Connect with us

Hír

Brian Burns: Boldog vadászatot minden pass rushernek Mac Jones ellen

Nagy port kavart a hétvégén, hogy a Patriots irányítója, Mac Jones egy elvesztett sack-fumble után megfogta az őt zsákoló Brian Burns bokáját, nem engedte el és meg is csavarta, amibe a Panthers pass rushere bele is sérült. Jones azt mondta, hogy nagy ütést kapott és nem tudta mi történik, azt hitte Burnsnél van a labda. A védő azonban nem értékeli túlzottan ezt a magyarázatot és örülne egy bocsánatkérésnek, de ennek hiányában inkább kellemes vadászatot kíván a pass rusher társainak Jones ellen.

“Jó lenne egy bocsánatkérést kapni, de ez nem fog megtörténni. Bárhogy is kezeli az ügyet az NFL, az rajtuk áll, én csak szeretnék még egyszer velük játszani. A defensive end testvéreimnek pedig kellemes vadászatot kívánok.”

– mondta Burns, via ESPN.

Jonest is megkérdezték, hogy mit gondol erről a bocsánatkérés dologról, de kitért a válasz elől. A Panthers másik kezdő pass rushere, Haason Reddick pedig “teljesen aljasnak” titulálta az esetet. Burnst egyébként ott a pályán kevésbé zavarta az eset, azonban mikor visszanézte videón, akkor már kiakadt. A meccsre amúgy visszatért ápolást követően, majd újra rásérült a bokájára, tegnap nem is edzett, így a hétvégi pályára lépése is kérdőjeles.

21 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
21 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Bujdy Bujdy
Bujdy Bujdy
2021-11-11 11:01

(Voltam ultrafutó versenyen, ahol zéró tét van, mégis a határán voltam
annak, hogy kocsiba üljek és vitessem magam (csaljak, de durván), mert
már nem volt tiszta a fejem. Szerencsére nem történt meg, csak azért
írtam le, hogy van alapom elhinni, hogy valaki nem tiszta fejjel nem jó
döntést hoz.)

Szóval lehet itt mosdatni a szerecsent, én emberileg sok mindent elhiszek. Azt is, hogy azt hitte, hogy a védőnél a labda. Újonc, az NFL gyors, nagyot kapott stb. Megtette. Ez van.

DE! És itt egy nagyon nagy de!

Később, tiszta fejjel, kipihenve magát már látnia kellett volna, hogy hülye volt. És akkor ki kellett volna mondania, hogy hülye volt. Főleg egy olyan sportban, ahol tényleg sokat számít, hogy pikkelnek-e rád a pass rusherek, vagy nem. Szóval még a hosszútávú jövőjét figyelembe véve is hülye…

bjeela
bjeela
2021-11-11 10:35

Rohattul nem vagyok Pecces, sőt, de ezt a sérülést Burns hozta össze magának, amikor a megfogott lábával elkezdett forogni, mint egy búgócsiga, hátha kiszabadul Jones kezeiből. Igazi hülye.

camillo 7777
2021-11-11 10:20

NE irányító akkor ő is féreg vagy még nem? 🤣

Sipi1988
Sipi1988
2021-11-11 10:08

Amúgy derék “sértettünk” a mérkőzésbe simán visszatért, hogy még egyszer megsérüljön, de a köztes időt hasznosan töltötte, és két futót KO-zott a meccsből, szerintem elindította azt a vadászatot ő már menet közben… Szóval Jones se standard szerelést hajtott végre az fix, de Burns jobban járna, ha hallgatna és nem jajgatna

HG
HG
2021-11-11 10:02

Csak én gondolom hogy itt nem az irányító csavarta a lábát, hanem a védő akarsz szabadulni, de szarul sült el? Szabálytalan volt, de ne akarjunk minden rosszat bele látni egy játékosba csak mert Patriots mez van rajta.

pritek
pritek
Reply to  HG
2021-11-11 10:59

Szerintem nem. En ugy latom a kozeli lassitasbol, hogy elobb tekeri le a fold felea labat, minthogy Burns elkezdene fordulni.

Bélabá a csótány
Bélabá a csótány
2021-11-11 09:41

A pondró

Caselele
Caselele
Reply to  Bélabá a csótány
2021-11-11 11:00

Ha még kicsit fejlődik, féreg is lehet belőle?

Hurrá Torpedó
Hurrá Torpedó
2021-11-11 09:41

Azt hittem, hogy még nála van a labda – ez simán hihető magyarázat
Kb olyan mint egy dobás után 1 másodperccel történő QB tarolás esetén a “bocs lendületben voltam, már nem tudtam megállni, evvan” magyarázat. (az olyan esetre gondolok, amikor ez megtörténik, de nem annyira lemaradva időben hogy roughing the passer miatt repüljön egy sárga)

Staten Island
Staten Island
2021-11-11 19:01

Csatlakozom Burns-höz a jókívánságokkal.

peter szabo
peter szabo
Reply to  Staten Island
2021-11-11 20:02

No de miért? Mert 1x a védő is kapott,mégha nem is biztosan szabályosan? A defence meg ölhet,butíthat nyomorba dönthet következmény nélkül!?

