Sorozatban harmadik meccsén nem tud pályára lépni Alvin Kamara. A Saints elit futója térdsérüléstől szenved, a helyén továbbra is Mark Ingram számít kezdőnek (bár az ő állapota is kérdéses a Bills ellen), rajtuk kívül pedig Tony Jones Jr. és Dwayne Washington van még ott a rosteren. Tovább nehezíti a Saints helyzetét, hogy a kezdő right tackle Ryan Ramczyk, illetve a defensive end Marcus Davenport és Tanoh Kpassagnon sem fog játszani, míg a left tackle Terron Armstead kérdéses besorolást kapott.
Kamara 146 futásból 530 yardot és három TD-t szerzett idén a földön. Karrierje során most először maradt 4,4 yardos átlag alatt (3,6), illetve három TD is karrierje legrosszabbja, pláne a tavalyi 17 után. Elkapásokból sem áll sokkal jobban, mindössze 32 labdát húzott le 181 yardért, illetve van már öt elejtett passza is. Persze nem egyszerű egyszemélyes támadósorként nagyot alkotni, de ezzel együtt tény, hogy idén neki sem megy különösebben jól – és még így is összehasonlíthatatlanul jobb vele az offense, mint nélküle. Davenport hiánya is nagy érvágás, ugyanis hat meccsen 19 nyomást, öt sacket és 18 stopot jegyzett, futás és passz ellen is átlag fölötti teljesítményt nyújtott (illetve ugyanez igaz Ramczykre is, aki a liga egyik top 3-as RT-je).
Ezzel szemben a Bills aktív keretéből mindenki egészséges.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Ősszel irány Amerika! – Varázslatos New York, két NFL-rangadó, és egy kis baseball
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 3. rész
- A Commanders kivágja idén igazolt CB-jét és veterán kezdő guardját
- A Ravens el akarja kerülni a legutóbbi londoni fiaskóját
- Sean McDermottnak két különböző agyra van szüksége a HC és DC feladatokhoz
- Támadófalemberrel erősít a Bills és a Jets is
- Le’Veon Bell: Bárcsak máshogy alakult volna a Steelersszel
- Pass rush move-ok, 1. rész – Az erőre épülő mozdulatok
- FK! Preseason Power Ranking 2023 – 2. rész
- Hamarosan új szerződést kaphat Quinnen Williams
Legutóbbi hozzászólások