Jövő héten már kezdődik a szezon, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hivatalosan is elindul az FK! FIRST Fantasy Leage első bajnoki idénye, kiderül, ki Magyarország legjobb fantasy játékosa! Nézzük a legfontosabb tudnivalókat a 2021-es bajnokságról.
Kereken 300 ember teljesítette a részvételhez szükséges feltételeket, ami azt jelenti, hogy az I. osztály és a négy divíziós II. osztály mellett 15 divízió alkotja majd a III. osztályt. Ezzel kapcsolatban a legfontosabb tudnivalók:
- Minden divízióban 15 játékos és egy komisszárként működő szerkesztő vesz részt.
- Az osztályokat a tavalyi osztályozók alapján töltöttük fel, vagyis az I. osztályba kerültek a tavalyi csoportgyőztesek, a II. osztályba a 60 legjobb nem-csoportgyőztes, míg a III. osztályba mindenki más, illetve az idei újoncok.
- Kiesés rendszer működik! Ez azt jelenti:
- Az I. osztályból a 8 legrosszabb helyezést elérő játékos kiesik a II. osztályba (nem számítva a komisszárt).
- A II. osztály négy divíziójából összesen 8 játékos jut fel az I. osztályba: a 4 bajnok, azaz a playoff győztese (ha a komisszár az, akkor a második helyezett) és az alapszakaszban legtöbb pontot gyűjtő négy játékos (nem számítva a komisszárokat).
- A II. osztály négy divíziójából összesen 32 játékos esik ki a III. osztályba: minden divízióból a nyolc legrosszabb helyezést elérő játékos (nem számítva a komisszárt).
- A fentiekből következik, hogy a 15 darab III. osztályos divízióból összesen 32 játékos jut fel a II. osztályba: a 15 bajnok, azaz a playoff győztese (ha a komisszár az, akkor a második helyezett), és az alapszakaszban legtöbb pontot gyűjtő 17 játékos (nem számítva a komisszárokat).
Ebből is látszik, hogy az első osztályban lévők sem dőlhetnek hátra, minden évben csak a legjobbak tarthatják meg a pozíciójukat.
Nyeremények
A FIRST kézműves sörfőzde ismét névadó szponzora lett a bajnokságnak, vagyis továbbra is minőségi söröket lehet nyerni hétről hétre:
- A FIRST jóvoltából az aktuális héten az összes ligát figyelembe véve legtöbb pontot szerző csapat tulajdonosa egy hatos pakk kézműves sört nyer. Megéri tehát még az utolsó fordulóban, a rájátszásra teljesen esélytelenként is kezdőt állítani!
- Ráadásul még egy nyertesünk lesz minden héten, ugyanis az egyes ligák legtöbb pontot szerző csapatai közt az is kap egy pakk sört, aki a legkevesebb pontot hagyta a padon, jutalmazva a leghatékonyabb kezdőállítást.
- A szezon végén pedig minden liga győztese meghívást kap egy sörkóstolással egybekötött főzdetúrára.
Természetesen
A mindenkori bajnok az első osztály győztese,
aki kap
- egy nevével ellátott gravírozott trófeát,
- az ország legjobb fantasy-játékosának járó egyedi oklevelet,
- 1 éves FK! támogatói előfizetést annak minden előnyével,
- egy exkluzív limitált szériás craft sört és páros főzdetúrát a FIRST kézműves sörfőzde jóvoltából,
- illetve beiktatásra kerül az FK! saját Hall of Fame-jébe.
Amennyiben az első osztály komisszárja nyeri a ligát, abban az esetben a bajnoki második kapja az 1 éves FK! támogatói előfizetést és FIRST által felajánlott nyereményeket.
Eredményhirdetés
A tavalyi évhez hasonlóan most is hetente beszámolunk a liga történéseiről és a győztesekről. Emellett ÚJDONSÁG, hogy az idei bajnokság résztvevőinek külön fórumokat hozunk létre (csoportonként) a DISCORDON! Ott egyszerűbb lesz a kommunikáció és a cserék lebonyolítása, illetve jót lehet beszélgetni a szezon történéseiről is (meghívó: https://discord.gg/K29Mr3ymWq).
