy feladatot lát el az a Kamren Curl, aki hetedik körös újoncként nyújtott kiváló teljesítményt Collins helyén. Erre alapesetben azt mondanám, hogy Collins a brutális túlfizetésével együtt feláldozható, azonban a pénzügyek miatt kivághatatlan idén, így viszont Jack Del Riónak valahogy helyet kellene szorítania mindkét játékosnak. Amikor Collins még egészséges volt, akkor Curl leginkább a slotban játszott, de ott Jimmy Morelanddel vagy Daryl Robertsszel akár meglehet a csapat. Esetleg lehet, hogy Curl lesz a free safety – de az meg kevésbé passzol a játékstílusához –, ezen kívül megoldás lehet még, hogy több három safetys felállást használ majd a Washington. Nagyon érdekes lesz figyelni, melyikük mennyi játékidőt kap és pontosan milyen poszton vetik be őket Riveráék.

Free safety poszton is lesz csata, ráadásul elég fontos is, mert rendkívül sok mély passzt nyelt be a defense tavaly. Ahogy fent említettem, akár Curlt is ki lehet próbálni, de a favorit inkább a Dolphinstól érkező Bobby McCain. A korábbi cornerbacket Brian Flores mozgatta hátra Miamiban és jól is ment neki a játék ott. Tavaly Deshazor Everett kapott hat kezdő meccset a poszton, majd a helyére Jeremy Reaves állt be a szezon végére, ebből értelemszerűen kiderül, hogy utóbbi játszott jobban, tehát inkább ő szólhat bele a kezdőért folytatott harcba.

Hol várható még versengés? 

Elméletileg nem kapta meg a kezdő QB posztot Fitzpatrick, de nyilván ő fog kezdeni. Érdekesebb kérdés viszont a csereirányító pozícióért folytatott csata, ahol a wild card körben nagyot menő Taylor Heinicke és Rivera kiskedvence, Kyle Allen küzd majd meg. A kezdő jobb oldali tackle hely is kiadó, amiért a veterán Cornelius Lucas és az újonc Sam Cosmi harcolhat – előbb-utóbb Cosmié lesz a kezdő, de így lesz ez az első héten is? A kezdő bal oldali guard poszt sem lefutott még, itt Wes Schweitzer, Ereck Flowers és Shaadiq Charles csatázhat.

Nagyon gondolkodtam, hogy a safetyk helyett az elkapókat emelem ki, mert ez is izgalmasnak ígérkezik. Az nyilvánvaló, hogy Terry McLaurin az első számú célpont, mögötte viszont kérdés, hogyan osztoznak majd a srácok a snapeken. Az idén megszerzett Curtis Samuelnek várhatóan sok játékidő jut, a támadókoordinátor Scott Turner biztosan sokat akarja használni. Mellette Dyami Brownt draftolta a csapat, akitől szintén sokat várnak a fővárosban, leginkább mélységi célpontként – kérdés, hogy már a szezon elején, vagy inkább kicsit később. Talán kisebb meglepetésként Adam Humphries szállhat még be leginkább a versenybe a targetekért, a főleg slotból induló elkapó ugyanis leginkább Fitzpatrick kívánságára érkezett és jó kapcsolatot is alakítottak ki egymással. De még a négyes mögött is vannak érdekes arcok, mint Kelvin Harmon, Cam Sims és Antonio Gandy-Golden, akik mind pályázhatnak a 3-4. számú elkapó szerepére – és jó eséllyel egyikük a kivágás sorsára jut. Kíváncsi vagyok, hogyan alakul ki a sorrend közöttük.

Röviden említsük még meg a harmadik számú futó (Peyton Barber vs Jaret Patterson), a csere tight end (Ricky Seals-Jones vs John Bates), a slot cornerback (Jimmy Moreland vs Darryl Roberts) posztokat, illetve hogy a linebackereknél vajon egyből megkapja-e a kezdőt Jamin Davis, vagy hogy a tavalyi ötödik körös Khalake Hudson be tudja-e verekedni magát kezdőbe/rotációba.

[/ppp_patron_only]

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!