A Browns elleni vereségnél aggasztóbb volt, hogy Lamar Jackson nem tudta befejezni a mérkőzést egy súlyosabbnak tűnő bokasérülés miatt. A főedző John Harbaugh szerint ugyanakkor nem olyan vészes a helyzet, ő úgy kalkulál, hogy a Ravens fiatal irányítója már a héten visszatérhet a pályára, de biztosat ő sem tud mondani, és majd kiderül, hogyan érzi magát a fiatal QB.
LJ elit szinten kezdte a szezont, jobban játszott, mint az MVP-szezonjában. Az elmúlt öt mérkőzésen (a bye week óta) viszont nagyon gyenge volt: hat TD mellett nyolc INT-t passzolt, mindössze négy Big Time dobása volt 10 turnovert érő játék mellett (sőt, igazából ez csak négy meccsen jött össze, mert a Browns ellen alig volt a pályán). A játéka a Ravens eredményeire is kihatott, mindössze két győzelem jött össze három vereség mellett.
A Baltimore a héten a Packers ellen lép pályára és egy jó LJ nélkül nem sok esély van a győzelemre.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- zunya on BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- zunya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- zunya on Nem hibátlan kalózhajó – Buccaneers draftértékelő
- Csakeztne on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- zunya on A George Pickens hullámvasút
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
“LJ elit szinten kezdte a szezont, jobban játszott, mint az MVP-szezonjában.”
Már kedden iszol?
:DDD