Connect with us

Összefoglaló

Már nem nyeretlen a Jaguars, erőt demonstrált a Ravens, kedvenc pályáján nyert a Packers, dráma New Englandben

Izgalmas hetünk volt, az már biztos. A Jaguars egy végtelenül kiélezett meccsen szerezte meg első győzelmét, hol másutt, mint Londonban. A Ravens feltörölte a padlót a Chargersszel, Aaron Rodgers még mindig uralja Chicagót, a Patriots pedig szívfacsaró módon kapott ki a Cowboystól.

Miami Dolphins @ Jacksonville Jaguars 20-23

Ha két jó csapatot nem is, de egy jó meccset láthattak azok a néző, akik kiutaztak Londonba a Tottenham stadionjába. A Dolphins azonnal megmutatta, nem féltik Tuát, és már az első drive-ban 10-szer hívtak passzjátékot, az irányító pedig majdnem mindet jó helyre dobta, és Waddle-nak adott TD passzával át is vette a vezetést. Utána azonban a Dolphins offense nagyon eltűnt, csak mezőnygól vagy punt drive-ok jöttek, pedig a Jaguars védelem sokszor teljesen vakon volt.

Trevor Lawrence Tuával ellentétben lassan rázódott bele a mérkőzésbe, igaz se az elkapói se a playhívás nem segítette őt. A meccs során a Jaguars játékosai nagyon sok labdát ejtettek el, több közülük sima first downt ért volna. Playhívások terén pedig Meyer eleinte futni próbált 1-2. Downokra, amikből nem lett sok pozitív yard, így Trevornak folyamatosan 3&hosszúakat kellett megoldania. Másfél negyed után azonban Meyer is rájött, hogy ez a Dolphins ellen nem megy, és már merte passzoltatni az irányítóját első kísérleteknél is. Meg is lett az eredménye az új felfogásnak, a félidő végén már a Jaguars is eljutott a célterületre.

Mivel a második félidőt a Jaguars kezdte, ezért esélye volt egy dupla pontszerzést összehozni, és ez sikerült is, amivel 17-13-ra átvette a vezetést. Ezután azonban a “hazai” csapat kicsit hátradőlt, és jöttek a droppok meg az újabb furcsa playhívások. Még Tua teljesen érthetetlen INT-jét sem tudták kihasználni. A nyitva hagyott ajtón pedig Tua és a Dolphins végül bement, és az utolsó negyed elején újra a “vendég” csapat vezetett.

Ezek után jött egy őrült végjáték. Az egész azzal kezdődött, hogy a Jaguars rúgója egy labdarúgásból ismert csavart “gólt” lőtt be 54 yardról, amivel összejött az egyenlítés. Mivel kevés idő volt hátra, ezért a Dolphinsnak elég lett volna mezőnygól távolságba jutnia, de a drive a saját 46-son megakadt. Flores azonban úgy döntött nekimegy 4&1-nek is. Alapvetően nem volt rossz ötlet, a Jaguars defense egész meccsen képtelen volt 2 yardon megfogni a futásokat. Egészen eddig. A legfontosabb 1 yardot a Jacksonville védelme megfogta, és esélyt adott Lawrence-nek az első győzelemre.

A Jaguars offense azonban két kísérletből 10 yardot veszített, és 3&20-ra csak 12 yard jött össze. A mezőnygól távolság még nem volt meg, így maradtak a támadók a pályán. Meyers pedig húzott egy hatalmas blöfföt. Szándékosan lepörgetett 20 másodpercet az órából, és csupán ötöt hagyott. Ezzel elhitette a Dolphinsszal, hogy Trevor Hail Maryt fog dobni, és a középső területet teljesen üresen hagyták. Csakhogy Lawrence nem az end zone-ba dobta a labdát, hanem az üres területre, megszerezve ezzel a first downt, és biztosítva a mezőnygól távolságot. Matthew Wright pedig 52 yardról sem hibázott, nyert a Jaguars.

A meccs egy nagyszerű utolsó negyedet hozott, ahol a két edző megpróbált merész lenni. Meyernek bejött a kockáztatás, Floresnek nem. A Dolphins edzőjét nem lehet hibáztatni azért, hogy a 4&1-nek miért ment neki, abban a helyzetben logikus döntés volt. Ami viszont nem volt logikus, az a két challenge. Flores kétszer is olyanra dobott pirosat, ahol semmi esélye nem volt nyerni. A punt esetén még érthető valamennyire, mert sokat nyert volna, ha esetleg igaza lesz. De a másik piros zászlónak semmi értelme nem volt. Eddig még nem volt challenge tőle idén, lehet nem véletlenül.

A Jaguars ha gyengén is kezdett, de erősen fejezte be a meccset, és az a blöff a végén tökéletes lezárása volt egy nagyon hosszú nyeretlenségi sorozatnak.

(Jarred)

Los Angeles Chargers @ Baltimore Ravens 6-34

Az elmúlt hetek szoros meccsei után a Ravens lejátszotta idei legsimább meccsét, és kérdés nélkül hazaküldte a Chargerst. Meglepő módon azonban ezúttal nem Lamar emberfeletti számai miatt (“csak” 218 scrimmage yardig és 1 TD-ig jutott), hanem mert a védelem semmit nem hagyott a Chargersnek. Justin Herbert valószínűleg eddigi karrierje leggyengébb meccsét játszotta, a passzai pontatlanok voltak, és kulcshelyzetekben rendre rossz döntéseket hozott. Igaz, a fal sem védte meg, és a playhívások is furcsák voltak az elején, ugyanakkor ezek a korábbi meccseken is megvoltak, ezúttal valamiért Herbert nem érezte a játékot.

Staley ismét nem hazudtolta meg magát, és punt helyett folyamatosan nekiment a 4. kísérletekre. Akár saját 20 yardos vonalról is. Csakhogy ezek a 4. kísérletek most nem működtek. És talán ezeknél a kísérleteknél ütközött ki a legjobban, mennyire rossz napja van Herbertnek. Kétszer is olyan passzt dobott, ahol nem oda ment a labda, ahová az elkapó várta.

Mivel ezek a 4. kísérletek nem sikerültek, ezért a Ravens folyamatosan rövid pályát kapott, amit TD vagy mezőnygól formájában ki is használt. A Chargers védelem alapból nem tudott mit csinálni a Ravens támadásaival, főleg a futójátékkal (186 yardot szerzett a hazai csapat földön), így sok esély nem volt egy váratlan fordításra. Az egyetlen pillanat, amikor úgy tűnhetett, a Chargersnek talán van valami esélye a 2. negyed végén volt, mikor Lamar egy csúnya INT-et dobott, és utána Herbert TD-t dobott. Ekkor 17-6-ra módosult az állás. Utána viszont a Ravens nem hibázott többet, a Chargers pedig amit csak el lehetett rontani, azt el is rontotta.

Összességében teljesen megérdemelten nyert a Ravens, ezen a napon nem volt kérdés, melyik a jobb csapat. Az egyetlen igazi meglepetés talán az volt, hogy a Baltimore egy sima meccset játszott. Nem ehhez szoktak hozzá a szurkolók idén.

(Jarred)

Green Bay Packers @ Chicago Bears 24-14

Úgy kezdte a hazai csapat a találkozót, hogy a néző valóban azt hitte, lesz keresnivalója a Bearsnek a meccsen. Egy Packers punt után ugyanis végigment a pályán a Chicago és a többi futó sérülése miatt kezdő Khalil Herbert meg is szerezte karrierje első NFL touchdownját. Herbert végül három híján 100 yardig jutott a földön 19 kísérletből, de 2 elkapás révén még 15 yardot szerzett. Az újonc Justin Fields ugyanakkor most sem lett teljesen szabadjára engedve. Mióta Bill Lazor átvette a játékhívást talán egy picit meglendült a Bears offense, de továbbra se látjuk azt a dinamizmust amit vártunk volna.

Fields 174 yardig jutott a levegőben és 43-at szerzett a földön. A labdát jól osztotta el a Robinson, Mooney, Kmet sor között. A touchdown ezúttal azzal a Mooney-val jött össze, akivel már hetek óta látszódik, hogy jól kapcsolatot ápol. Nem könnyítette meg a dolgát, hogy mindkét oldalon domináltak a védőfalak, a Packers pass rush gyakran megérkezett rá. Jonathan Garvin többször tartotta jól a containt, a meccs végén pedig Kenny Clark gyűjtött be két kulcsfontosságú sacket, amivel le is zárta a meccset a Packers.

Fieldsnek most is voltak villanásai, ami miatt lehet reménykedni, de előkerültek a hibák is. A mély labdái nem ültek minden esetben. Dobott egy INT-t a Packers end zone-ba és egy másiktól is csak centik választották el. Olvasása kissé lassúnak tűnt időnkét és túl sokszor kereste a hosszú játékot. A zsebben való mozgása továbbra sem komfortos. Egyedül a védelem miatt tudott meccsben maradni a csapat, a Mack, Quinn, Hicks trió meg tudott ölni 1-1 Packers drive-ot.

Ami a Packerst illeti: Aaron Rodgers 195 yardig, 2 passzolt és 1 futott TD-ig jutott kedvenc pályáján. A múlt héten karrier napot tartó Davante Adamst egész jól kivette a játékból a sokat press manben felálló Bears secondary, élükön Jaylon Johnsonnal. Adams azonban 4 elkapásból így is 89 yardot szerzett. Több alkalommal mozgatták be a sztár WR-t a slot pozícióba, ahol Johnson kevésbé érezte magát komfortosan és sikerült pár nagyobb játékot kivitelezni.

Ami a ground game-et illeti, Aaron Jones és AJ Dillon osztoztak a carryken és bár időnként nagyon jól jött Dillon power stílusa az agilisabb Jones még mindig hatékonyabb játékos, ami főleg a passzjátékoknál látszott meg. Rodgers ismét 21 pont fölé jutott a Bearsszel szemben, ami mindig jó előjel, ugyanis még sosem kapott ki karrierje során a chicagóiaktól, amikor legalább ennyi pontot tettek fel a táblára ellenük.

(alatriste)

Dallas Cowboys @ New England Patriots 35-29 (h.u.)

Előzetesen azt lehetett gondolni, hogy egy nagyon sima vendégsiker lesz ezen a meccsen. A vendégsiker össze is jött, de ez minden volt csak nem sima. A Patriots védelem meglepő hatékonysággal állta a Cowboys támadásait. Ez a helytállás nem feltétlenül yardokban mutatkozott meg (a Dallas bőven 500 yard fölé jutott), hanem labdaszerzésekben és kivédekezett 4. kísérletekben. Mindjárt a meccs legelején sikerült megállítani Elliottot 4&1-re, ami egy rövid pályás Patriots TD-t készített elő. Aztán a saját célterületen belül kétszer is sikerült megszerezni a labdát (előbb egy INT majd egy hihetetlen fumble formájában). Így bár nagyon sok yardot kapott a Patriots, de ez pontokban eleinte egyáltalán nem mutatkozott meg.

Hasonló mondható el a Cowboys védelméről is. Ugyan kezdetben 2 TD-t is engedett az egység, utána viszont hosszú időre kikapcsolták Mac Jonest, és a Patriots támadói alig egy perceket voltak csak fent a pályán. Ez egyben azt is eredményezte, hogy a hazai védelem egyre jobban fáradt, és várható volt, hogy örökké nem fogják bírni hárítani a Cowboys támadásait. Nem is sikerült, az utolsó negyedre már meglátszottak a fáradság jelei, és a Cowboys 20-14-re átvette a vezetést.

Meglepő módon Jonesra jó hatással volt, hogy hátrányba kerültek, hirtelen megtáltosodott (meg értelmes játékokat kapott), és egy hosszú, majdnem 7 perces drive-ot sikerült levezetni egy TD-vel. És ezután jött az őrület.

