Holnap kezdődik a rájátszás, úgyhogy szokás szerint megpróbálunk rá jósolni! Tíz szerkesztő nézett bele a varázsgömbjébe és írta le, mit vár a playofftól, ezeket pedig egy szép kis ágrajzokon szemléltettük. Egyetlen ágrajz sem egyezik teljesen, ráadásul hat különböző nagydöntőt és hat különböző Super Bowl győztest vízionálunk.
Kommentben várjuk a Ti jóslataitokat és ágrajzaitokat is, a sablont itt tudjátok letölteni. Kiemelésekre tessék figyelni!
katonadani
Azt AFC-ben nehezen látom, hogy a Chiefs kikapjon a Steelerstől, de a másik két ágon akár lehetne is meglepetés – de szerintem nem lesz. A divisional körben annál inkább, mindkét esetben az alacsonyabban rangsorolt csapatot juttattam tovább. A Titanst én valahogy még mindig nem tudom elhinni igazán (valószínűleg az én hibám, meg egy kört persze simán mehetnek plusz pihenéssel), a Bills pedig úgy építkezett idén, hogy megverje a Chiefst, és tetszene, ha ez a tudatosság jutalmazva lenne. A konferenciadöntőn már Joe Burrow-ék sem tudnak továbbmenni, így nálam a Bills jut be a Super Bowlba, és a legviccesebb, hogy a wild cardon gondolom a legrosszabb matchupot a számukra, és ha ott Josh Allen nem játszik lenyűgözően, akkor ki is pottyanhatnak egyből.
Az NFC-ben a Buccaneers simán veri az Eaglest, a Cardinals túl inkonzisztens nekem, hogy bízni tudjak bennük, így Stafford megszerzi első PO-győzelmét. Ellenben a Cowboys-49ersen fogalmam sincs jelenleg, hogy mi fog történni, így itt kicsit a Shanahan-imádatom döntött, de a Cowboys a jó napján bárkit meg tud verni. Az a durva, hogy a 49ersnek a Packers elleni egy elég jó matchup a divisional körben, de egyszerűen nem tudok Jimmyben annyira bízni, míg Rodgers hidegvérrel masírozhat tovább a Lambeau-n. A Ramsben benne lehet egy SB-run is, de Stafford bele fog hibázni Bradyék ellen, így összejön a tavalyi konferenciadöntő visszavágója, csak most ellentétes kimenetellel, ugyanis a két csapat egészségügyi állapota sokat nyom a latba.
Így tehát maradt a pár héttel ezelőtti jóslatom a Super Bowlra, és tartom is magam a Packers győzelemhez. Nem a leglehengerlőbb ez a Packers, de a legkonzisztensebb, ez pedig elég lehet.
chester
Az AFC-ben inkább a papírformával számolok. A Steelers és a Raiders tündérmeséje a wild card körben véget ér, egyszerűen nem tartom fenntarthatónak amit csinálnak, a Bengals meg hiába mászkál álló dákóval, nem érzem bennük a rutint egy nagyobb meneteléshez. A Titans visszakapja Henryt, ami a konferencia döntőig elég lesz, de a nagy ugráshoz már nem. Lehet, hogy nem a Chiefs most a legjobb formában lévő csapat, de a playoffban nem szívesen mennék Mahomesék ellen, de a Bills elleni meccsükre én egy 60+ pontos pisztolypárbajt várok.
NFC fronton sokkal nagyobb bajban vagyok, egyedül az Eaglesben nem érzem a meglepetés bármilyen szikráját. A 49ers tartása megmutatkozott a Rams ellen, de a Cowboys szerintem annyira összeállt idén, hogy nekik a Super Bowlig nem is lesz megállás később a sérülésekkel teletűzdelt Bucs, sem a Lambeau-n várakozó Packers ellen.
A nagydöntőben egy sokkal kevesebb hibával tarkított meccset várok mint a két csapat alapszakasz-találkozója, ezúttal viszont a Cowboys lesz az összeszedettebb, és végül Jerry Jones kezében landol majd a Lombardi-trófea.
balentin
Az AFC egész évben úgy nézett ki, mint a college football, teljesen kiszámíthatatlan volt, de a trendek a rájátszásra némileg fordulnak. A Super Wild Card körben egy meglepetést vizionálok, azt pedig a Patriots fogja hozni, amely ugyan a Bills ellen otthon egyértelműen a gyengébb csapat képét mutatta, Belichickék megint egy olyan gameplant fognak hozni támadóoldalon, amit nem fog tudni a végéig meccselni a Buffalo. A Chiefs és a Bengals győzelmében biztosabb vagyok, a két esélyes továbbjut, hogy aztán a Divisional körben összecsaphassanak. Erre a párosításra mindenki vár, a két nagyon izgalmas csapat csatájából pedig az fog nyertesen kijönni, amelyik jobban kontroll alatt fogja tartani a falak csatáját. Erre pedig egyértelműen a Chiefsnek van esélye, amely ezzel a sikerrel zsinórban negyedszer kvalifikálja magát a konferenciája döntőjébe. Melléjük pedig a surranópályáról a Patriots fog érkezni, amely megint underdogként hozza a meglepetést és a szezonban másodjára fogja ki a szelet a Titans vitorlájából. Hiába lesz ott a Király, a Patriots képes lesz arra, hogy kontroll alatt tartsa a labdát és limitálja a Tennessee támadásait, míg ők az órát égetve elviszik Bostonba a W-t. Ezzel alakul ki egy klasszikus párosítás az AFC döntőjében, ahol már nem lesz elég a Belichick-mágia, ki fog ütközni a két csapat közötti tehetségbeli különbség – főleg a két támadósor oldalán. Hiába minden fortély és próbálkozás, ha van Mahomes, akkor van minden, ezzel a jeligével kerül újra a Lamar Hunt Trófea a Kansas City kezei közé.
A másik oldalon is hasonló a képlet, egy meglepetés fog születni az első rájátszás fordulóban, ekkor pedig Shanahan fogja elvenni a Dallas védelmének élét és hiába a sok tehetséges védősztár, nem fogják tudni hozni az átütő erejű játékokat, könnyedén fog pontokat pakolni a táblára a 49ers. Hiába a dallasi támadósor minden próbálkozása, a San Francisco meglepi a texasiakat. További meglepetéssel nem számolok, a Bucs túl nagy falat lesz a szezon legüdébb meglepetését szolgáló Eaglesnek, a két csalódott csatáját pedig McVay társasága fogja a saját képére formálni. Packers-49ers és Buccaneers-Rams találkozókkal fordulunk a Divisional Roundra, ahol az első párosítás kialakulásának az előbbi örül kevésbé, tekintve hogy a vendégek eléggé bemelegedtek az elmúlt hetekben. A fagyos tundra viszont le fogja hűteni a kedélyeket, Rodgersék leküzdik a démonjaikat és az egyre egészségesebb Green Bay egy érzelmes meccsen jut az NFC döntőjébe. Az érzelmek a másik ágon sem maradnak el, de a Rams ezúttal is egy olyan pillanatban nem fog tudni felülkerekedni, amikor igazán meg kell mutatni, milyen négy negyeden keresztül futballozni. A csatát a Bucs nyeri, tehát megismétlődik a tavalyi döntő, de ezúttal nem fognak annyi hibát véteni a hazaiak, hogy az a mérkőzésükbe kerüljön, LaFleur egy olyan komplett gameplant fog felrajzolni, ami el fogja lopni a show-t, magasba fogják emelni a George Halas Trófeát.
