A Coltsnak sikerült megegyeznie Nyheim Hinesszal, írja több forrás. A futó 3 éves, 18,6 millió dolláros hosszabbítást kapott, amiből 12 millió dollár garantált.
A 24 éves futó 2018-ban a Colts negyedik köröse volt. Soha nem volt kezdő matéria, pályafutása során 48 meccsen mindössze 893 yardot és hét TD-t szerzett a földön. Ellenben a levegőben már sokkal hatékonyabban teljesített: 170 elkapásból 1227 yardot és hat TD-t jegyzett, emellett punt visszahordóként már két TD-nél jár, de néha kick returnöket is bevállal.
A 6,2 milliós átlag új pénzben talán egy kicsit sok egy harmadik downos futónak, még akkor is, ha a speciális egységben is hasznos. Ezzel együtt Darius Loenard és Braden Smith után ő már a harmadik játékos a 2018-as classból, aki új szerződést kapott a Coltstól, ráadásul hamaron Quenton Nelson is megkapja a megérdemelt hosszabbítását – kifejezetten jól néz ki a csapat 2018-as draftja (még akkor is, ha összesen 11 játékost draftolt a Colts).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ezért nem hoztak elkapót a nyáron..