A Cowboys tampai vendégjátékával hivatalosan is elkezdődött a 2021-es bajnokság! A szervezők jól döntöttek, kiváló mérkőzést láthattak azok, akik fennmaradtak (akik nem, mindenképp nézzék vissza): zseniális támadójáték, pazar védelmi megmozdulások és utolsó másodperces dráma. Soha rosszabb szezonnyitót.
A mérkőzést a Bucs kezdte, és Bruce Arians valamiért úgy gondolta, hogy jó ötlet rögtön két futással nyitni. Az így szerzett nyolc yard annyira megtetszett neki, hogy az első félidőben szinte végig futással nyitott az offense: ennek az eredménye nagyjából egy 3 yardos átlag és egy Ronald Jones fumble lett. Nehéz megmagyarázni, hogy egy Tom Bradyvel, Mike Evansszel, Chris Godwinnel és Rob Gronkowskival fémjelezett támadósorral miért kell erőltetni a futást 1&10-re, amikor már a legvaskalaposabb HC-k is kezdik ezt elengedni, de legyünk nosztalgikusak és ne fanyalogjunk – futással lett megalapozva a passzjáték.
Ami remekül működött. Tom Brady továbbra is pofátlanul jól játszik, az Antonio Brownnak dobott 47 yardos TD-je valami fenomenális volt. Ezen felül volt még 332 yardja és három TD-je, illetve lehetett volna ez bőven jobb is, ha Evans és Godwin nem játszik dropkirályosat – főleg utóbbi hibái fájtak, több fontos passzt is elejtett, volt egy dropolt TD-je is. És ugyan volt Bradynek két pickje is, de az egyik egy utolsó másodperces Hail Mary volt az első félidő végén, a másikat pedig Leonard Fournette hozta össze, így overall abszolút elit teljesítményt láttunk a 44 éves zsenitől.
ANTONIO BROWN CAN’T BE STOPPED
pic.twitter.com/TharRPvNdp— PFF (@PFF) September 10, 2021
És ha már említettük a dropokat, ne menjünk el a támadósor többi súlyos hibája mellett sem. Kezdjük Mike Evansszel, aki pocsékul játszott, a dropok mellett Trevon Diggs annyira levette a pályáról, hogy egy ponton már elkezdtem böngészni a Twittert, hogy nem sérült-e. Godwinnak az elejtett labdák mellett volt egy fumble-je a negyedik negyed végén, 28-26-as vezetésnél a Dallas 2 yardosánál, amivel lehetőséget adott az ellenfélnek a győzelemre. Mentségére legyen mondva, hogy a game winning drive-ban javított, és végül csak összejött 105 yard és egy TD.
Volt egy turnovere Ronald Jonesnak is 14-7-es vezetésnél, amivel eléggé eláshatta magát Ariansnél és Bradynél. Amúgy is Leonard Fournette volt a kezdő, de a hibája után RoJo konkrétan nem látott pályát. Bár itt jegyezzük meg, hogy Fournette továbbra sem jó útvonalfutó még RB-szinten sem és a kezei sem jók (Brady egyik INT-je az ő lelkén szárad), hiába volt hét targetből öt elkapása és 27 yardja. Érthető, hogy Gio Bernard pályára küldése egyenlő a passzjátékkal, de az ex-Bengal bőven többet tud ilyen téren hozzátenni a játékhoz, mint amennyit elvesz a kiszámíthatósággal.
Végül, de nem utolsósorban dicsérjük meg, sőt boruljunk le Rob Gronkowski előtt, aki a legjobb patriotsos elit teljesítményét idézte. A legnagyobb tömegben kapott el borzasztóan nehéz labdákat, volt egykezes elkapása, ráadásul mind a nyolc felé szálló passzból elkapás lett 90 yardért és két TD-ért. Brady korábban azt nyilatkozta, hogy OJ Howardnak jó éve lesz, de egy ilyen Gronk mellett csak sérülés vagy pihentetés esetén lesz a pályán másik tight end.
Superbe passe de Tom Brady pour Rob Gronkowski ! #GoBucs
📺 @beinsports_FR #NFLextra
💻 NFL Game Pass pic.twitter.com/xHqWuNDklI— NFL France (@NFLFrance) September 10, 2021
A túloldalon is kezdjük a támadókkal a mérkőzés elemzését. Dak Prescott kicsit rozsdásan kezdett, ami érthető a váll- és lábsérülés, illetve a kevés edzés fényében, ám eleinte így is aggasztó volt a mutatott játéka (alul dobott labdák, bizonytalanabbnak tűnő mozgás, több INT-t érő passz). A második félidőre aztán belejött, bátrabban és kifejezetten jól játszott: több nagy ütést is benyelt, jól mozgott a zsebben, volt pár zseniális passza. Túlzás lenne azt állítani, hogy a tavalyi szintet hozta, egyértelműen vannak még limitáltságai, de a 403 yard és három TD alapján annyira azért nem kell aggódni.
