Két éve ezt a hírt olvasva a Packers szurkolók a mellkasukhoz kaptak volna: sérültlistára került Za’Darius Smith és Bryan Bulaga is. Előbbi kiesése persze most is probléma, de utóbbi már a Chargers gondja.
Kezdjük azzal, aki jelenleg is Green Bay-ben játszik. Smith játéka már eleve kérdéses volt egy nem focival kapcsolatos hátsérülés miatt a nyitófordulóban, és mint kiderült, nem is volt jó ötlet erőltetni. Mindössze 18 snapet bírt a pályán, most pedig legalább három hetet ki kell hagynia. Nagy érvágás ez a csapatnak, ugyanis Smith messze a csapat legjobb pass rushere, tavaly 12.5 sacket, 12 TFL-t, 23 QB hitet és négy fumble-t jegyzett.
Ami az ex-Packer Bryan Bulagát illeti, ő is hasonló utat járt be, mint Smith, ráadásul ő is a háta miatt. Az OT játéka szintén kérdéses volt az első héten, bár Brandon Staley szerint day to day volt az állapota, szóval nem tűnt komolynak a dolog. Ehhez képest mindössze a mérkőzés felén bírt a pályán lenni és most legalább három hetet neki is ki kell hagynia.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén