Connect with us

Hír

Ja’Marr Chase a labdákra fogja a dropokat

Ja’Marr Chase úgy érkezett a 2021-es NFL Draftra, mint a legjobb elkapó prospect, akihez hasonlót keveset láttunk az utóbbi években. Ehhez képest a nyár nem sikerült valami fényesre, hiszen az edzőtáborban is gyengélkedett, az előszezonban pedig öt felé szálló labdából négyet elejtett. A Bengals újonca azt mondja, hogy ez a labda miatt van.

“Más a labda, mert nagyobb és nincsenek rajta a fehér csíkok. Így nem látod eléggé, ahogy jön feléd, oda kell figyelned a fűzőre, hiszen az egész labda barna és csak hat kis fehér fűző van rajta. Összességében csak hozzá kell szokjak és meg kell találnom, hogyan lesz kényelmes elkapni.”

– mondta Chase a csapat hivatalos oldalának, és hozzátette, hogy nem akar kifogásokat keresni, de az sem segít, hogy tavaly nem játszott egy percet sem, még ha nem is a fenekén ült egész évben. Ettől még ő a hibás és meg kell oldania ezt a feladatot.

Értjük, mit mond Chase és nyilván van is benne valami, de azért többszáz elkapó élte meg ugyanezt és tudtunkkal egyikük sem panaszkodott még erre az elejtett labdák kapcsán. Meglátjuk, mi lesz az alapszakaszban, de ez most nem hangzott valami jól. És még ha így is van, akkor sem biztos, hogy jó ötlet volt ezt megosztania a világgal.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!