Kevesebb mint 3 perc maradt az órán, mikor a Cowboys mezőnygólt próbált rúgni. Zuerlein azonban melléküldte, így a Patriotsnak csupán annyi dolga lett volna, hogy 1 pontos előny birtokában lefuttassa az órát. A Dallasnak azonban mindhárom időkérése megvolt, így csak futni nem lehetett. Jones passza azonban olyan rosszra sikerült, hogy Trevon Diggs elcsípte azt, és visszafutott vele a célterületre.

Ezt látván a legtöbb Patriots szurkoló biztosan elengedte ezt a meccset, de jött az újabb fordulat. Jones a következő játékból 75 yardos TD-t dobott, amivel újra a New England vette át a vezetést. Alig 16 másodperc alatt 2 TD született, ráadásul mindkettő a semmiből érkezett.

Prescottnak 2 perce maradt, hogy mezőnygólig vezesse a csapatot, és hosszabbítást harcoljon ki. Ez eleinte úgy tűnt könnyen meg is lesz, de a Cowboys már sokadszorra nehezítette meg a saját dolgát. A guard Connor Williams egy játékon belül kétszer is szabálytalankodott, amivel 3&25-re kényszerítette csapatát (egész mérkőzésen nagyon fegyelmezetlen volt a Cowboys, legalább 3 meccsre elegendő zászlót gyűjtöttek be). Végül Prescott összehozott egy 24 yardos passzt, amivel lőtávolba juttatta Zuerleint, aki ezúttal nem hibázott.

A hosszabbítást a Patriots kezdhette meg, és félpálya környékéig sikerült is eljutni, ott azonban megakadt a drive, és 4&3 következett. Belichick úgy döntött puntol, amivel lényegében eldőlt a mérkőzés. A Patriots védelem eddigre már nagyon fáradt volt, kicsi volt az esélye annak, hogy sikerül mezőnygólon kívül tartani a Cowboyst. Végül annyira nem sikerült ez, hogy Prescott egy 35 yardos TD passzal találta meg CeeDee Lambet, amivel lezárta ezt az őrült mérkőzést.

A két csapat a szezon egyik legjobb meccsét játszotta le, ahol fordulatokban nem volt hiány. Mind a Patriots mind a Cowboys sokat hibázott, de minden hibára jött valami váratlan nagy játék. Nehéz lenne megmondani pontosan mi döntött a Dallas javára, de az biztos közrejátszott a New England vereségében, hogy bizonyos esetekben túl konzervatívak voltak. Még 14-10-nél, mikor a defense bírta szusszal elhúzhatott volna az ellenfelétől, ha nem jönnek a szokásos konzervatív futás és screen passz hívások, illetve a hosszabbításban is neki kellett volna menni negyedikre. A Cowboys merészebb volt, és bár nem mindig jött be ez a merészség, de végső soron ez volt a kifizetődő taktika. Akárhogy is, ez egy olyan mérkőzés volt, ami év végén biztos top 10-15 környékén lesz. Pedig nagyon nem ezt vártuk.

(Jarred)

26 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
26 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Fetyke
Fetyke
2021-10-18 07:30

Cowboys at Patriots
Jó meccs volt végül is. Két dolgot nem értettem. Az egyik, hogy a Patsnél miért nem bíznak jobban Jones-ban? Állandóan futottak, amikor a mérkőzés egy részében az egyáltalán nem működött. Ezzel szemben Jones pár hiba mellett többnyire nagyon stabilan hozta a játékokat, de arra még nem alkalmas, hogy a két rossz futókísérlet után egyből megoldja a 3 és hosszút.A másik, hogy a játék elindítása helyette Mac miért az áthívással bajlódott mikor már csak 5 másodperc vagy kevesebb volt vissza az órán ehhez? Ha ez utóbbit kiküszöböli és JMC is jobban bízna benne, akkor nem lenne rossz csapat ez a Patriots.