Staten Island
Staten Island
Reply to  peter szabo
2021-11-11 21:35

Nem tudom te – meg a haverod – melyik sportot nézitek, de ami itt megy (már hosszú évek óta) az a védőjáték szisztematikus üldözése, vegzálása, míg a támadójáték eszement módon van támogatva. Védőknél, ha játéktér után 10 centivel érsz hozzá, már zászló, ha túl lent tartod a fejed ütközésnél, zászló, ha egy ütemmel később érsz oda, zászló, teljes testsúllyal szereled az irányítót, zászló, de mondok jobbat, ha teljesen szabályos a szerelés, de nagyot szól, arra is megy a zászló, legfeljebb utólag visszavonják. Ezzel szemben az irányítóra rá sem lehet köhögni, konkrétan úgy bánnak velük, mintha cukorból lennének. Nem is értem, hogy lehet ebbe komoly pofával beleállni.

peter szabo
peter szabo
Reply to  Staten Island
2021-11-13 16:06

Az utolsó mondatot lehet tényleg rosszul fogalmaztam meg… Sohasem mondtam olyat, hogy ellenemre van a kőkemény és szabályos védőfoci, sőt. Párszor már furáltam is, hogy lassan már a kézrátételért is sárga jár. Itt most ezzel a konkrét esettel kapcsolatban gondoltam úgy,hogy a védőknél is látunk hasonlókat, szintén zászló nélkül. Amúgy nem tudom ki a haverom.😊 Mindegy is, nem ez a lényeg. És hidd el nem 1x káromkodok a hülyébbnél hülyébb ítéletek láttán…

peter szabo
peter szabo
2021-11-11 15:46

Tök mindegy,ez Brian élete… Egy dolgot elért. Nem emlékszem ennyi “downvote”-ra egy cikk alatt sem,bár lehet nem figyeltem, vagy átsiklottam rajta… Mr. Burns! Lehet ebből égetés is,ha az irányítók magára játszanak és szívatják. A rossz mutatókkal nehéz új szerződést kiharcolni…. Láttunk már ilyet.

csak ezt ne
csak ezt ne
2021-11-11 13:31

Tök hülye a védő, az már a nyilatkozatból egyértelmű. Sikeres játék volt a részéről Mac Jones szabálytalanul megfogta, ő meg túlpörögte a dolgot szó szerint. Minden pofon mellé nem lehet közlekedési rendőrt állítani ugye. Bár emlékszem, hogy Ray Lewis mindig bocsánatot kért egy-egy late hitért, de az még olyan udvarias kor volt.

peter szabo
peter szabo
Reply to  csak ezt ne
2021-11-11 19:51

😁 te ütni balról….a maláj erőművész… meg: ekkora pofont 1x láttam,a nehézsúlyú döntőn a Pereces kapta a sarki rendőrtől.,.

Ferenc Lopós
Ferenc Lopós
2021-11-11 13:24

A fagyi visszanyalt.

conspiracy theory
conspiracy theory
2021-11-11 13:09

Gondolom az NFL és a csapattulajdonosok “alig várják”, hogy eszkalálódjon egy ilyen dolog, és mágjobban hullani kezdjenek a QB-k, utána meg bosszúból az ellenfél QB-ja, aztán a pass rusherek, aztán … és a végén elmondhassák, hogy úgy kezdődött, hogy valaki visszaütött.

slowmotion80
slowmotion80
2021-11-11 12:10

Burns volt az aljas, megpróbálta a lábával kicsavarni MJ kezét

bjeela
bjeela
2021-11-11 12:10

Na, jó, kikockáztam. Szóval amikor elkapta Jones a védő lábát még nem tudhatta, hogy nála van-e a laszti, aztán 3-4 tized másodperc múlva már igen, mert a srác széttárt kezében rohadtul nem volt laszti, de Jones inkább nem eresztette. Istenem, kicsit genyó volt, ahogy a többi játékos is, azaz ronda nagy holding volt, de van ilyen, inkább holding, mint TD. A tekerés mindkét kameraállás esetén sem igazolható, csak az látszik, hogy Burns megperdül a hátára, Jonesnek meg kizuhan a kezéből Burns lába, de ez is takarásból. Vagyis nem egyértelmű, hogy Burns perdült meg, hogy szabaduljon, vagy Jones tekert. Ha tekert, akkor az prosztóság.

peter szabo
peter szabo
2021-11-11 11:48

Lehet megtekerte, lehet nyomhatott volna egy bocsit. Azért a derék védők is tevékenykednek bőven véleményesen,amire szintén nem repül zászló,a mea culpa meccs után meg szóba sem jön… Mert munkakörhöz tartozik!? Az se szebb mikor az egyik védő összekulcsolja a támadó mindkét lábszárát,miközben a pajtása lehetetlen szögben töri a delikvens felsőtestét. És hát szoktak ők pörögni lábbal a kézben mint a krokodil. Kár volt ebből ekkora felhajtást csinálni, hiszen ne addj isten lesérül bigmac,az isten se mossa le a védőről hogy ő szándékosan cselekedett.

21
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x