A Super Bowlt tehát a Chiefs és a Packers fogja vívni – ezt a párosítást vártam már november végén/december elején is, nem térek el a korábbi várakozásaimtól. Tekinthető egy egy álomdöntőnek, egy olyan meccsnek, ami az alapszakasz visszavágója semleges pályán és egyenlőbb feltételek mellett. Ebből a leosztásból pedig egy igazi vadnyugati pisztolypárbajt követően Rodgersék fognak győztesen kijönni, akik sokáig vártak erre a sikerre, de végül sikerül az irányító Green Bay-i karrierét egy Lombardi Trófeával lezárni.
Leonidasz007
AFC
Az AFC-ben nincs kiemelkedő csapat és minden találkozón el tudom képzelni az upsetet. Igen, még a Chiefs-Steelersen is, de ott egyszerűen túl nagy a tudásbeli különbség a csapatok között, hogy végül ezt is tippeljem. A Bengals-Raiders és a Patriots-Billsen azonban meglepetést várok. A playoffban mindennél jobban számít egy jó edző és Belichick a legjobb. Ez ellen pedig a Bills jobb kerete sem lesz kifogás. Egyébként ezt a Billst továbbra sem tartom nagyon jó csapatnak, egyedül Josh Allen teljesítménye emeli őket víz felé, de a Patriots most figyelni fog a futásaira, illetve sokat emberezik majd, amivel hibákba kényszeríti ellenfelét. A Bengals-Raiders meccsen a többség Bengals győzelmet vár, de szerintem a fiatal csapat eszét kicsit elveszi az elmúlt hetek őrülete és nagy mellénnyel mennek ki a pályára. A Raiders ellenben továbbra is szinte tét nélkül megy ki, mert nekik már minden meccs ajándék. A Bengals O-line nem tudja megtartani majd a Raiders védőfalát és ez lesz a döntő faktor.
A következő körben aztán a Raiders tanul az alapszakaszbeli hibáiból és változtat a védekezésén a Chiefs ellen, de secondaryben annyira gyengék, hogy ezt Andy Reid ki fogja használni. Mellesleg itt az O-line vs D-line párharcot sem tudja megnyerni a Las Vegas. A túloldalon Derrick Henry visszatér, de véleményem szerint hiba lenne azt várni, hogy egyből letarolja a mezőnyt. A Patriots ráadásul itt is el tudja venni az ellenfél legjobb fegyverét, a Titans pedig egyszerűen túl sokat hibázik, hogy egy ilyen rutinos edzővel felálló csapat ellen továbbmenjen. Az AFC döntő viszont már sok lesz a Patriotsnak. Mac Jonesék nem tudnak annyi pontot feltenni a pályára, mint Mahomesék.
NFC
A 49ers, ahogy sokat beszéltünk róla, egy nagyon veszélyes csapat és támadóoldalon véleményem szerint meg is találták, hogy mi idénre a játékuk. Főleg a futójátékra alapozva fogják szétszedni a Cowboys túlteljesítő védelmét, hogy aztán Diggset megégesse Samuel, és Kittle bevigye a mattot. Az Eagles koránt sem olyan jó csapat mint a mérlege mutatja, a Buccaneers ellen sok esélye nincs a futás-futás-futás vezérelte támadósoruknak, illetve Brady ellen is a csapzott secondarynek. A Rams-Cardinals érdekes lehet, itt csak pénzfeldobás alapján tudok tippelni. A Cardinals defense nagyon formás tud lenni, Staffordban pedig mindig benne van a hiba. Ahogy egyébként Kylerben is, de belőle jobban érzem, hogy kijöhet a wow faktor is.
Ellenben a Buccaneers ellen már kevésbé hiszem el, hogy jön a varázslat, a regnáló bajnok jobban ki tudja használni véleményem szerint a csapat hibáit, illetve a Cardinals futásvédekezése az idény végére visszaesett, amit Fournette kihasznál. A másik párharcban a Packers nagyon komplett csapat képét mutatja, a 49ers secondary a gyenge pont, ez pedig az idei MVP ellen nem fog beleférni. Jön tehát a tavalyi év NFC döntőjének a visszavágója és én megint nem érzem azt az átütő erőt a Packersben, ami ezen a szinten kell. Rodgersnek kell megoldani majd megint egy döntő drive-ot. Nem hiszek benne.
