Connect with us

Hír

Kyle Shanahan egyelőre nem hajlandó Jimmy Garoppolót megnevezni kezdőnek

Kyle Shanahan azt mondta korábban, hogy ameddig Jimmy Garoppolo hozza a legjobb formáját, nincs az az újonc, aki ki tudná szorítani a kezdőből. A veterán ugyanakkor olyannyira nem hozza a legjobb formáját eddig, hogy Kyle Shanahan nem volt hajlandó megnevezni őt a csapat kezdő irányítójának az első fordulóra (igaz, a főedző szerint semmi nem változott, de most már nagyon rezeg a léc Garoppolónak).

A Chiefs elleni első előszezonmeccsen Garoppolo kezdőként mindössze három passzt eresztett el, de azok legalább mind saját emberhez mentek, még ha csak 26 yard is jött össze belőlük. A Chargers elleni találkozón már hat passzkísérlete volt, de csak három passza volt sikeres 15 yardért, és dobott egy INT-t is, ami egy nem túl impozáns 16,7-es passer ratinget eredményezett.

Nem mintha Lance annyira jó lenne: az első héten ugyan 128 yardot és egy TD-t gyűjtött, de ebben volt egy 80 yardos passz is, emellett 14 dobásából csak öt talált embert. A Chargers ellen 14 passzából nyolc volt jó 102 yardért és két TD-ért, de egy INT is becsúszott. Emellett mindkét meccsen többször is sackelték és több interceptiont érő dobása is volt.

Garoppolóból eddig nem sokat láttunk idén, de amit igen, az nem sok jót ígért. Lance jóval nagyobb szerepet kapott, ami újoncként érthető, a számait pedig többnyire az ellenfél második/harmadik sora ellen érte el, és elég sok hibával játszott, ellenben a futási potenciálját nem használták még ki egyáltalán. Nincs egyszerű helyzetben Shanahan.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
frankovics.andras
frankovics.andras
2021-08-23 18:30

Irányító nélkül is képes egy egál szezonra, megoldja.

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x