DIME pic.twitter.com/meuyXf5O28
— Arrogant Dak Prescott (@ArrogantDak) September 10, 2021
Ami a többieket illeti: Amari Cooper remek volt, 13 elkapásból 139 yardot és két TD-t szerzett. Ő nemrég azt mondta, hogy magát tartja a legjobb elkapónak, de még bizonyítania kell – eddig jól megy. CeeDee Lamb 104 yardig és egy TD-ig jutott, de benne is volt egy adag Godwin, nagyon sok dropja volt, az interception ebből fakadt. Futójáték nem volt, és némileg meglepő módon Tony Pollard volt az első számú pass catcher RB, de a Bucs elit futás elleni védelme ellen jól tette a Cowboys, hogy ezt nem erőltette.
Vita Vea mauling people pic.twitter.com/cnD8WzbgNH
— CJ Fogler #BlackLivesMatter (@cjzero) September 10, 2021
Vita Vea már-már Aaron Donald-i szinten játszott, egyedül zabálta fel a Zack Martint nélkülöző belső támadófalat, da az egy sacket és több fontos szerelést jegyző Shaq Barrett is óriásit játszott. A sorra hulló cornerek nem segítették a defense dolgát, de összességében nem lehet panasz az egységre: két turnovert is mezőnygólra mentettek, megölték a futást, rendre nyomás alatt sikerült tartani Prescottot és még egy INT is összejött (sőt lehetett volna kettő-három is, ha kicsit jobban koncentrálnak).
A túloldalon sem lehet különösebb panasz a védelemre, a tavalyi borzalom után kifejezetten üdítő volt látni ezt a teljesítményt. A futás elleni védelem rengeteget javult, Trevon Diggs kiváló CB-teljesítményt tett le az asztalra (az egyik picket is ő szerezte), Demarcus Lawrence pedig dominálta Tristan Wirfst. Persze a pass rush így sem az igazi, a back seven jóval többször égett meg, mint amennyi a kapott pontokból látszik, de összességében egy top offense mellett egy ilyen védelemmel már lehet komolyabb célokat kitűzni.
Trevon Diggs snags the INT and the Boys have the ball in great field position! 👀
(via @NFL) pic.twitter.com/IyiGAkmmhs
— FOX Sports: NFL (@NFLonFOX) September 10, 2021
Az eddigiekből nagyjából leszűrhető, hogy a Cowboys tisztesen helytállt (sőt), reális esélye volt a győzelemre, de ez leginkább a Bucs offense rengeteg hibájának volt köszönhető, ennyi elszúrt játék 3-4 meccsre levetítve is sok lenne. A Dallas viszont nem nagyon tudott élni a kínálkozó lehetőséggel: a turnoverekből nem jöttek a TD-k, Greg Zurlein pedig négy könnyű pontot (egy extra és egy 31 yardos mezőnygól) is ott hagyott a táblán. Emellett Mike McCarthyt is lehet kritizálni, különösen azért, hogy nem mert negyedikre nekimenni három yardra a gólvonaltól 5 pontos hátrányban a harmadik negyed elején. (Ja és a bírókat hagyjuk, mindkét oldalra nagyon nagy homályokat fújtak)
Dallas Cowboys @ Tampa Bay Buccaneers 29-31
Legfrissebb cikkeink
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Zotya on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
Csomó minden ugyanaz volt, mint tavaly. Azzal, hogy a Tampa fut első két kísérletre már megbarátkoztam, Fournette bosszantó szerencsétlenkedése szintén papírforma. Sajnos Godwin szintén ott folytatja, ahol a playoffban abbahagyta (kínos dropok). Nem hiába jósoltam azt, hogy Antonio itt elő fog lépni második számú elkapóvá, de Evans mai produkcióját látva inkább elsőszámút kellett volna írnom. Ahhoz képest, hogy Gronk a visszatérése után mennyire rozsdásan kezdte a tavalyi évet és mekkora tróger volt az edzéseket tekintve, ezúttal tényleg le a kalappal. Kíváncsi vagyok, hogy bírja majd a szezont. Az látszott, hogy Prescott válla még nem száz, sok homály és aluldobott labda, főleg szélre. De jó lesz ez. A védelem viszont tényleg kellemes meglepetés volt. Ha sikerül az egységnek a középmezőnybe feltornásznia magát, lehetnek komolyabb terveik.