Super Bowl
Ha a Chiefs O-line nem sérül meg, akkor idén talán egy fokkal kiélezettebb döntőt látunk, de van egy olyan érzésem, hogy a Buccaneers védőfal nem mutatott meg idén még mindent és Mahomes menekülni fog az életéért. Ellenben a secondary sebezhető, ami sok Hill yardot prognosztizál. A döntő viszont az lesz, hogy a Chiefs védelem katasztrófa, Bradyék pedig még a sérültek ellenére is, mint kés a vajon.
alatriste
Az AFC-ben kevés meglepetést várok, a wild card körben konkrétan egyet sem és a 3 csoportgyőztes jut tovább. Legnagyobb esélyt a meglepetésre a Patriotsban látom, da hacsak nem jön el újra a Blizzard, nem tudják megállítani Josh Allent. A divisional roundban jön az AFC-ben az egyetlen meglepetés és a liga talán legjobb formában játszó támadósora kiveri az első kiemelt Titanst. A másik ágon a Chiefs már-már rutinból hozza le a Bills elleni playoff meccset, amit a konferenciadöntőben is megismételnek. Eddig tart Joe Burrow-ék álomszerű útja.
Az NFC-ben sem osztogattam váratlan eredményeket, egyedül a Cardinals tud idegenben meccset nyerni az első fordulóban, hogy aztán a fagyos tundrán nekik is véget érjen a menetelés. A másik ágon az egész playoff szerintem legjobb és legizgalmasabb összecsapása jött össze a Dallas Tampa Bay-i vendégjátékával. Egy borzasztóan szórakoztató meccsen a Cowboys továbbjutását várom. Az NFC-döntőn folytatódnak a trendek és Aaron Rodgersék nem tudják egyszerűen megugrani azt a bizonyos utolsó (előtti) lépcsőfokot. A Dallas támadósora több sztárjának és védelmi playmaker képességének köszönhetően bejut a Super Bowlba.
A nagydöntőn sokpontos meccsre lesz kilátás, de a két remeklő támadósor összecsapását az fogja eldönteni, hogy melyik védelem tud több turnovert kiharcolni, amiben amúgy mindketten erősek. A Dallas azonban idén jobban néz ki ilyen szempontból, így Jerry Jones és együttese emelheti magasba a Lombardit.
Höri
Ez egy bolond szezon és a papírforma a rájátszásban sem fog sokat érni. Egyedül a Chiefs veszi könnyen az akadályát az első körben, hiába marad közelebb a Steelers mint a múltkori 26 pontos különbség. Otthon nyerni tud még a Bengals is, azok után, hogy a Raiders már a maga Super Bowlját letudta előző vasárnap. Erre most nem tudnak hasonlóképpen felpörögni. Josh Allen a legszebb arcát már megmutatta a Patriots ellen, és hazai környezetben inkább az érthetetlen hibákat várom, amik a playoff-karrierjében megszokottak. Az atletikussága kihúzta akkor a csávából, de ha belekerül a képletbe egy-egy fumble, akkor onnan nincs visszaút a fókuszált New England ellen. A Titans ellen már virtuózitásra is szükségük lenne, de az nem jön a Belichick-fiúkból; a visszatérő Derrick Henry helyett AJ Brown jelent majd megoldhatatlan feladatot és az 1. kiemelt AFC-döntőt rendezhet. Ellenfelük pedig meglepetésre a Bengals lesz, amely újra lecsap a Chiefsre és most nem a zászlók és a Chase-parádé miatt lesz emlékezetes a meccs, hanem mert a KC-t utolérik az ősz elején látott turnover-gondok és a védelem sem tudja a szezonátlagát hozni. A vérszemet kapó tigrisek Nashville-ből is győztesen távoznak, miután az immár bemelegedett Henryt túlerőlteti a Titans és túl nagy gödörbe kerülnek, mire ellépnek az eredeti tervtől.
