Connect with us

Hír

Jeff Gladney ellen vádat emelnek, akár 10 év börtönt is kaphat

A Vikings tavalyi első körös cornerbackje, Jeff Gladney elég nagy bajban van, ugyanis ma hivatalosan is vádat emeltek ellene áprilisban elkövetett kapcsolaton belüli erőszakja miatt – írja Chris Tomasson. A tárgyalás időpontját nem tűzték még ki, de a vádirat szerint nem áll valami jól a szénája.

A vádirat alapján Gladney mostmár ex-barátnője kérdőre vonta a játékost, mivel másik nőnek írt üzeneteket talált a telefonjában, akinek többek közt 700 dolláros Louis Vuitton napszemüveget vett. Épp egy autóban voltak ekkor, Gladney pedig többször is bordán ütötte barátnőjét, a fejét beleverte a műszerfalba, illetve a haját a nyaka köré tekerve fojtogatta is, amíg majdnem elájult. A támadás állítólag bő két óráig tartott.

Gladney ezen kívül július végén megjelent a hölgynél, elvette a telefonját és kitörölte belőle a beszélgetéseket tartalmazó képernyőmentéseket. Emellett 1000 dolláros Tiffany nyaklánccal és egy spa utalvánnyal próbálta megvásárolni a némaságát.

Az ex-barátnő 1 millió dollárra perli Gladney-t, aki a texasi szabályok szerint kettőtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, amennyiben bűnösnek találják (a törvények szerint a fojtogatás miatt emelkedik maximum egy évnyi börtönről a büntetés).

18 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
18 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Antal Kovacs
Antal Kovacs
2021-08-04 06:22

Ez nagyon szomorú.. 😢 Írhatnám, hogy nem kell engedni, hogy más nézegesse a telefonodat, különösen ha olyan van benne, amit nem akarsz, hogy más lásson. Meg hogy ne vegyél 700 dollásros szemüveget más nőknek. De igazából csak egy tanulság van: k.rvára ne emelj kezet egy nőre, főleg ne akkor, ha te vagy a ludas meg főleg ne bántalmazd órákon kersztül, többféleképpen! Ez nem egy hirtelen felindulásból elcsattant pofon volt. Remélem azt kapja majd, amit megérdemel…

peter szabo
peter szabo
2021-08-03 20:38

Nincs is akkora haja, hogy azzal fojtogatta volna.😊 Áhh,ez rossz vicc. 1″ hölgy “telefonját pusztította el,aki,értelmezésem szerint NEM a barátnője… Mert azt Ő telefonján voltak a kompromittáló üzenetek. Tehát a másikat kereste fel. Mert nem gondolnám,hogy ütlegelés és fojtogatás közben beszélgetés és vagy képernyő mentés lett volna a lényeg. Nem is ez a lényeg,ha fajbunkó le vele, amennyiben kamu pénzsóvárság van mögötte ússza meg…

ClayMatthews52
2021-08-03 19:48

Hopp, a jól menedzselt Vikings kiváló secondaryjének erőssége

Fetyke
Fetyke
Reply to  ClayMatthews52
2021-08-03 19:49

Épp gyakorolta, hogyan kell védekezni Adams elen. :D

Fetyke
Fetyke
2021-08-03 19:48

Nem elég ártatlannak lenni… Így kell tönkretenni egy karriert! Egyébként azt sem értem, hogy Gladney miért szarozik az 1 millió dolláron? Gyakorlatilag “olcsón” megúszhatta volna a dolgot ha ennyit kifizetett volna. Legközelebb pedig szerelt volna kamerát a kocsijába…

László
László
Reply to  Fetyke
2021-08-03 20:35

Az 1 millió mellé még odaadhatta volna grátisz a spa utalványt is. A tiffany nyakláncot egyébként valószínűlg a másik nőnek vette, de neki nem tetszett.

ahanem
ahanem
2021-08-03 17:58

“A támadás állítólag bő két óráig tartott.”

wut

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  ahanem
2021-08-04 06:35

Ezt nem úgy kell érteni gondolom, hogy két órán keresztül ütlegelte, hanem úgy hogy két óráig tartott, amíg akár nagyobb szünetekkel is, de ütötte, majd fojtogatta stb.

ahanem
ahanem
Reply to  Gáspár Bollók
2021-08-04 06:40

Rendben, de ha engem megütnek egy kocsiban, az első adandó alkalommal menekülnék onnan, azt meg nem hinném, hogy 2 óráig folyamatosan vezetett, miközben verte a nőt… ha meg lezárta a kocsit, az súlyosbító tényező is lehetne

Gáspár Bollók
Gáspár Bollók
Reply to  ahanem
2021-08-04 11:54

Sokan élnek bántalmazó kapcsolatban, nem hiszem, hogy egy áldozatot okolni kellene az erőszakért.

d zoli
d zoli
Reply to  ahanem
2021-08-04 10:32

A félelmet nem vetted számításba.

Krisztian Fekete
Krisztian Fekete
Reply to  ahanem
2021-08-03 18:55

Valaki elvesztett az időérzékét. Vagy elájult, és később tért magához.

ahanem
ahanem
Reply to  Krisztian Fekete
2021-08-03 19:01

“amíg majdnem elájult”

Persze nyilván nem érdemes egy niggernek hinni, de ettől még nekem kicsit hiteltelennek hangzik így

László
László
Reply to  ahanem
2021-08-03 18:15

Nekem is “kicsit” soknak tűnik. Annyi idő alatt vagy ezerszer bordán üthette volna és még marad ideje vagy 500 műszerfal lefejeltetésre és még bő fél óráig fojtogathatta is volna a saját hajával.

ahanem
ahanem
Reply to  László
2021-08-03 18:47

Igen, a többi még talán hihetőnek is tűnik, de itt elhasal nálam az egész

Kopi3.14
Kopi3.14
2021-08-04 13:25

“A támadás állítólag bő két óráig tartott.”
Hajnal vagy délután kettőig?

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
Reply to  Kopi3.14
2021-08-04 15:52

Is

18
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x