Connect with us

Hír

A Coltsnál két irányítót is használnának Wentz helyén

A Coltsnál igyekeznek felkészülni arra, hogy Carson Wentz nem fog tudni pályára lépni a hétvégén a Titans elleni csoportrangadón. Az irányítónak ugyanis mindkét bokája sérült, és könnyen lehet, hogy nem fogja tudni vállalni a játékot – ő állítólag nagyon akarna játszani, és ezt remélik a csapatnál is, de várhatóan csak vasárnap derül ki, képes-e rá. Eddig azt feltételeztük, hogy ha Wentz nem tud játszani, akkor Jacob Eason kezd majd helyette, azonban ez nem biztos, hogy így is lesz.

Tom Pelissero ugyanis arról számolt be, hogy Eason mellett a gyakorlócsapatos Brett Hundley is opció, ráadásul ő kapta az első csapatos snapek nagy részét a tegnapi edzésen és állítólag mindkét irányítót bevetné Frank Reich, amennyiben Wentz harcképtelen. Úgy tűnik tehát, hogy Easonben nem igazán bíznak a Coltsnál.

A másodéves irányító múlt héten lépett pályára először az alapszakaszban, öt passzából egy interception lett – persze nem volt egyszerű dolga, ugyanis egy meccsnyerő drive-ot kellett volna vezetnie a Rams ellen. Hundley-nak kicsit több a tapasztalata, de nem feltétlen jobb: 2017-ben kilenc meccsen kezdett a Packersben Aaron Rodgers helyén, 60,8 százalékos pontossággal passzolt 1836 yardot, 9 TD-t és 12 INT-t. Azóta Seattle-ben és Arizonában volt csere.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
peter szabo
peter szabo
2021-09-24 14:51

Egy is elég volna, csak jó lenne… Amúgy hullanak az irányítók,Camért mégsem kapkod senki…

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x