Duane Brown továbbra is elégedetlen a szerződésével, így Jamal Adamshez hasonlóan kvázi átment Marshawn Lynch-be: ott van az edzőtáborban, hogy ne büntessék meg, csak épp nem edz, írja Adam Schefter. Gyakorlatilag ez az egyetlen lehetséges módja a holdoutnak, és ezt kvázi bármeddig lehet csinálni, így most a Seahawks térfelén pattog a labda.
A jelenleg 36 éves Brown a Texans 1/26-osa volt még 2008-ban és egészen 2017-ig volt a csapat játékosa. A liga egyik legjobb left tackle-jeként ugyanakkor nem volt elégedett sem a bérével, sem a houstoni menedzsmenttel, így 2017-ben holdoutba kezdett. Végül sikerült is kikényszerítenie egy cserét: miután kihagyta a szezon első hét fordulóját, a Texans elcserélte a Seahawkshoz, ahol kapott egy 3 éves, 36,5 millió dolláros szerződést.
Ebből a kontraktusból már csak egy év van hátra, idén 11,35 millió dollárt kereshet. Pusztán a játéka alapján ennek közel a dupláját is megkaphatná, ráadásul az egészből egy cent sem garantált, így érthető az elégedetlensége. Az már más kérdés, hogy a Seahawks mennyi potenciált lát még benne 36 évesen, bár manapság ez már nem kizáró ok, így benne van a pakliban egy maximum 2-3 éves hosszabbítás.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót