Két meglepetéscsapat találkozik a harmadik forduló nyitómérkőzésén, mégpedig nem csak a mérlegeiket tekintve, hanem a mutatott játékot is alapul véve. A liga legrosszabb csapatának kikiáltott, hazai pályán játszó Houston Texans eddig abszolút megőrizte a méltóságát, a vendég Carolina Panthers pedig egyelőre az egyik legkiegyensúlyozottabb csapatnak tűnik a ligában. A péntek hajnali találkozójuk elárulja, hogy melyikük tévesztett meg minket eddig és melyik az, amelynek tovább folytatódhat a tündérmese.
Amikor a Texansnál van a labda
Nehéz sajnos nem azzal kezdeni, hogy ez a találkozó teljesen máshogy nézne ki, ha nem történt volna egy sajnálatos sérülés a Texans oldalán múlt héten. Tyrod Taylort amennyire lebecsülte már mindenki, annyira jó volt az első másfél mérkőzésen és vele az irányítói székben a Texansnak is volt identitása.
Nem csinált nagy dolgokat, összesen három big time throwja volt ennyi idő alatt, ellenben elvett minden lehetőséget, amit a rendszer és az ellenfelek kínáltak neki. A Jaguars például nagy területeket hagyott neki, ő pedig egy egészséges 9 yard feletti átlaggal passzolta szét a védelmüket. A Browns megpróbálta beszűkíteni a pályát, ekkor viszont főleg a 0-9 yard közti területekre passzolt. 70% körüli pontossága a legjobb irányítómutatók közé tartozott és ami külön becsülendő, hogy az egyik legkevesebb kockázatos átadást tudhatta magáénak.
Ezzel szemben most az újonc Davis Mills lép pályára a Panthers ellen, akiről ezek koránt sem mondhatóak el. Ő már csak 44.5%-kal találja meg a célpontjait és kevés játékperce is elegendő volt ahhoz, hogy háromszor több labdaeladást ígérő átadása legyen, mint Taylornak. A Browns például remekül ismerte fel, hogy a fiatal QB mennyire nem komfortos, így amikor megtörtént a Taylor-Mills csere, egyből közel 20%-kal megtoldotta azon játékai számát, amikor 6 vagy 7 ember küld a boxba, hogy a Texanstól elvegyék a futás esélyét. Így az újonc irányítót mindenképp passzra kényszerítettek, aminek meg is lett a gyümölcse.
A Panthers, amely eddig a legjobb védelmet tudhatja magáénak az engedett passzolt, futott yardokat, valamint engedett pontokat tekintve, könnyedén roppanthatja össze a tapasztalatlan irányítót. Phil Snow védőkoordinátor egyelőre nagyszerű munkát végez, kiválóan keveri a kártyákat a védőfalban és a secondaryben is. A Panthers generálta a harmadik legtöbb nyomást két forduló alatt, de tették mindezt úgy, hogy nem a játékosok egyéni képességeire, hanem a rendszerre alapoznak. Nyolc játékosuk van, akinek legalább három kierőszakolt nyomása van.
Előszeretettel használnak stuntokat és erőteljes blitzcsomagokat is hívnak, aminek az az eredménye, hogy öt nem-védőfalember is rendelkezik legalább egy nyomással (Jeremy Chinn safety egyenesen öt darabot tud felmutatni). Akkor sincs gond, ha egyéni párharcokra kell alapoznunk, így sincs mitől tartaniuk. Brian Burns a liga egyik legsokoldalúbb pass rushere, fiatal kora ellenére kevés gyenge pontja van a játékának. Az egyik legérdekesebb párharc közte és a Texans kiváló szélső támadófalembere, Laremy Tunsil között fog játszódni, aki múlt héten Myles Garrettet vette ki kis túlzással a játékból.
A fent említett párharc nagyjából kiegyensúlyozottnak tűnik, nem úgy mint a falak belsejének a csatája. A Panthers egysége DaQuan Jones és Morgan Fox vezetésével ugyanis eddig valósággal dominálta az ellenfeleket. Nem csak az irányítókat nyomorította, de a futás lehetőségét is elvették az ellenfelektől. Múlt héten Alvin Kamarát 10 yard alatt tartották és ezzel valósággal megpecsételték az ellenfél sorsát.
Ebben nagy szerepe van a kiválóan játszó back7-jüknek is, ahonnan Shaq Thompsont és Jeremy Chinnt kell mindenképpen kiemelni. Előbbi mindössze egyetlen rontott szereléssel rendelkezik, utóbbi pedig annak ellenére hogy hivatalosan safety, a line of scrimmage környékét is fennhatósága alá vonta.
A Texans legnehezebb dolga az lesz, hogy a futójátékot stabilizálja. Az tiszta sor, hogy úgy nem nyerhetnek csatát, hogy Mills végig passzolja a pályát, így a veterán futósorukra kell támaszkodniuk. A terhelés nagy részét Mark Ingram viszi, aki az elsősorban a zónablokkoló fal mögött keresi a lehetőséget. Ez a séma egyébként feküdhet a jelenlegi ellenfél ellen is, mert a Panthers front7-ben azért több a posztjához mérten kicsit vékonyabb dongájú játékos, így a nagy tömegeket megmozgató Texans fal könnyebben söpörhet helyet nekik.
Amikor mégis a passzjátékra koncentrálnak, akkor arra kell figyelniük, hogy a Panthers egy nagyon agresszív emberezést futatott az első két hétben, így meg kell próbálniuk bekényszeríteni a játékot a pálya közepére, crossing, keresztező útvonalakra. A legbiztosabb kezű elkapójuk Brandin Cooks, aki a terhelés közel 60%-át kapta egymaga. Balszerencséjükre a Panthersnek jó kis emberezős cornerei vannak, így nem lesz könnyű dolguk.
Amikor a Panthersnél a labda
Hasonlóan nehéz dolga lesz a Texansnak a túloldalon is, mert a Panthers itt is a falaknál nyerte meg a korábbi párharcait. A Panthers támadófalával kapcsolatban ugyanis egyelőre nem igazolódtak be a félelmek, sőt az egyik legjobban teljesítő egység. Összesen hét nyomást engedtek eddig, ebből a fal jobb oldalán Taylor Moton-John Miller duó egyet. Miller úgy teljesít makulátlanul, hogy sérülésből visszatérve kellett teljesítenie, de egyelőre nem látszik rajta semmi rozsda. Az egyetlen kérdőjel, hogy a sérüléssel bajlódó Pat Elflein helyére beugró Dennis Daley mit fog alkotni. Szerencséjükre a Texans védőfal nem igazán félelmetes. Charles Omenihu vagy Maliek Collins korrekt teljesítményt nyújt, de nem tudják konstans nyomás alatt tartani az ellenfelek irányítóit.
Ez pedig a jelenlegi Darnold ellen nem jó előjel. A Jetstől érkező QB-ról korábban is tudtuk, hogy elsősorban a nyomást nem szereti, tiszta zsebből nagyjából megoldja a dolgokat. Ez eddig 74.5%-os pontosságban, közel 500 yardban és nulla eladott labdában nyilvánul meg. Látszik, hogy komfortos a játékhívásokkal, nem kérnek tőle sokat, de tudja mozgatni a láncokat.
Ebben nagy segítségére van a játékhívások mellett a személyzete is, akik eddig összesen három labdát dropoltak. Nem meglepő módon a két legfontosabb célpontja Christian McCaffrey és DJ Moore, akik egyaránt 14 elkapással rendelkeznek és Darnold yardjainak több mint a felét ők szállították.
A Texans az első két forduló átlagát tekintve az egyik legtöbb Cover 2-t használó csapat volt (még ha ehhez az is kellett, hogy főleg a Jaguars ellen menjenek ki így), a Panthers ellen viszont célszerű lenne az egyik safetyjüket mélyre bemozgatni, mert különben nagyon sebezhető lesz a Panthers által képviselt passzjáték ellen a gárda.
Ami szintén problémás lehet a Texans számára, hogy ellentétben az ellenféllel, az ő cornereik nem igazán emberezős típusok, a Panthers sémája ellenben sokat épít arra, hogy izolálva maradjanak a támadóik. A , Desmond King, Vernon Hargreaves sor ugyanis eddig szinte a Houston védelem három leggyengébb játékosa: amikor coverage-ben maradtak az elkapóikkal, akkor átlagosan 60% körüli elkapási arányt engedtek. Különösen nagy bajban lehet Desmond King, akinek amúgy is lefele ívelőben van a karrierje, de idén sem tud javítani. Ő egymaga minden kilencedik labdát tudja csak elhárítani, most pedig egyedül maradhat a slotban sokat megforduló Moore, Terrace Marshall párossal.
Elnézve az előjeleket jókora meglepetés lenne, ha a Texans akár csak szoros meccset is ki tudna harcolni, a fogadóirodáknál 7,5 pontos favorit a vendég együttes, amit elsőre simán hozhatnak is. Az összpontszám pedig valahol 43.5 körül jár, ami a két csapat eddigi teljesítménye alapján megugorható lenne, de Mills miatt ebben már koránt sem vagyok biztos.
Legfrissebb cikkeink
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
Most már értem miért lubickol Sammy. 💡
Tisztelt Szerző! A Panthers védelméről írod, hogy nagyon jó rendszerben védekeznek. Utána úgy folytatod, hogy “Ellenben”. Azt gondolhatnánk ebből, hogy egyénileg már nem annyira jók, pedig akkor sem kell aggódni. Én az “Akkor sincs gond”, vagy a “De” szófordulatot gondolom helyesnek. Köszönöm egyébként a munkádat!
Köszönöm, valóban helytállóbb lenne, javítom is. Nagyon értékelem a segítséget!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a magyarul szerelésnek mondott mozdulat angolul a gurulós és az amerikai fociban ugyanaz a kifejezés? Amerikai fociban a szerelés inkább csak megállítás, talán a fumble-t nevezném szerelésnek.
“Akkor sincs gondd(sic1) ha egyéni párharcokra kell alapoznunk, akkor sincs mitől tartaniuk.”
Kicsit még át kell dolgozni a mondat.
Valamint segítenél megérteni a “liga legrosszabb csapatának kikiáltott” hazai pályát? (Kimaradt egy vessző.)