Az NFC-ben egyenesen odáig fajulnak a dolgok, hogy minden hazai csapat kikap, átértékelve a 2-3-4. hely értékét. Leginkább a címvédő kicsapásán leszünk meglepődve, mivel a Buccaneerst megbénítja a sérüléshullám, a védelem koordinálatlanul kergeti majd az Eagles felpörgő futójátékát, miközben a csere cornerek beszívják az olykor megjelenő távoli bombákat. Brady nem talál senkit maga körül, aki megbízhatóan játszana, a számokon kívül nem lesz embere és amikor versenyt akarnak futni az Eaglesszel a földön, az rövid, fájdalmas drive-okhoz vezet. A sasok kutyamaszkban aztán megérkeznek a Lambeau Fieldre, ahol jég, orkán és hófúvás fogadja a csapatokat, Rodgers nem látja ki van vele, Dillont pedig betakarják. Az Eagles kihasználja, hogy elcsúszik a safety és a sárdagasztás végén 19-7-re meglepően magabiztosan nyer, hála az időjárás-biztos taktikájának.
Még a wild card körben a kimondottan gyűrűre hajtó, de botladozásra hajlamos csapatok újra rossz napot fognak ki. Senki sem érti, hogy a Cowboys miért nem tud haladni, miért fekszik annyit Dak és miért nem tudják tartani a lépést a Ninersszel. Az eddig bravúrokat halmozó Boys defense nem tud veszélyes lenni a labdára, mert nem kerül a levegőbe, Parsons nem tud faktor lenni a pass rush-ban, Diggs pedig nem lop el egy passzt se. Jerryworldben megint a jövő évre kell várni. Hasonlóan csúfosan ér véget a Rams mindent-vagy-semmit idénye, Stafford bal lábbal kel, elszórja a labdákat, és hiába magyarázza, hogy a védő ütött bele. Kupptól nem jön az emberfeletti és ezzel borul minden. A Rams Oline kritikán aluli munkája miatt a Cards rövid pályás TD-kkel kényelmes előnyt épít ki már az első félidőben, majd továbbjut. A nyugatiak egymás közti újabb meccsén kiderül, hogy a 49ers sikere a tervszerűségnek a gyümölcse volt, a Cardsot az alkalmi nagy játékok is juttatták tovább, amit nem tudnak fenntartani. JimmyG a menedzser embléma ellenére felüldobja Kylert. Az NFC-döntőben kipukkad az Eagles és az oldalvonalak melletti előny miatt kézben tartja a meccset a Niners, minden támadásból végigmennek, alig engedve Hurtséket a gyepre. A meggyőző különbség után Philadelphiában kudarcként élik meg az NFC-döntős szereplést és mindenki távozását követelik.
A nagydöntőben újabb mismatch alakul ki az edzők között, a hosszú felkészülés alatt a Bengals D minden gyengéjét felírják és kihasználják Shanahanék, miközben Chase kezéből kiesik néhány kulcspassz, amikből az előző hetekben alkotni tudott. Mikor feljebb kúszna a Bengals látótávolságba, a 49ers beküldi Trey Lance-t, aki 61 yardos futott TD-vel vet véget az izgalmaknak.
Jarred
Nem fogom nagyon elnyújtani: az AFC-ben nincs olyan csapat, amiből kinézném, hogy három egymást követő meccsen jól tudna játszani. Viszont a Chiefsben érzem a legjobban azt, hogy a legkevésbé rontja el. Éppen ezért az AFC-t nálam a Chiefs nyeri. Előbb legyőzik a Steelerst, majd a Raiders sem lesz nagy akadály, a Titans ellen pedig még egyszer nem lesznek annyira borzalmasak, mint az alapszakaszban voltak.
