Connect with us

Beharangozó

Végre egy érdekes NFC East meccs – Hétfő esti rangadó

Sokszor lenézően beszéltünk az elmúlt években az NFC keleti divíziójáról, kezdve azzal, hogy tavaly még negatív mérleggel is meg lehetett nyerni ezt a csoportot. Idén is voltak kérdőjelek az erőviszonyokat tekintve, de két forduló elteltével úgy kanyarodhatunk rá a hétfő esti csoportrangadóra, hogy kifejezetten izgalmasnak tűnik mindkét résztvevő csapat.

Hasonló eredménysorokat tud felmutatni a két gárda eddig az idei szezonban. Mindketten kikaptak 1-1 papíron jóval erősebb csapattól (a Cowboys a Buccaneerstől, az Eagles a 49erstől), de emelt fővel távozhattak a vereségek alkalmával is. Mindketten jó meccset játszottak az erősebb csapatokkal és egy TD-n belüli különbséggel maradtak csak alul. A győzelmeikben is találni párhuzamot. Az előzetes várakozásokat nézve mindketten egy hasonló erőt képviselő ellenfelet gyűrtek le, noha a Falcons játékát nézve azóta talán lejjebb helyeznénk őket. A liga egyik legnépszerűbb rangadójára úgy fordulnak a gárdák, hogy a győztes egy fordulóig biztosan felkerül az East trónjára.

Már megint kezdődik!

Bizonyára sokan emlékeznek, hogy tavaly az Eagles egész évben szenvedett a támadófalat érintő sérülésekkel. Egy idő után már követni se nagyon lehetett, hogy hanyadik verzióban kezdenek meg egy mérkőzést. Úgy néz ki a balszerencse az idei szezonra is kitart. Brandon Brooks ugyan vélhetően nem egész szezonra dőlt ki, de minimum 3 meccsre nélkülöznie kell Pro Bowl guardját az Eaglesnek, miután IR-re tették. Helyén az idei második körös választott Landon Dickerson fog RG poszton kezdeni. Bár utolsó évében centert játszott az Alabamán, nem ismeretlen számára a guard poszt sem. A Floridán játszott RG-t még true freshmanként, de 2. szezonjában a center bal oldalán is lenyomott egy évet. 

Egy kieső azonban még nem volna ekkora hír, de Brooks mellett az idei offseasonban a kezdő posztot megszerző és azóta már jól megfizetett Jordan Mailata is kihagyja a csoportrangadót. Az ő kiesése talán még fájóbb, hiszen Trent Williams mögött a 2. legjobbra értékelt tackle volt a PFF-nél két forduló után. Helyén az az Andre Dillard fog játszani, akit a training campen beelőzött Mailata. A korábbi első körös LT újoncként elég gyengén teljesített, a tavalyi évet pedig kompletten ki kellett hagynia bicepsz szakadás miatt. Sok rutinja tehát nincs még a profi ligában, és az edzőtáborokban is elég gyengén teljesített.

Párharcok

Mindenképpen érdekes lesz figyelni, hogy a fenti fejlemények fényében hogyan fogja majd használni a Cowboys a múlt héten a hét újonc védőjének megválasztott Micah Parsonst. DeMarcus Lawrence sérülése miatt kényszerből pass rushert játszó újonc Parsons az előző héten holtversenyben a legtöbb nyomást generálta a fordulóban és megszerezte első sackjét is a profik között. Persze a liga egyik leggyengébb RT-je ellen játszott, kérdés átforgatják-e a vakoldalra, hogy ne Lane Johnsonnal kelljen farkasszemet néznie, hanem a beugró Dillarddal.

Az év elején olyan bőnek kinéző LB poszt Parsons átmozgatásával és Keanu Neal Covid-listára rakásával azonban egy csapásra visszavékonyodott a tavalyi szintre. Neal pozitív tesztet produkált és mivel nincs beoltva, mindenképp kihagyja a hétfői összecsapást. A hiányukban a Vander Esch, Smith duó lesz a kezdő, csereként pedig az idei 3. körös Jabril Cox rotálódhat be, aki egyelőre még csak a special teamben kapott szerepet. A veterán első körös duó fordulékonysági hiányosságait könnyen a saját javára fordíthatja az Eagles. Jalen Hurts két forduló elteltével a 2. legtöbb futott yarddal rendelkezik az irányítók között, egyedül Lamar Jackson termelt nála is többet. A dallasi védőfal a szezon előtt sem tűnt túl erős egységnek, de az LB sor volt olyan mély és rendelkezett olyan karakterisztikájú játékosokkal, akik ki tudták egészíteni ezt a csapatrészt. Kérdés, hogy a megtépázott vendég fal le tudja-e dominálni őket. A dallasi védelem mindenesetre talán várakozásokon felül teljesített eddig a szezonban. Bár két, elsősorban passzjátékban erős ellenfelen vannak túl, jelenleg top-10-es a futás elleni védekezésük. Sőt, az ESPN run stop win rate mutatója alapján a Cowboysé a 3. legjobb egység a ligában. Természetesen a legnagyobb teszt elé most lesznek állítva, hiszen az Eagles 162 yardot átlagolt eddig a földön és a támadófaluk ugyancsak a 3. helyen áll az ESPN run block win rate mutatói szerint. Eldőlhet tehát, kinek a mérlege csalóka.