Ha a fantasyn kívül is beszélgetnétek a többi NFL-rajongóval és az FK! szerkesztőkkel is az egész év során, akkor a Discord szerverünk erre is remek lehetőséget nyújt, kiváló kis közösség van kialakulóban. Ezekben a beszélgetésekben a többi csatornán a legalább TÁMOGATÓI szinten lévő patreonjaink vehetnek részt. Ha úgy döntötök, hogy upgrade-eltek, akkor például a havi flag focinkon is részt vehettek és egyéb, támogatóknak szervezett eseményeken, mint például mock draftokban is.
Szabályok és draftok
A platform az NFL.com sajátja. A draftokat szeptember 2 és szeptember 8 között fogjuk megrendezni, ahol randomizált, snake rendszerben fogjuk összerakni a csapatokat (vagyis az 1/1-es a második körben 2/32-es pickkel fog választani, míg az 1/16-os cetli birtokosa a második kör legelején, a 2/17-es pickkel fog választani). Az egyes ligák draftidőpontjait a résztvevők fogják megszavazni, erről legkésőbb péntekig (de várhatóan előbb) küldünk emailt minden csoportnak.
A liga beállításai:
- 6 csapat jut rájátszásba, értelemszerűen az első kettő bye weeket kap – PO a 15-16-17. héten,
- a maradék 10 csapat azért küzd, hogy elkerülje a bottom 8-at,
- mérlegazonosság esetén a több szerzett pont számít,
- cserehatáridő: november 26,
- a túlságosan egyenlőtlen cseréket a komisszár saját jogon vétózhatja.
A csapatok összetétele a következő:
- 1 QB, 2 RB, 2 WR, 1 TE, 1 FLEX, 1 K, 1 DEF, 2 DL, 2 LB, 2DB, 1 IDP
- Pad: 10 fő
- IR: 5 fő
A pontrendszer (a védőknél megemeltük a pontokat):
- a támadóknál alapértelmezett NFL.com-os, ami jelen esetben PPR-t jelent:
- 10 elkapott yard = 1 pont
- 1 elkapás = 1 pont
- 10 futott yard = 1 pont
- 1 futott/elkapott TD = 6 pont
- sikeres kétpontos = 2 pont
- 25 passzolt yard = 1 pont
- 1 passzolt TD = 4 pont
- a védőknél a következőképp alakul a pontozás:
- 1 tackle = 1,5 pont
- 1 assisted tackle = 0,7 pont
- 1 sack = 3 pont
- 1 INT = 3 pont
- 1 FF = 3 pont
- 1 összegyűjtött fumble = 3 pont
- 1 visszahordott TD = 6 pont
- blokkolt rúgás = 3 pont
- safety = 2 pont
- 1 leütött passz = 1,5 pont
- 1 TFL = 1,5 pont
Az osztályok/csoportok beosztása
A jelentkezés lezárult, így kialakultak a végső csoportbeosztások, amit alább láthattok.