Everlast77
Everlast77
Reply to  Fetyke
2021-10-18 07:44

Ezen agyalok már hetek óta én is, már hogy miért nem “bíznak” Jonesban jobban. Végül arra jutottam, hogy egyszerűen nem akarják belezavarni egy sok intes meccsbe, ami után esetleg negatív spirálba kerül. Ugye jónéhány kezdő irányítónál láttunk már ilyet. Aztán meg simán lehet, hogy csak McD egy balfasz :)

d zoli
d zoli
Reply to  Everlast77
2021-10-18 09:23

Intim kérdés: miben más JMD play hívása mondjuk az elmúlt 3 évvel ezelőttihez képest? akkor sem szerettük.

Everlast77
Everlast77
Reply to  d zoli
2021-10-18 12:05

Persze, hogy nem szerettük. Kényelmes mindig őt kritizálni :) Ettől függetlenül tartom amit fent írtam, hogy szerintem miért bánnak csínján Jones-al.

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  d zoli
2021-10-18 09:58

Akkor még volt egy évtizedes tapasztalattal rendelkező Brady, aki kihúzta a szarból. Most egy újonc van a center mögött, akin látszik, hogy nem tökéletes és vannak újonc hibái (pl. lassú áthívások). Mondjuk amíg az OT-k annyit érnek, mint egy zsák krumpli, addig nehéz lesz rendes passzjátékot kialakítani.

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  d zoli
2021-10-18 09:36

Egy múltkori nyilatkozata szerint már az asszony is megszólta otthon a kretén hívások miatt :) de amíg BB eltűri…

tmbb
tmbb
Reply to  Fetyke
2021-10-18 07:37

mondjuk a blokkolt puntnál is ment a töketlenkedés és az most bőven BB sara, mert nagyon későn mondta be a “punt”-ot és nem volt idő rendesen felállni. ( a kamera pont BB-n volt és látszott, hogy sokáig gondolkodik és mondja, hogy “punt”)

Fetyke
Fetyke
2021-10-18 07:23

A szerkesztők közül csak Jarred néz meccseket? :D

Zoltan Szilard v. Pinter
Zoltan Szilard v. Pinter
2021-10-18 07:03

Ilyen meccsek lennének, ha a Ravens “fûszerezett oldschool” támadófocija mellé, a hagyományoknak megfelelõen játszana a D is. A konzisztencia hiányzik a csapatból, különben sima SB run lehetne ebbõl.

Sestertius
Sestertius
2021-10-18 06:48

Pats DB rendkívül sportszerű volt.. így kell szépen, úriemberhez méltón elfogadni a vereséged

Lecc Go Pecc
Lecc Go Pecc
Reply to  Sestertius
2021-10-18 08:06

😄😄😄azért nagy kár ha csak ennyi ragadt meg a meccsből.🙂

Sestertius
Sestertius
Reply to  Lecc Go Pecc
2021-10-18 09:09

csak az első félidőt láttam, a végéről csak a fenti twitter videót ;)

Everlast77
Everlast77
Reply to  Sestertius
2021-10-18 07:46

Nincs is jobb annál mint úgy kezdeni a hétfő reggelt, hogy Peccezel egy jóízűt. Egészségedre! :DDD

Sestertius
Sestertius
Reply to  Everlast77
2021-10-18 09:15

teljesen mindegy melyik csapatnál látom ezt.. azt se szeretem amikor a Ravens játékos görénykedik..
de azért jó látni (ezt őszintén mondtam.. azt hittem, hogy az első év után minimum feleződik a szurkolótábor), hogy a sok hópihe még mindig a Pats-nek szurkol :)

d zoli
d zoli
Reply to  Sestertius
2021-10-18 07:37

Mi történt?

tmbb
tmbb
Reply to  d zoli
2021-10-18 07:38

kilökte Lamb-et a védő

Csabesz20
Csabesz20
Reply to  Sestertius
2021-10-18 07:27

Erről annyit, hogy a hosszabbításban 3&3-ra brutál facemask volt. Nem csak ezen múlt, de akkor is. Ahogy Jarred (meg a külföldi oldalak) írja, ez a meccs megint a konzervatív hívásokon ment el.

tmbb
tmbb
Reply to  Sestertius
2021-10-18 07:27

A Ravens-el ilyen, ugye soha elő sem fordul…….!

