Connect with us

Hír

Russell Wilson: Szükségünk van Duane Brownra a pályán

Russell Wilson a holtszezonban kerek-perec kimondta, hogy nem elég jó előtte a támadófal, és ezen bizony javítani kell, ha sikeresek akarnak lenni. Most épp kezdő bal oldali tackle-je és a falemberek legjobbja, Duane Brown holdoutol egy új szerződés reményében, az irányító pedig kvázi sürgeti a vezetőséget, hogy minél előbb oldják meg a helyzetet, ugyanis Brownra szükség van a pályán.

“Az, hogy Duane Brown nincs ott a pályán, elég nagy dolog, mert kétség kívül ő az egyik legjobb bal oldali tackle a ligában. Nincs nála atletikusabb, tehetségesebb. A kor meg csak egy szám, simán kinéz 28-30-nak is. Okos, fizikális, érti a játékot és őszintén, szerintem félnek is tőle az emberek, amikor ellene játszanak. Emellett még vezére is a csapatnak. Úgyhogy egyértelműen kell nekünk ő a pályára. Megoldást kell találnunk a helyzetre, mert szükségünk van Duane Brownra a pályán.”

– mondta Wilson, via ESPN.

A hamarosan 36 éves Brown a szerződése utolsó évébe lépett és szeretne magának egy fizetésemeléssel járó hosszabbítást. A left tackle tavaly a második legjobb volt az ESPN pass block win rate mutatójában és 2018 óta is az ötödik legjobb összesítésben. A Seahawksnak van még öt hete tető alá hozni a megállapodást (akkor kezdődik az alapszakasz), azonban mindeközben Jamal Adams hosszabbításával is foglalkozni kell, hiszen a safety szintén holdoutol egy új szerződés reményében (konkrétabban hold-inről van szó, hiszen ott van az edzőtáborban, csak nem vesz részt az edzéseken).

Tegnap egyébként nem csak Brown, hanem a három cseréje sem volt bevethető sérülések miatt (Jamarco Jones, Cedric Ogbuehi és Tommy Champion), így a hatodik körös újonc Stone Forsythe helyettesítette.

15 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
15 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
d zoli
d zoli
2021-08-09 18:31

Figyeltek mi csönd hallik Tampából? Még AB is észrevehetetlen. Erre holdout, dráma mindenhol. Ebbű baj lesz more!

peter szabo
peter szabo
Reply to  d zoli
2021-08-09 19:54

A youtube tele van velük. Mindenki happy,Tom úgy néz ki mint egy 30 éves szörfös… Amúgy edzésen dobálta a sisakját, merthogy… Mivel felhoztad AB-t, mindjárt jön vki a Gizzellel, merthogy miért nyugodt. Mellesleg volt 1 HF beiktatás,PM aranyzakóban. Egy komoly ellenféllel kevesebb, bár ne így volna. Élmény volt a meccseiket nézni. Hiába csapatsport, róluk szólt.

d zoli
d zoli
Reply to  peter szabo
2021-08-09 20:12

A sisak csapkodás mellett a labdát is átpuntolta a másik edző pályára. Az, hogy lebaszta a népet, mert holt fáradtan nem koncentrálnak eléggé az nem a Tampának, az ellenfeleknek aggasztó inkább.

bjeela
bjeela
2021-08-09 15:08

…és akkor a QB beleugat a HC és a GM munkájába. Mintha ez olyan természetes lenne. Hát mit képzel ez a takonypóc? Tisztejje már a hijerarhiját, azannyaúristenit, vagy rögvest találok húsz masszőrnőt vagy felcserélünk egy QB-ra a szezon végén!

peter szabo
peter szabo
Reply to  bjeela
2021-08-09 19:34

Trub legalább ebben jó volt. Nem pofázott bele semmibe, pláne a játékhívásokba… 😊Bocs!

bjeela
bjeela
Reply to  peter szabo
2021-08-10 05:37

Ebben IS nem hogy jó, ecccerűen utolérhetetlen volt.

Kopi3.14
Kopi3.14
Reply to  peter szabo
2021-08-10 17:10

Volt/van hívás?

peter szabo
peter szabo
Reply to  Kopi3.14
2021-08-10 20:10

Gondolom, csak minek. Azért idén szerintem jó lesz Bears.

frankovics.andras
frankovics.andras
Reply to  bjeela
2021-08-09 19:33

Majd megint kap egy fal nélküli, futás heavy playbook-ot és mehet vissza a földre vattát kapálni…

bjeela
bjeela
Reply to  frankovics.andras
2021-08-10 05:40

Ezekkel a niggerekkel csak a baj van. Ha kiemeled a többi közül máris asziszi, hogy az övé a farm, aztámmeg nem győzöd korbácsolni és kikötni a többi elé elrettentésül. Hjajj, nehéz az élet…

Viktor Gál
Viktor Gál
Reply to  bjeela
2021-08-09 15:38

Ha lenne mivel felcserélni:)))))))

Fetyke
Fetyke
2021-08-09 19:50

A kínai császárok nem sírtak ennyit falért, mint ezek a QB-k. Gyáva alak az összes…

peter szabo
peter szabo
Reply to  Fetyke
2021-08-09 19:58

Unokatestvérek még a szuritól is fél😁

Fetyke
Fetyke
Reply to  peter szabo
2021-08-09 20:42

Nemhogy a szuritól félne, hanem a haláltól, akarom mondani a covidtól sem! 😁 Igazi Viking!!! 😁😁😁

Wyatt
Wyatt
2021-08-09 19:30

nagyon jóóóóó, kapja csak szépen a snapeket Forsythe, legalább annál hamarabb lesz kezdő :)

15
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x