Megvoltak a keretszűkítések, azonban sok játékos bajlódott ilyen-olyan nyavalyákkal ligaszerte, akiket ezt megelőzően csak úgy lehetett volna sérültlistára tenni, ha az egész évet kihagyják. Sokaknak viszont kisebb a sérülése, ennek megfelelően most, az 53-as keretbe való beférés után lehetett őket IR-re tenni a szabályok szerint, és többen is erre a sorsra jutottak. Ez azt jelenti egyébként, hogy az alább felsorolt játékosoknak legalább három hetet kell kihagyniuk.
A Patriots vállsérülés miatt IR-re tette N’Keal Harryt. Bill Belichick nemrég azt mondta, hogy sokat vár a korábbi első körös elkapótól.
A Ravensnél az idei első körös elkapó Rashod Bateman került IR-re, illetve rajta kívül a szintén WR Miles Boykin is. Nagy volt a dögrovás a Hollók elkapói közt a nyáron, Sammy Watkins és Marquise Brown sem tudott sokat edzeni a csapattal.
A Steelers három játékost is sérültlistára tett: a védőfalból Stephon Tuitt, a támadófalból a tackle Zach Banner, illetve a futó Anthony McFarland. Előbbi kettő elég fontos kezdő.
A Coltsnál az első számú elkapó TY Hilton került IR-re, ahogy azt várni lehetett nyaksérülése után. Chris Ballard general manager azt mondta, hogy inkább hamarabb tér vissza, mint később, de ebből pontos időtávot nem tudunk kikövetkeztetni.
A Bearsnél a linebacker Danny Trevathan és a második körös újonc tackle, Teven Jenkins került IR-re. Jenkinsnek hátproblémái vannak, nagy csalódás, hogy még jó pár hétig nem tud bemutatkozni a gyenge falban.
A Jetsnél a linebacker Jarrad Davis, a safety Ashtyn Davis és a támadófalember Conor McDermott is sérültlistára került.
A Giants a szélvészgyors elkapót, John Rosst volt kénytelen IR-re helyezni.
Érdemes még megemlíteni, hogy a Vikingsnál a tight end Irv Smith sérülése komolyabb, mint elsőre várták és a teljes szezont ki kell hagynia.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Iden mar csak harom het? Ez tavaly meg hat volt ugye?
BB azt is mondta,hogy Newton a kezdő.