Vicgeordie
Vicgeordie
Reply to  Sestertius
2021-10-18 07:12

Megpróbálta még a vonal elérése előtt kilökni a pályáról, késett egy fél ütemet. Valóban felháborító, hogy próbálja végezni a munkáját :)

d zoli
d zoli
Reply to  Vicgeordie
2021-10-18 15:25

Na. Megnéztem. Izé. Ugye csak vicceltél azzal, hogy egy félrecsúszott effort play volt?

Sestertius
Sestertius
Reply to  Vicgeordie
2021-10-18 09:12

:) ezt te se gondolod komolyan… esélye sem volt, szimplán Lamb -szintén szimpatikus módon – korán ünnepelt, ő meg nem annyira tudta megemészteni, hogy 5 métert vert rá az útvonalon és még az endzone előtt táncikálni kezd

csak ezt ne
csak ezt ne
2021-10-18 09:54

Patriots.
Torkig vagyok a stábbal. Teljesen időutazás nézni amit ténykednek időnként. Én elhiszem, hogy nincs idejük meccset nézni, de a felkészülési videózáson vagy magán a meccsen feltűnhetne, hogy el vagyunk maradva egy brossúrával, vagy kettővel. Most, hogy minden meccsünk szoros, ezen is elmegy pár. A time management már évek óta botrányos, most sem volt másképp, ez most nem volt sorsdöntő. A gondolkodás nélkül míndig puntolunk negyedikre, viszont betalált végül.

Bíztatónak ĺátom továbbra is a QB igazolásunkat, sőt fejlődést is látok nála, a védelemnek is voltak momentumai, de ezzel a szakmai irányítással, 5 győzelem körül leszünk. Sajnos más ligában játszunk időben, és ez nem fog menni. Legendák ide vagy oda.

A támadófal egy ilyen hm mondjuk rá, hogy jelen felállásában gyenge közepes D fal ellen is nagy hibákkal játszik. Nem tudom, hogy mit mutat a statisztikájuk, de szemre passzblokkolásban ez egy nagyon gyenge brigád. Siralmas elég sokszor amit mutatnak. A többi első körös újoncot már kórházba tették volna, és Jonesnak is nagyon észnél kell lennie.

pritek
pritek
2021-10-18 09:22

A Miaminak azt a jatekat sem nagyon ertettem amit 4&1re hivtak. Ha kozepre belementek volna, az szepen siman meg is lett volna. Helyette elindultak oldalra, oda meg odaertek.
A Cowboys Pats vege meg meh. Hogy tunyacsap miert nem ment ra a negyedik es egyre amikor a Pats keptelen volt megfogni a futast azt nem ertettem. De persze megint megmentettek a jatekosai meg a bolondok szerencseje. Aztan a vegen megint ugyanaz ket yarddal kozelebbrol. Nagyon szerettem volna hogy a kepebe robbanjon. BBben meg csalodtam a hosszabbitasban. Azt hittem behuzzak. De hat a a vege eleg foscsira sikerult… Es a punt. Tobbet vartam a sotet urtol.

chester
chester
Reply to  pritek
2021-10-18 09:46

Ki a tunyacsáp? :D Eddig csak Chiellinit ismertem így.

pritek
pritek
Reply to  chester
2021-10-18 12:41

McCarthy. Bar igazabol Patrikra jobban hasonlit a vagohidi marha nezesevel amit hoz minden korulmenyek kozott, de ez a nev valahogy jobban passzol hozza. Meg szerintem o is folyamatosan bealszik melo kozben.

Staten Island
Staten Island
2021-10-18 17:32

Még 14-10-nél, mikor a defense bírta szusszal elhúzhatott volna az ellenfelétől, ha nem jönnek a szokásos konzervatív futás és screen passz hívások

Az hagyján, de a szünet előtt még 1:30 volt az órán, mikor visszakapták a labdát. Egy futás után kitérdelték a maradék időt. Na ez a kemény.

26
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x