A Cleveland Browns hosszabbított kiváló futójával, Nick Chubbal – írja Mike Jones. A szerződés három évre szól (a még érvényben lévő egy év mellé), a running back pedig $36,6 milliót kereshet, amiből $20 millió teljesen garantált. Ezzel új pénzt tekintve a hatodik legjobban fizetett futó lett.
Chubb 2018-ban a második körben került a Brownshoz, azóta 3557 futott yardot (3. legtöbb) és 28 futott TD-t (6. legtöbb) szerzett, az 5,2 yardos futásonkénti átlaga pedig a legjobb az összes running back közt ez idő alatt. Tavaly úgy lépte át az 1000 yardos határt és úgy szerzett 12 touchdownt, hogy csak 12 meccsen játszott. Derrick Henry mellett a liga legjobb tiszta futója (elkapásokat nem vizsgálva), úgyhogy kiérdemelte a pénzét.
A Browns részéről úgy nézhetjük az üzletet, hogy ha már hosszabbítani akarsz a sztárfutóddal, akkor nagyjából ilyen szerződést adj neki: rövid távút, és ezt kompenzálva relatíve sok garantálttal. Chubb a szerződés lejártakor 29 éves lesz, a garantált tartalmak kifutásakor 28, eddig még simán hozhatja az eddigi magas szintet. És ha még ezután is jól teljesít, ő ismét megpróbálkozhat valahol egy nagy szerződéssel.
A pozíciós rangsorunk alapján egyébként a Brownsé a liga legjobb futóegysége, ahol Chubb mellett Kareem Hunt is kiváló játékra képes és elkapási képességével jól egészíti ki Chubbot.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót