Connect with us

Hír

Vic Fangio még nem tud dönteni Drew Lock és Teddy Bridgewater között

Vic Fangio a múlt héten még arról beszélt, hogy akár már a Broncos második előszezonmeccse után eldőlhet a csapat kezdő irányítójának a kiléte. Úgy tűnik, hogy a Seahawks elleni 30-3-as győzelem nem segített meghozni a végső döntést, egyelőre még sem Drew Luck, sem Teddy Bridgewater nem győzte meg teljesen a 63 éves szakembert.

“Mindketten remekül teljesítenek eddig. Mindkettőjükkel képesek vagyunk nyerni, és ez egy jó dolog. Egyelőre nem tudom megmondani, hogy ki fog kezdeni, legkorábban a hét elején születhet meg a döntés, de lehet, hogy a jövő hétre tolódik. Mindketten jól játszottak és nagyon megnehezítették a döntést. Alaposan átgondoljuk”

– mondta Fangio (via PFT).

Az első előszezonmeccsen Lock kezdett: hét passzából öt volt jó 151 yardért, két TD-ért és egy 153,3-as passer ratingért. Ő tűnt a befutónak, de a Seahawks elleni 30-3-ra megnyert találkozón sikerült rontania a megítélésén: csereként lépett pályára, 14 passzából csak kilenc volt jó 80 yardért, illetve két fumble-t is vétett (bár végül egyiket sem veszítette el). Ezzel szemben Bridgewater a Vikings ellen 7/8, 74 yardos és egy TD-s, míg a Seahawks ellen 9/11, 105 yardos és egy TD-s lőlapot tud felmutatni – a második meccsen kifejezetten jól játszott.

A Broncos harmadik előszezonmeccse a Rams ellen lesz, elképzelhető, hogy csak azon fog eldőlni a kezdő QB kiléte.

8 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
8 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
bjeela
bjeela
2021-08-23 06:21

Lock izgalmasabb, Teddy biztosabb.

Fetyke
Fetyke
Reply to  bjeela
2021-08-23 06:45

Én a helyükben cserélnék Trubért. :)

JackEasterby
JackEasterby
Reply to  Fetyke
2021-08-23 12:32

Lehet lekésnek róla.

camillo 7777
Reply to  Fetyke
2021-08-23 07:17

🤣

frankovics.andras
frankovics.andras
Reply to  Fetyke
2021-08-23 18:32

Forgasd a kést szegényben… 😃

peter szabo
peter szabo
Reply to  Fetyke
2021-08-23 16:41

No no! Ha így folytatja,Allen olcsóbb lesz!😊

Farubcek
Farubcek
2021-08-23 07:31

Lock egy jó meccs után hozz egy gyengét. Wow, micsoda meglepetés.

Izgalmas meg minden, de ha a Broncos komolyan gondolja a rájátszást, akkor érdemesebb lenne egy olyan irányítóval nekimenni a szezonnak, akin nem megy el szezononként előre beprogramozhatóan 5-6 meccs. Ha meg mégis Lock mellett döntenek, akkor ne csodálkozzanak.

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
2021-08-23 10:36

Lock,Bridgewater > Fields,Jones.. azon is sokat gondolkoztak és milyen jól döntöttek.
Lock / Bridgewater? Valószínűleg megint jól fognak dönteni.

8
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x