Viszont abszolút nem értek egyet azzal, hogy ne bírózzunk. Én legalábbis az ominózus utolsó driveban, az élő közvetítés alatt felkiáltottam, hogy: hé, az kizárt, hogy az nem volt szabálytalan! Azt gondolom, hogy élő szemmel látni lehetett, hogy Godwin helyet csinál magának és a közvetítésben is elmondták, hogy OPI volt. Én kifejezetten rossz szájízzel álltam fel a fotelből ezek után, mert az gondolom, mindkét csapat megérdemelte volna a győzelmet, de nem így, hanem tisztességesen.
az valóban OPI volt, az előző drive-ban meg Veán volt egy hasonlóan látványos holding 3. és 16ra a 40 yardoson
Mindig a meccsdöntőnek látszó hiba marad meg az emberben, ami után már nem lehet javítani. Én egyik csapatot sem szeretem, szóval minden pofon jó helyre ment :)
Akkor Józsi megállapítása végülis megállja a helyét. Némileg megnyugtató.
Mocskos férgek!
Én kifejezetten elégedett voltam a Cowboysszal és Prescottal is.
És ugyan a Cowboys elbénázta a lehetőséget az FGkkel, szerintem a Buccaneers nagyobb bénázó volt a meccsen :D
Bár Prescott valóban jól játszott, de megjegyezném, hogy legalább 3 INT-et érő dobását számoltam össze (köztük volt egy óriási homály is), amiből egyet sem szedtek össze a Bucs védői (pedig nem lett volna igazán nehéz egyik sem). Most én mondom azt, hogy bár voltak nagyon szép megmozdulásai, de a számai szerintem sokkal szebben mutatnak a statisztikai lőlapon, mint amilyen maga a teljesítménye valójában ténylegesen volt. :)
Egy jó csapat kihasználja ha a másiknál 4 eladott labda van, pedig a Dallas – legnagyobb sajnálatomra – jó csapat lesz idén. Nagyon konzervativnak éreztem őket az utolsó támadásnál, TD-re kellett volna menniük illetve nem lehet Bradynak másfél percet hagyni a végén.
Az utolsó mondat vége a lényeg. 4 percük volt az utolsó támadásra és elég lett volna a FG. Le kellett volna pörgetni az órát, ami ilyen szinten nem lehet probléma.
Jó volt a Dallas, de azért Godwin két TD-t hagyott a pályán, nem ugyan az, mint Zurlein bénázása.
Nem ertek egyet a Fournettes resszel. Volt egy ordas hibaja az teny, de javitott utana es volt kulonosen szep elkapasa is.
Az csak nekem tunt ugy a kep alapjan, hogy Evans durvan be can hizva? Akkora a feje mint egy kisbusz.
A leginkább sokatmondó az utolsó Tampa-drive egyik jelenete volt, Godwin elkapása a bal oldalon. Egyrészt bizonyíték arra – ami persze nem újdonság -, hogy Bradynek négy olyan célpontja van, akihez bármikor nyúlhat (nekem Evans egyébként ettől a meccstől függetlenül valahogy rendszeridegennek tűnik), és jó eséllyel kihúzzák a csávából a csapatot. Másrészt úgy gondolom, volt benne valami olyan, jó értelemben vett “kivagyiság”, ami egy önbizalommal teli (bajnok)csapatra jellemző kell hogy legyen, vagyis, hogy merek hívni egy olyan játékot, amiben a célpont az a játékos, aki korábban két fontos helyzetben is hibázott (a hosszú átadás és a fumble), amivel akár a meccset is le lehetett volna zárni. Harmadszor, ezeken felül, akárki is döntött a játékról, ügyes volt abból a szempontból, hogy amennyiben bejön – a végkifejletet ismerve bejött -, Godwin úgy érezze, bíznak benne, és megadták neki az esélyt, hogy később ne félig üres pohárként, úgy értékelje ezt a meccset, hogy mennyit és mekkorákat hibázott, hanem úgy, hogy az ő utolsó elkapása kulcsmomentum volt a győzelem szempontjából.
A Tampa ilyen erős elkapósorral nem gyakran fog találkozni, de ez a mai teljesítmény a légelhárítást tekintve botrány volt. Ha nincs ilyen védőfala a Tampának, akkor Prescott 500 yard felett zár. Annak idején a Cruyff-féle Barcelonára mondták, hogy ha a Romario-Sztoicskov párosból csak az egyik jól játszik, akkor a katalánoknak már nem lehet gondjuk. A Tampával ugyanez a helyzet. Persze Brady a kulcs, de ha az 5 legnagyobb név a támadóknál hoz egy jó átlagot vagy közülük Bradyn kívül csak ketten jól játszanak, akkor nehezen lehet megállítani őket, talán csak akkor, ha a védelem is betlizik.
