Will Fuller az első fordulót még tavalyi eltiltása miatt hagyta ki, és ugyan most visszatérhetett volna a pályára, mégsem fog bemutatkozni a Dolphins színeiben, ugyanis személyes okoknál fogva távol marad a csapattól – írja Joe Schad. Brian Flores főedző megerősítette a hírt, de részleteket nem közölt érhető módon. Az viszont meglepő volt, hogy nem válaszolt arra, hogy az elkapó vissza fog-e térni még idén a csapathoz.
“Közbejöhetnek dolgok az életben. Támogatjuk őt, támogatom őt. Hogy meglepetésként ért-e? Igen, de történnek ilyen dolgok, amik nem a normál mindennapi életünk részei. Megyünk tovább. Ő most ezzel foglalkozik és mi támogatjuk. Meglépjük a kellő változtatásokat és megyünk tovább.”
– mondta a főedző, via PFT.
A múlt hetihez képest változtatni nem kell ebből a szempontból, hiszen Fuller akkor sem játszott, de mivel szerdán még edzett, így nyilván úgy készültek, hogy ő is ott lesz a kezdőben a Bills ellen. A 27 éves, szélvészgyors elkapót idén igazolta a Dolphins $10 millióért, hogy veszélyes fegyverként segítse Tuát a fejlődésben.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cseh Tibor on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Huzentroger on Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson