Múlt héten Jeremy Fowler arról számolt be, hogy a ligában többen is úgy gondolják, hogy idén megtalálják Lamar Jackson ellenszerét, kitalálják hogyan kell megállítani. Erről kérdezték tegnap a Ravens irányítóját.
“Meglátjuk, de kétlem. Erősen kétlem.”
– válaszolt Jackson, via ESPN.
Jacksont már prospect kora óta negatív hangok követik, amerre jár. Egyesek nem is irányítóként tekintettek rá a draft előtt, hanem elkapóként, aztán újoncként meg futónak csúfolták. Erre 2019-ben ő lett a liga történetének legfiatalabb MVP-je úgy, hogy amellett, hogy megdöntötte az irányítók által futott yardok rekordját (1206), TD-passzokban is vezette a ligát (36). Tavaly Lamar és az egész offense visszaesett kicsit, és voltak meccsek, ahol sikerült őt és a támadósort limitálni, de ellenszert kitalálni azért egyelőre nem sikerült.
Az biztos, hogy a támadósornak a levegőben fejlődnie kell, és ahogy beszéltünk erről tegnapi Triple Coverage adásunkban is, elő kell lépniük Lamar mellett az elkapóknak és a támadókoordinátor Greg Romannek is, akik legalább annyira ludasok az eddigi problémákban, mint az irányító.
Ezt az előrelépést hátráltatja, hogy Jackson 10 napig nem volt elérhető, mert elkapta a koronavírust, emellett komoly sérüléshullám sújtja az elkapószekciót is, hiszen tegnap például a WR-ek fele nem tudott beöltözni az edzésre (Marquise Brown, Sammy Watkins, Rashod Bateman, Miles Boykin, James Proche, Deon Cain), hat bevethető elkapóból négy dratolatlan volt.
Legfrissebb cikkeink
- Hetekre lesérült Michael Pittman
- Fizetett szabadságra küldte a liga Jabrill Pepperst
- Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- NFC West rangadóval indul a 6. forduló
- Nagy bukta volt a 2021-es főedző-kinevezési kör
- Minshew megy a padra, O’Connell kezd a Raidersben
- Spencer Rattler kezd Derek Carr helyén a Saintsben
- Hosszabb kihagyás vár a 49ers kezdő safetyjére
- IR-re került a liga legjobb elkapója
- MVP és további díjfigyelő 5 forduló után
- Playoff Ranking #5
- Az egész szezonra kidőlt a Raiders tavaszi sztárigazolása
- Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- A Chiefsnél reménykednek, hogy a legjobb elkapójuk még játszhat idén
- Derek Carra több hét kihagyás vár
Legutóbbi hozzászólások
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Cseh Tibor on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Capt.Solo on Robert Saleh kirúgása védhető, de ettől aligha lesz jó a Jets
- Ragi on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- Fetyke on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
- atis123juve on Mostantól Drake Maye a Patriots kezdő irányítója
- ImmodesTom77 on BREAKING: A Jets kirúgta Robert Saleh-t!
- ImmodesTom77 on Saleh ki akarta rúgni / le akarta fokozni Nathaniel Hackettet
Pedig megvan az ellenszere már egy jó ideje: úgy hívják, hogy “Playoff”. Az valahogy megakasztja mindig.
“Egyesek nem is irányítóként tekintettek rá a draft előtt, hanem elkapóként, aztán újoncként meg futónak csúfolták”
Miért kell az FK!-olvasók uszkve háromnegyedével személyeskedni, ha egyszer dobálni látunk egy futót? :D
Mondjuk, ritkán hallani ilyen öntelt beszédet egy fullbacktől.