A Dallas erre a teljesítményre építhet, de hibáznak, ha azt hiszik, hogy ténylegesen olyan szinten vannak, mint a Tampa. A Cowboys jól használta ki a hibákat, de ennyire nem jók. Jól néztek ki, jobban, mint a tavalyi gárda. Kellemetlen ellenfelek lesznek.
Így munka után megnézve,hát… Egy erősebb csapat ellen ez a sok hiba vissza fog ütni. Rojo egy darabig biztos nem lát labdát,a védelem kicsit még nyaralt,a támadók rendben lettek volna,ha nem röplabda meccsre készült volna 1-2 ember. Meg ha a védő sem akkor tapsolna egyet,mikor orrba veri a labda… Milyen érdekes a statisztika,2 interception. Abból az egyik teljesen fölvállalt,(nagyon érdekli az öreget a mutatója …😏)a másik meg,no… A Dallas meg építhet erre a játékra,még akkor is,ha volt idejük készülni bőven erre a meccsre,és a tampa helyzetbe hozta őket többször is. Helyt álltak. De a lényeg! Gronk és Brown. Rob lazázza le az edzéseket,az Ő testének szerintem az a legjobb. A dolgát meg amúgyis tudja és meg is teszi,mai napig is,ha kell önveszélyes módon. Brown meg szerintem Hillel,Julio-val lesz versenyben a yardokat tekintve. Mert lehet hogy barom,de ezt a játékot nagyon tudja…
Sajnos nem volt rá sanszom, hogy élőben nézzem, de bepótoltam. Télleg jó kis meccs volt a végén klasszikus Tibibácsi féle GWD-vel, leszámítva, hogy nem Vinatieri rúgta be a FG-t. Mindenesetre az nagyon feltűnő volt, hogy Tibibácsi kényelmesen elvolt a fala mögött, míg Dak jobbára állandóan menekült. Azért az komoly difi és jobbára ezen(is) múlt, ki hogyan teljesített támadóoldalon. Elég csak megnézni, hogyan teljesítettek a védőfalak…
Az viszont egyértelmű, hogy AB bejelentkezett a WR1-es posztra. A csávó elképesztő.
Brady egész fiatalosan mozgott, a covid oltás szemmel láthatóan jót tett neki :) (ki tudja, mit kevertek még bele…)
Nagyon jó meccs volt! Soha rosszab szezonnyitót, de tényleg! Akik bedőltek Dani mészárolós jóslatának és ezért nem maradtak fennt, azok most nagyon bánhatják. :)
Valójában nagyon meglepő volt a mérkőzés. Nem kétséges, hogy a jobb csapat a Bucs volt a mérkőzésen. Ellenben a Cowboys védelme nálam nagyot ment. És nem csak a labdaszerzések miatt, hanem egyébként is többször megállították Bradyéket. A fene nem gondolta volna, hogy a Dallast a támadósora süllyeszti el ezen a mérkőzésen. Pedig ez történt. Mert szép és nagyon jól mutatnak az egyéni statisztikai számok szinte majd mindenkinél (kivéve Elliot), de ez nagyon csalóka. Amikor igazán ki kellett volna használniuk a védelem által szállított lehetőségeket, ziccereket, akkor mindig jött egy hiba. Hol egy drop, hogy egy siralmasan rossz passz vagy épp egy kihagyott FG vagy XP. Márpedig ez összességében már sok volt. Ennyi hibát ez a Cowboys védelem még nem tud kompenzálni. Ezért hiába mondja Dani, hogy a Tampa többet szerencsétlenkedett (én inkább látványosabbnak mondanám), ha egyszer a hazaiaknak még ez is belefért.
Nagyon jó lesz ez a Bucs sajnos idén is!
A Cowboys is jól nézett ki, de náluk azt érzem, hogy még egy-két ilyen meccs (ugye a jövő heti sem lesz sétagalopp), és elfogyhat a lendület.
Szerencse, hogy Brady és Gronk tudja, hogy a tavalyi siker semmit nem ér. Néhány játékos nagyon elhitte magát (Godwin, Evans), a secondary meg borzalmas, ha az ellenfél fala tart és van idő passzolni, a screen-eket is nyelték rendesen. Összességében a jobb csapat nyert, a sporik szokás szerint odavissza dobálták, vagy nem dobálták a hülyeségeket, de kurva jó meccs volt.
Most látszott a különbség Prescott és Dalton közt. A Macik is jobban tennék, ha mégegyszer átgondolnák, hogy ki a kezdő irányítójuk, mert Bélabásan szólva “Férges az a Répa!”