Tom Brady és Peyton Manning rivalizálása legendássá vált az évek során, utóbbi visszavonulásáig az AFC (és kis túlzással az egész NFL) gyakorlatilag csak róluk szólt. A pályán kívül ugyanakkor ebből semmi nem látszik, a kapcsolatuk is legendásan jó – nem véletlen, hogy Brady Manning vendégeként lesz ott QB Hall of Fame-be való beiktatásakor.
“Tom Brady az én szekciómban fog ülni. Nem tudom, hogy a coltsos csapattársaim ehhez mit fognak szólni, de számomra nagyon sokat jelent, hogy időt szakít az eseményre”
– mondta Manning az ESPN-nek.
Manning 1998-ban került a ligába 1/1-esként, kétszer nyert bajnokságot, ráadásul két különböző csapattal (ez rajta kívül irányítóként csak Bradynek jött össze), 10-szer lett All-Pro és ötször MVP, a 2016-os visszavonulásakor minden releváns irányítóstatisztikát ő vezetett. Mindezek fényében nem meglepő, hogy az első adandó alkalommal beválasztották a Hall of Fame-be, míg mellette Charles Woodson, Calvin Johnson, John Lynch, Alan Faneca, Tom Flores, Drew Pearson és Bill Nunn került be a halhatatlanok közé idén.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Persze, hogy ott lesz Brady! Mert biztos akar lenni benne, hogy tutira nem teszi a lábát a gyep szélére sem!
Ha a beiktatás után Megatron kitalálná, hogy ő még játszani szeretne HoF-ként (nyilván csak elméleti kérdés), erre van lehetősége?
Vagy van szabályozva, hogy a beiktatás után nem térhet vissza.