NFC oldalán is problémás a helyzet. A Buccaneersben túl sok a sérült, így pedig Super Bowlt nem lehet nyerni. Az Eaglest még le tudják győzni, és utána a Cowboys ellen is ők az esélyesebbek, de NFC döntőnél tovább nem látom ezt a csapatot, hacsak nem érkezik a szokásos Packers rövidzárlat. A másik NFC döntős ugyanis nálam a Packers. A Rams nagyon hektikus, nem tudom elképzelni, hogy nyerjenek a Lambeau Fielden. Így megismétlődik a tavalyi konferenciadöntő visszavágója, de ezúttal a Packers fog nyerni.
A Super Bowlon megkapjuk a régóta várt Mahomes-Rodgers összecsapást, már ha rendes összecsapás lesz. Én egy viszonylag sima meccsre számítok, mert az egyik csapatnál biztos nagy rövidzárlat lesz. És szerintem ez a Packers lesz. Ha nem az NFC döntőn, akkor a Super Bowlon fognak tudásuk alatt játszani. Így Mahomes megszerzi a második gyűrűjét, a Last Dance pedig az utolsó akadálynál ér véget.
kronikk
AFC-vel kezdve a Chiefs vereségére nem sok esélyt látok a Steelers ellen, hiszen Mahomesék pont most kerültek olyan formába, amibe januárban kell lennie egy csapatnak. A Bills-Patriots és a Raiders-Bengals ennél már izgalmasabb párharcnak ígérkezik. A Bills javára Allen nagyobb playoff tapasztalata miatt esett a választásom, a Bengals számomra pedig az idei szezon meglepetés csapata és ez a Raiders ellen is tovább viheti őket. A Chiefs-Bills az AFC elődöntőben egy igazi ki-ki mérkőzés lehet, a tavalyi Josh Allennel lehet Bills győzelmet tippelnék, de így maradok a Chiefsnél, a másik párharcnál pedig a Titansben hiába első kiemeltek, nem látom azt a pluszt, ami a rájátszásban kellhet, Henryvel nyilván esélyesebbek lennének, de így Burrow-ékat viszem a konferencia döntőbe. Ott pedig egy jó kis Chiefs-Bengals visszavágó, ami tényleg visszavágó, a 17. heti vereséget megbosszulják a főnökök, így itt ér véget a Bengals tündérmese.
NFC oldalon is a második és a hetedik kiemelt mérkőzése tűnik a legegyértelműbbnek elsőre, itt sem látom sok esélyét, hogy a címvédőnek csak egy mérkőzésig tartson a playoff. A 49ers nagyot hajrázott a rájátszásért, de a Cowboysban most többet látok főleg az irányítók közti különbség a döntő nálam, az NFC West rangadó pedig egy igazi ki-ki meccs, a Ramstől és Staffordtól szezon elején őszintén többet vártam, most még itt tovább vittem őket, de a super wild card hétvége talán legkiegyenlítettebb párharca ez. A divisional körben a Rams és a Cowboys menetelése ér véget szerintem, így egy év után újra megnézhetjük az NFC döntőben a Brady-Rodgers párharcot. Most ellenkező eredményt várok, ezúttal a Packers ki tudja használni a hazai pálya előnyét, így meg sem áll a Super Bowlig.
A szezon zárómérkőzésén pedig zsinórban harmadik alkalommal vehet részt a Chiefs, de ezúttal sem Mahomesékat várom a Super Bowl győztesének. Rodgersnek ez lehet a last dance, és stílusosan zárhatná le akár egész karrierjét is egy második gyűrűvel, én a playoff tippelésnél így a Packerst várom végső győztesnek.
löfli
Még szezon előtt betippeltem a Chiefs – Packers Super Bowlt, szóval tartom magam hozzá most is, nézzük, hogyan jutnak el odáig a csapatok.
