A Ravens elküldi Le’Veon Bellt, a futó már el is búcsúzott a csapattól a közösségi médiában. “Fáj a döntés”, mint írja, ugyanakkor a baltimore-i kaland minden percét élvezte és köszöni Eric DeCostának és John Harbaugh-nak a lehetőséget.
Bell 2013-ban a Steelers második körös játékosa volt és 2018-ig erősítette a csapatot (vagyis megvolt a pikantériája a Baltimore-ba való igazolásának). Ez idő alatt háromszor lett Pro Bowler és All-Pro, valamint 129 total yardot átlagolt meccsenként – pályája csúcsán nem igazán volt nála jobb futó a ligában.
A Steelers ennek ellenére nem ajánlott neki tetsző szerződést és kétszer is franchise taget tett rá. Bell a második tages szezonját kiülte, majd top fizetésért (4 évre 52,5 millió dollárért) aláírt a Jetshez 2019-ben. Mindössze egy szezont és két meccset töltött a New York-i csapatnál, majd a Chiefshez került. Egyik gárdánál sem váltotta meg a világot, és bár még mindig csak 29 éves, de úgy tűnik, neki már lefőtt a kávé.
A Ravensben öt meccsen lépett pályára, 31 labdát kapott, amiből 83 yardot és két TD-t szerzett. A kivágása egyébként azt is jelentheti, hogy a bokasérüléssel küzdő Latavius Murray hamarosan visszatérhet.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Akkormost ökör volt Tomlin, vagynem? Pedig hogy szidtam érte akkor…
lehet hogy ha marad, akkor lett volna még benne jó év. Ki tudja fejben mit okozott neki ez a harc + Jets.. :-D
Egy nyavalyát. Az a Bell a falnak köszönhetően volt Bell. Kivárta, amíg a fal kinyitja az ajtót és átkocogott a szabad úton. Azért nem véletlen, hogy az utóda is igen szépen karcolt, aztán amikor a fal már nem volt olyan kóser mindjárt jöttek a gondok.
Nem tudom szidni egyik oldalt se, sem most, sem akkor.Viszont úgy néz ki, hogy Bellnek kellett a ligaelit fal a kiteljesedéshez. És azért már akkor is látszott, hogy igazán jól Ben tudta elkapóként is használni.
Igen ez egy vesztes-vesztes ügy lett. Van aki jó egy csapatban az adott kerethez és szisztémához, de máshol már nem vagy csak alig jönnek ki a skilljei. Bell teljesen ez az eset. Ezek a megfontolt futások nagyon mentek az akkori Steelers fal mögül kitáncolva, máshol nem. Ennyire nem mindegy hová sorsol a draft.