Hazai offenzíva

Az első fordulóban Mike McCarthy remekül alkalmazkodott az ellenfélhez, hamar eldobta a futójátékot és próbált lépést tartani a Buccaneers támadósorával. Az edzőtáborban még vállsérüléssel bajlódó Dak Prescott 58 alkalommal próbált passzolni és a Cowboys a liga talán legveszélyesebb elkapótriójára a Cooper, Lamb, Gallup trióra támaszkodva játszott. A múlt heti Chargers elleni összecsapáskor azonban visszatért a csapat a jól ismert ösvényre. Dak csupán 27 passzkísérlettel zárt TD nélkül, az Elliott-Pollard duó pedig 29 alkalommal futott a labdával. Érdekes lesz figyelni, hogy most milyen mentalitással kezdik meg a találkozót. Eddig mindkét taktika működött, hiszen 435 total yardot átlagolnak két forduló után, amit az első körben a levegőben, a másodikban főleg a földön alapoztak meg. Az Eagles ellen talán nem kell akkora pontháborúra készülni, de a vendégek védelmének ereje még mindig a falban keresendő. Átlag 11.5 pontot engedtek két meccs után és mindösszesen 283 yardot. Ha McCarthy és Kellen Moore újra a run first mentalitást veszi elő, könnyen egy alacsony pontos, szoros meccsbe kergethetik magukat, ahol sok 3.&hosszú szituációt kellene megoldaniuk. A kevés pontos meccsekben pedig van tapasztalata az Eaglesnek. A vendégek secondaryje ugyan nem nézett ki rosszul eddig az idei szezonban, mindenképp sebezhető és nincs teljesen felkészülve a Cooper-Lamb duó levédekezésére.

Vendég offenzíva

Az Eagles esélye a futójátékukban van. Hurts jelenleg csapaton belül is legtöbb yarddal rendelkező futó, de Sanders 4,6-os átlaga is ígéretesnek tűnik. A Cowboys védőfala ugyan jól fogta eddig idén a futást, főleg passzoló csapatokkal találkoztak. Kérdés Brooks és Mailata hiányában mennyire esik vissza a támadófal blokkolási munkája. A beugró LT Dillard az egyetemen kiemelkedő pass blocker volt, így ha futójátékban nem is, a passz protectionban illene hoznia egy liga közepes szintet. Ugyanis Jalen Hurts nem csak lábán veszélyes. A PFF-nél két forduló után kombinálva a 2. legjobb értékeléssel bír Hurts és 3 TD passza mellé még nem adta el a labdát (bár 3 fumble-t vétett, egyiket se vesztették el). Elsősorban a tight endeket és DeVonta Smitht fogja keresni ezúttal is, aki felé eddig a legtöbbször passzolt. Smith bár főleg szélső elkapóként van használva a közepes cornereken túl a kissé statikusabb LB sor hiányosságait is könnyen kihasználhatja. Mindenképp érdekes lesz majd figyelni, hogy Smitht hogy fogják őrizni, ráállítják-e Trevon Diggst vagy váltva fogják őrizni. A csapat másik kiemelkedő “elkapójának”, Dallas Goedertnek is nagy meccse lehet a két jobb cover LB hiányában.

Az esélyek

Nem nyerni jár mostanában idegenbe az Eagles, a legutóbb 7 vendég találkozójukon csupán 1-6-os mérleget tudnak felmutatni. A favorit ennek eredményeként most is a Cowboys 3 és fél ponttal, ami ugyancsak nem jó előjel a vendégeknek. A Cowboysnak favoritként 5-1-es a mérlege a spread ellen az utolsó 6 meccsén, ráadásul 4-1-es az utolsó 5 hazai meccsén az Eagles ellen. Ez azt jelenti, hogy az esetek többségében nagyobb arányú győzelmet arattak, mint azt várta volna Vegas.

Ha elszabadulnak a támadósorok szerintem nem fog tudni 60 percen keresztül lépést tartani az Eagles a hazaiakkal így az ő érdekük az lehet, hogy próbáljanak egy kevés pontos találkozót kierőszakolni. A kevés pontra van is esélyük, ugyanis az utolsó 7 Eagles meccsen 1-6 a mérleg a total pont over/underre, ami jelen esetben 51.5 pont. Az AT&T stadionban azonban nem gondolnám, hogy 25-30 pont alatt tartanák a Cowboyst.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!