Connect with us

Hír

Két kezdő védőjét is elveszítette a Saints

A Saints két kezdő védőjét is elveszítette legalább három hétre, ugyanis Marcus Davenportot és Kwon Alexandert is IR-re tette a csapat.

Davenport 2018-ban 1/14-es volt, két első kört is feláldozott érte a csapat. Eddig nem feltétlenül váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert bár képes átlagon felüli játékra, nem igazán lehet top játékosnak nevezni. A hiánya azonban így is fájó lesz, mögötte ugyanis Carl Granderson és a rookie Payton Turner következik a sorban.

Ami Alexandert illető, ő 2015-ben a Bucs 4. körös pickje volt. Soha nem volt kiemelkedő játékos, viszont cserébe látványosan játszott. Tavaly egy ötödik körös pickért cserébe megszerezte a Saints, de hét meccs után megsérült. Ezután kivágta a csapat, majd pár hónapja visszaigazolta, de ezúttal csak egy mérkőzést bírt ki sérülés nélkül. A hiányában a tavalyi harmadik körös Zack Baun kaphat nagyobb szerepet, ugyanis az idei második körös Pete Werner is sérüléssel bajlódik.

1 Comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
1 Comment
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Dongatto
Dongatto
2021-09-18 14:57

Azèrt itt is megjelent a sèrülèsbogàr:
Lattimore, Davenport, Kwon, McCoy, Thomas, Lutz, Poole, Smith, Werner. :(

1
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x