Amelyik csapat már kirúgta főedzőjét, az új szabályok értelmében a tegnapi nappal elkezdhette az új HC keresését. Így tehát a Raiders és a Jaguars is belevetheti magát az interjúzásba, utóbbi pedig fel is sorakoztatta a jelölteket, ugyanis több koordinátort és korábbi főedzőt is megkeresett már.
Interjúra hívják a Buccaneers két koordinátorát, Byron Leftwichet (támadókoordinátor (OC), akit egyébként épp a Jaguars draftolt még 2003-ban az első körben) és Todd Bowlest (védőkoordinátor (DC)) is, emellett a Cowboystól szintén Kellen Moore-t (OC) és Dan Quinnt (DC) is. Engedélyt kértek a Packerstől is a támadókoordinátor Nathaniel Hackett meghallgatására, illetve a Coltstól a védőkoordinátor Matt Eberflus meginterjúvolására. Mellettük két korábbi NFL-főedző, Doug Pederson és Jim Caldwell is jelöltnek számít, mindkettejükkel beszélni akar a csapat.
A Jaguarsnak alapvetően két kvalitásra lenne szüksége az új főedzőjében. Trevor Lawrence mellé jó lenne egy támadófelfogású edző, aki ki tudja belőle hozni a maximumot. Meyer után, meg egyébként is a szervezet hosszan tartó nyeretlensége miatt jó lenne valaki, aki rendet tud tenni és fel tud építeni egy győztes kultúrát.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
Jeff Fisher kéne oda
Meg merem kockáztatni, hogy a lófejű csajszi lesz az egyik legnagyobb bust valaha.
Jamarcus Russell szerintem überelhetetlen, de majd meglátjuk mi lesz Lawrence sorsa mikor lesz egy normális edzője a csapatának.
Az a gond, hogy olyan HC kellene, aki képes bevonzani és koordinálni jó OC-t, DC-t és egyéb edzőket. Jelenleg az edzői stáb egynagykalapszar vagy legalábbis pocsék módon motiválták és koordinálták őket.
Caldwell kellene.
Egyébként az egyik legrosszabbul managelt csapat éléré szerintem tényleg ő lehetne az egyik legjobb. Caldwell nem lesz sose aki mély PO menetelésbe viszi a csapatot, de nem lesz botránycsapat nem utáljak majd a játékosok a klubbot. Egy csapatnak ami már 10+ éve a liga 3-4 legrosszabb csapata (1-1 szezon kivételével) egy középszerű 7-8 győzelmes szezonok nagy előrelépés lenne. Caldwell a legbiztosabb kinevezések egyike de nyilván vele a plafon sem ott van mint pl Mooreal.
Lawrence-nek BOB lenne a legjobb.