A csapatok szokatlanul aktívan boltolják el a roster végi játékosaikat, ezúttal a Seahawks és a Texans hozott össze egy kisebb üzletet: a Seattle egy 2023-as kondíciós hetedik körös pickért megkapta a corner John Reidet. Ezzel együtt a Hawks kivágta a szintén corner Pierre Desirt, majd leigazolta a csapatot korábban már megjárt tight end Luke Willsont.
Reid tavaly a Texans negyedik körös pickje volt, de újoncként csak 130 snapje volt CB-ként 13 meccsen. A védelemben a snapek mindössze 13 százalékán volt a pályán, míg a speciális egység snapek 22 százalékán kapott szerepet. Egy kvázi semmit érő 2023-as hetedik körös picket így is megér (ha kivágják, jó eséllyel semmit nem kell érte fizetni), kis szerencsével legalább egy korrekt special teamer lehet.
Ami Luke Willsont illeti: a 31 éves tight end 2013-ban a Seahawks ötödik köröse volt és egészen 2017-ig erősítette a csapatot. Utána Raiders, Lions, Seahawks, Ravens, Seahawks sorrendben váltogatta a csapatait, tavaly konkrétan kétszer is leigazolta a Seahawks. Egy vállalható csere lehet idén, már ha megéri a végső keretszűkítést.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
4. körös és kapott esélyt? Á nem.