Az Eagles szereti előre megfizetni tehetséges, de még nem teljesen bizonyított játékosait. Jordan Mailata után most a védők közül is megtette a csapat ezt egy feltörekvő játékossal, méghozzá a pass rusher Josh Sweattel, aki az ügynöke szerint három évre $40 millióért írt alá, amiből $26,92 millió valamilyen formában garantált (ezen felül még $2 milliót kereshet meg ösztönzőkkel).
Az évi 13,33 milliós átlagával a 22. legjobban fizetett edge rusher lett a ligában. Jövőre szabadügynök lett volna, és ha jól sikerül az idei éve, akkor ennél jóval többet is elkérhetett volna – persze ha meg gyengén teljesít, akkor meg ennyit sem.
A korábbi negyedik körös Sweatnek tavaly volt egy kisebb breakout éve, habár a csapat gyenge szereplése miatt ez nem került rivaldafénybe. Hat sacket és 12 QB hitet jegyzett, emellett kierőszakolt 3 fumble-t is rotációs játékosként. Ráadásul mind a 6 sack minőségi volt kiváló tackle-ök ellen, nem blokkolatlan vagy belefutott. Az idei edzőtábora is jól sikerült és a Falcons ellen is jó volt az első fordulóban.
Ez a hosszabbítás egyben könnyen jelentheti azt is, hogy a korábbi első körös Derek Barnett ideje lejárt Philadelphiában és a csapat nem fog hosszabbítani az ötödik éves opcióján játszó pass rusherrel. Az Eagles szemében Sweat tehát beelőzte Barnettet.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- zunya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600