I. osztály
- Paks Cowboys
- Labatlan Miners
- Female Body Inspectors
- Hamu
- Cornerstoneducks
- Malacszor
- Vecses Werewolves II
- Zotya Zealots
- Istanbul Kebabs
- Mukuczi
- McMatt Patriots
- Action League NOW
- PatsAti
- Budapest Mountain State
- Atomic Falcons (visszamondás miatt feljutott)
II. osztály – A
- Szekszard Gunners
- Heisenberg’s Kitchen
- Tampa Tampa
- INVINCIBLES
- Game of Throws
- San Dabas 49ers
- Szexualis Ragadozok
- Big Punch
- Lambeau Leap
- BeastHawk91
- Erd City Rockers
- Doyourjob
- Polk High School
- Pakozd SE
- Gyermely Ravens (visszamondás miatt feljutott)
II. osztály – B
- Sivatagi Rohamkukacok
- Adamthielenthegoat
- Dongatto
- Underwood
- Varpalota Patriots
- ManoTeam
- Gengar’s Hex
- Vienna Volcano
- Partizans
- Dos Gardenias
- Dirty Birds
- RedDogs
- Put your money on me
- SmackDown
- Budapest Huns (visszamondás miatt feljutott)
II. osztály – C
- Hegyvidéki Hurkák
- Ol’Buda Etsarwoos
- Big Red
- Isteni Colts
- Three Rivers
- Yippee Ki Yay Justin Tucker
- Cseszko Hubertu’s
- 49ers
- Pannon Eagles
- Valyrian Dragons
- Udvarhelyi Unicorns
- Army of Darkness
- Szolnok Steelers
- The Baats
- The Autumn Wind (visszamondás miatt feljutott)
II. osztály – D
- Purple Vikings
- Fatraktoros SE
- Tatabanya Mandrills
- Distinguished Gentlemen
- Lory’s Bears
- Stamina Guyz
- GDL Squad
- GABSZK
- Zoldkert Fc
- Purple People Eaters
- TB Giants
- Touchdown Eso
- Chelsea Champions
- Iszonytató Rettenet
- Kőbánya Kingfishers
III. osztály –A
- Kádi Warriors
- Zuglo Stoners
- EjaQLazio
- Mean Machine
- Gyal Warriors
- Vérnyulak
- Vadmálnák
- SoproniGMászok
- Sons of Hue Jackson
- Konfetti Bitches
- Will Run for Beer
- Pricklice
- Budapest Immigrants
- Rodzsa Team
- RodgersNemOregszik
III. osztály – B
- Ray Finkle
- Barcelona Vikings
- Bafana Bafana
- Acws FK 2020
- Tipszmiksz
- WhoDat
- Obuda Praetorians
- Horthy Miklos katonaja
- Beers and Beards
- Botond Team FK
- Baka Bulldogs
- Frisco Ninerz
- Bande Beards
- Bakony-Patriots
- MiskolcRaiders
III. osztály – C
- Gocsej Mountaineers
- demboyz
- Angelo Caduto
- Kadafalva Sooners
- Timelords
- Team Rocket
- nacsasaints
- Cincinnati Behemoths
- Bacskai_Sniper_GRBN
- DC77
- Fearless Lions
- Apache 2088
- Fetyke Huscarls
- Gronkology
- Szeged SuperSonics
III. osztály – D
- WeAreAllPatriots
- Bengals09
- Debrecen Electric Boogaloos
- New Orkeny Hazafk
- Buda Castle Octopuses
- Hollo Hon
- Turn down for Watt
- Törpegorillák
- Szombathely Samurais
- TDWIWTL
- Anachrony Leaders
- Sons of Anarchy
- Vicgeordies
- Ujpest Cardinals
- Plastic Soldiers
III. osztály – E
- Gyurciburci
- Buntschee
- HUN SNowElves
- Bandits
- FeligmedveFeligdixnoFeligember
- Szeged Stonehearts
- Heneas Rotties
- ColtsNation
- Pittsburgh Monsters
- Manning for President
- Scottish Penguins
- Bagdi Clan
- astroid
- GoldRush
- Wehttam Seahawks
III. osztály – F
- Romoval Kifele
- Unseen Academicals
- Electric Blue SpineBusters
- Preflop Raisers
- Hall of Shamers
- DoYourJob
- Fűzővel befelé
- FlyToVictory
- Cliiivlend
- Dozimanna
- Lupusz007
- Kőbánya Raiders
- RELAX
- IVANANDRAS
- Fanyul23
III. osztály – G
- Sulomulo
- ChicagoiMaci
- Hungarian Owls
- GoGiants
- Budapest Bats
- Yellowstar7
- Rookies
- WATTs Up
- CartmanTeam
- Steeler90
- Panthers89
- Onside Chick
