Éjjel rendezték az egyetemi bajnokság döntőjét, ahol az első kiemelt Alabama játszott a harmadik kiemelt Georgia ellen, az alacsonyabban rangsorolt Bulldogok pedig vissza tudtak vágni az SEC-döntős vereségükért és 33-18-ra elintézték a Crimson Tide-ot. A címvédés tehát nem sikerült, miközben a Georgia ezzel 1980 után lett újra nemzeti bajnok.
Az első félidő igazi védőcsatát hozott, hiszen 9-6-os alabamai vezetéssel mentek a nagyszünetre a felek, majd a harmadik negyed végén is csak 13-9 szerepelt az eredményjelzőn, itt már a Georgia vezetett. Az utolsó játékrészben még visszavette az előnyt a Bama (18-13), de az utolsó 10 perc a Bulldogsé volt és zsinórban 20 ponttal eldöntötték a találkozót.
A nap folyamán bővebb összefoglalóval és elemzéssel jelentkezünk még a mérkőzésről.
Legfrissebb cikkeink
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
csak egy apróság, ami néha nagyon zavar, és ma bal lábbal keltem fel:
9-6-os alabamai vezetés
13-9 szerepelt az eredményjelzőn, itt már a Georgia vezetett
18-13 Az utolsó játékrészben még visszavette az előnyt a Bama
egy cikken belül zavaró, ha az eredmény egyszer így-egyszer úgy van írva, pláne ha utána magyarázzátok is hogy épp ki vezet.
érdekes, engem a 9-13 forma szokott zavarni
Szerintem is az a bosszantóbb, amikor amikor 9-13-at írnak egy cikkben, mert a beszélt nyelvben egyszerűen nem mondunk olyat, hogy 9-13-ra, vagy éppen 0-1-re vezet egy csapat (különösen nem olyan meccsen, ahol a semleges pálya miatt érdemben hazai és vendég csapat sincs).
Hála az égnek, már nagyon untam ezt a Bama dominanciát.
Még jó, hogy Young, Anderson és mondjuk Dallas Turner is biztosan a csapatban lesz jövőre is
Püff neki, akkor marad minden a régiben…
Jó meccs volt, megérte felkelni.
Őszintén szólva az első félidő alapján sok pénzt nem tettem volna a Georgia sikerére..
Ha nem lett volna az utolsó (kvázi GW drive-ja Bennettnek) akkor az összes pontot úgy tették fel, hogy volt 1 nagy passz utána semmi –> FG
Azért a két legjobb Alabama WR kiesése nagyon látszott (amíg volt Williams addig komoly problémát okozott) megkockáztatom, ha az egyikük tud játszani akkor nagyon más a meccs, így viszont ez a Georgia védelem tényleg remekelt..
Will Anderson nem ember… nem tudom lesz e jövőre 1/1 Qb, de ha nem akkor valszeg b2b edge pick lesz elsőre, és ha idén jöhetne akkor ő lenne az
Azé Harris se utolsó: 3 szekk a döntőn… Nem rajta múlt.
Mindenesetre egyezünk, ezt a meccset a hiányzók döntötték el, leginkább a két Bama elkapó. Young még így is hajigált 369 yardot, de közte volt egy pikkszix, ami eldöntötte a meccset. Ez Williamsékkel nem történt volna meg.
a győzelemhez nem sok yardot kell dobálni
Jajaja.
Mondjuk a Bama is kapott ajándékba egy vicc kategória fumble-t.. nem is értettem a zebrákat
Kikockáztam és télleg határeset. Elvileg van dobómozdulat, de a laszti még az előrehaladás előtt kifordul a srác kezéből, tehát ha akarom vemhes, ha akarom nem vemhes. A laszti sem előre, hanem felfelé és oldalra repül, szal meg lehetett a fámblt is adni. De ez a Bama ma meghalt a gólvonal előtt, ami vélhetően a legjobb elkapóik miatt is(!) történt. Azonban végülis az döntött, hogy a végére elfáradt a Bama D.