- DB_Dealers
- kickersarepeopletoo
- Tony Flow2
III. osztály – H
- MayerColtsLaura
- Darton Knights
- Men In Green
- DagiElvis
- Bullville Fighters
- Soros Gyorgy Refugees
- PiTeam
- leveshus
- BEASTMODE
- New York Goblins
- Szárszó Seals
- Lucky Team
- Alien Musketeers
- Berzence Betyars
- Pakozd Drunkers
III. osztály – I
- Andy Ried bajusza
- alcsut porg 420ers
- The Benchwarmers
- Piliscsaba Mountaineers
- Palota Punishers
- fishermen
- BCheese Love Cake
- IsaGoats
- Summersone
- NE Pathfinders
- Viking Beard
- Danika Mile High
- TriplaDupla Jagers
- TEAM OKANY
- Complov FD
III. osztály – J
- Vaskapu Vandals
- Frank City Rockets
- Dream Team Győr
- Budapest Hunters
- Philly Special
- Albertville Stormtroopers
- Csepel Dachshunds
- h8rsgonnah8
- Green Eyed Monsters
- Zalan’s
- Horgosi Betyárok
- Abrany Hunters
- Sehonnai Bitangok
- Karpatok Vikingje
- Falcons
III. osztály – K
- Lil’ Bluebearries
- Ati’s Army
- Greenhorn
- Blaha Broncos
- Békéscsaba Trashers
- LA Nomads
- BreesKiégett
- Opus One
- Gorillaz
- TampaSince2008
- Night Walkers
- TnT
- Vásárhelyi Banditák
- Springfield Isotopes
- Bözskös
III. osztály – L
- Slagneb
- Legion of noob
- BeastMode FK
- Tmk
- Kertváros Kickass
- Uncle Rico
- Budapest Baritrons
- Gakriots
- Gohawks24
- Bad Batch
- Herbie Fully Charged
- Arizonai Pukkandúr
- Vacsihegyi Ártányok
- Blanka Bulldogs
- Bears1
III. osztály – M
- Virenque Team
- somiwhatyougot
- CantGuardPeet
- Stormcorner Dangers
- Natural Born Kickers
- Team ZiX
- Soroksár Dagasztók
- FT Szikla
- Kareem Pies
- Avasi Panelnindszakok
- Twister Azzurri
- Soroksár Steelers
- Devavanya Great Bustards
- IsaHawks
- FinoAllaFine
III. osztály – N
- Dalai Llamas
- BMS
- Matty Sea Cucumbers
- Black Army (Laces out)
- LK Bulls
- Dunaszeg Luckies
- Tárnok Dragons
- FearTheJags
- Purple Haze
- ZsollyFutbol
- Laccsi49ers
- CarpAnglerLaci
- GBP FC
- Szeklerland Browns
- Murányi Manatees
III. osztály – O
- Bubba Gump
- Seres Team
- DeathStar 87ers
- Black Army
- Glossy Geese
- HeadHunterz
- Monsters
- WifeBeater
- Budafok Lions
- GézaElemérQ
- B52ers
- Debrecen Roosters
- A Zeagles
- Jackson Fives
- ATOM
Legfrissebb cikkeink
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
- Will Levis is megy a padra
- A Browns lecseréli Jameis Winstont
- Legjobb HC jelöltek 2025-re
- BREAKING: Kirk Cousins megy a padra!
- Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- Diontae Johnson megint nem fog pályára lépni a Ravensnél
- A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Geno Smith térde jól néz ki, talán nem kell meccset kihagynia
- A Titansnél, a Brownsnál és a Saintsnél sem tudni, ki lesz a héten a kezdő QB
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
- bjeela on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- katonadani on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- makosteszta on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Kopi3.14 on Legjobb HC jelöltek 2025-re
- Kopi3.14 on A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Pedro44 on A Bengals pass rushere elkapott TD-t szerzett, majd kidőlt a szezonra
- Kopi3.14 on Touchdown #15 – Bajban a Lions és a Chiefs; egy lovestory, egy főedző és egy harc az 1/1-ért
MICSODA??!! Az I. és II. osztály mezőnyének a fele kiesik?!
Basszus, a világon nincs olyan sportág és olyan bajnokság, ahol a résztvevők fele kicserélődik egyik szezonról a másikra. Ez azért minimum túlzás…
Szerintem a 4 db II. osztályú-, és a 15 db III. osztályú divízió is túl sok. Jóval értelmesebb megoldás volt a régi FK!-s bajnoki rendszer, ahol több osztályba voltak szétosztva a bajnokságok…
ha kevesebb esne ki, akkor meg nagyon nehéz lenne feljutni és megmaradna kb ugyanaz az elosztás minden évre. Ha meg a másod-harmadosztály kevesebb csoportból állna, akkor 5ödosztály is lenne és teljesen kilátástalan lenne a feljutás az elsőbe. Mindennek megvan az előnye és a hátránya.
Vannak ennél komolyabb fantasy ligák is, ahol csak a POba jutók maradnak bent (6an a 16-20 emberből), meg baráti ligák, ahol az emberek becsületére van bízva, hogy komolyan gondolja-e :)
Mi ezt komolyan gondoljuk, brutálisan sok idő ezt megszervezni, a menedzselésről nem is beszélve. Aki itt elengedi a szezon közepén, az jó eséllyel kiesik. Nem lehet hátradőlni, senki ne tespedjen, hogy úgy is csak az utolsó kettő esik ki.
Meg különben is csk így van értelme az osztályoknak. Ez nem dynasty, minden évben bizonyítani kell. Nyilván lesznek one hit wonderek, de hosszú távon ténylegesen a legjobbak lesznek a magasabb osztályokban.
Ezt kihívás megnyerni, így akinek sikerül, az joggal mondhatja el magáról, hogy ő az ország legjobbja 😉
A komolysággal nincs gond. Sőt: tavaly átlagban több, mint 1 órát eltöltöttem a fantasy csapataimmal hetente, pedig csak 2 van belőle :)
Szóval ellenkezőleg: én úgy gondoltam, hogy az FK!-ligákban indulók többsége biztos komolyan veszi a bajnokságot, így pedig elég 1-2 mellényúlás a drafton, szerencsétlen sérülés a szezonban, és puff! Máris a középmezőnyben vagy!
Ha a komisszárod alsóházba kerül, már egy 8. helyezéssel is kipottyansz! Ami szerintem durva (bár én nem találkoztam olyan általad említett ligával, ahol ha nem jutsz PO-ba, kiesel), és pusztán motivációs célnak túlzás.
Természetesen elfogadom a döntéseteket, és örülök, hogy évről évre megszervezitek nekünk ezt a bajnokságot, tényleg köszi érte! :)
Csupán szerintem nem ez a legoptimálisabb lebonyolítási rendszer… talán egy régi és mostani közötti középutas megoldás jobb lenne! :)
Nem rosszbú, de szerintem erről ők döntenek. Teljesítményre nem lehet jobban bíztatni, mint így.
Tessék jönni mindenkinek Discordra (a 3/C osztálynak egyenesen kötelező)
Ott van a nagy élet! Tompulnak az agyak..
Sziasztok! A legkevesebb padon hagyott pontnál hogyan lesz kiküszöbölve a kisebb roster kérdése? Csak teljes roster esetén fog számítani? Egyenlőség esetén mi dönt majd?
Lehet kisebb roster, annyival nehezebb az adott csoport legjobbjanak lenni. Egyenloseg kbazi lehetetlen a tort pontok miatt. Tavaly nem volt ra pelda.
Nagyon tetszik a sokkiesős rendszer, örülök, hogy megléptétek. Nyilván aki héderezni akar a felsőbb osztályokban, azt rosszul érinti. Viszont vegyük észre, hogy még így is jó dolguk van. Például egy most másodosztályú csapatnak van kb. 45% esélye, hogy a következő évet nem a harmadosztályban tölti. Egy harmadosztályú csapatnak erre csak kb. 10% esélye van. Ez még így sem igazságos, de nyilván ennél a matek sem enged többet.
Örülök, hogy nem az a cél, hogy az előző év eredményeit betonozzátok be.
Ezt csak itthagyom.
Elírtátok a nevemet :(
Nem Heby Fully Charged, hanem Herbie Fully Charged.