A Chiefsnek lesz a legegyszerűbb dolga az AFC-ben, a Steelers már az ajándékmeccsének is örül, de legalább Big Bent még egyszer jól a földbe döngölik Chris Jonesék, és a 3. negyedben egy sérüléssel ér véget a karrierje (bocsi). A Bills nyögvenyelősen, de sok futójátékkal megveri a Patriotsot, a két irányító összesen 200 yard alatt zár, a futás azért menni fog; a Bengals pedig 30 év után ismét playoff meccset nyer, de azért majdnem leadják a 20 pontos előnyüket, hogy ráijesszenek a szurkolóikra. A tavalyi AFC döntő visszavágóját simán hozza a Chiefs, sajnos a Bills nem elég konzisztens, a Titans ellen talán több esélyük lett volna. Az első helyen kiemelt Titans Derrick Henryvel kiegészülve lenyomja a futójátékot a Bengals torkán, majd a play action passzjátékokkal kivégzik őket, Joe Burrow-t pedig hétszer fogják sackelni Harold Landryék. A tavalyelőtti AFC döntő visszavágója pedig hasonló mederben fog zajlani, mint a két évvel ezelőtti találkozó, 10-0-s hátrányból fordít és magára talál a Chiefs, hogy végül 35-24-re nyerjen és sorozatban harmadszor is Super Bowlba jusson.
A címvédő ugyanúgy megizzad majd a Wild Card körben, mint tavaly, de az NFC East ellenfél még nem lesz akadály Bradynek, aki a sérültekkel teli csapatával is rést talál majd, a védőfal pedig új szintre kapcsol. Kellen Moore olyan gameplant fog lerakni az asztalra, hogy Shanahan pislogni sem tud, ráadásul Garoppolo is olyan gyenge napot fog majd ki, hogy Dan Quinn végigaludja a második félidőt. Arizonába pedig visszatér JJ Watt, aki ugyan sok snapet nem fog játszani, de akkora leadership momentumot ad a csapatnak, hogy ismét 10 ponttal nyernek, mint az első Los Angeles-i mérkőzésen. Persze segíteni fog az is, hogy Stafford három interceptiont is dob majd. A tundrán viszont megfagynak a pintyek és Kyler Murray-nek lesz nagyon rossz meccse, ráadásul a támadófala sem fogja megvédeni, most nem kell egy AJ Green hiba a Packers győzelemhez, dominálva fog bejutni a Green Bay az NFC-döntőbe. Ahol pedig ismét a Brady vezette Buccaneers lesz az ellenfél, miután ezt tippeltem szezon előtt, de most inkább a Cowboyst érzem esélyesebbnek. De a Brady-faktort nem lehet levédekezni, pár érdekes ítélettel, hosszabbításban, ismét konferencia-döntőbe jut a 44 éves QB. Azonban Matt LaFleur tanult a tavalyi hibáiból (bold prediction!), és nekimennek majd a 4. kísérletnek a 4. negyedben, és egy drámai mérkőzésen fordít a végén a Green Bay.
A Super Bowlban tehát összejön az álommeccs, Mahomes vs. Rodgers, micsoda narratíva, mindkét irányító 300 yardnál többet passzol, évszázad meccse, óriási taktikai csata, de az utolsó drive-ot Rodgers vezeti, és karrierje utolsó Packersös passzával megnyeri a mérkőzést a Green Baynek, majd azt mondja, hogy kösz, nekem ennyi elég volt és elmegy Denverbe.
Renningan
Én ezúttal nem arra mentem rá, amit várok, hanem amit szeretnék látni. A Steelersben sem sok potenciált látok, így az sima KC győzelem, a Patriotsot kisegíti az időjárás Buffalóban, a Bengals pedig ott folytatja, ahol a Chiefs ellen abbahagyta. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy lesz egy újabb Bengals-Chiefs és Titans-Patriots, ahol csak elméletben lesz lehetősége visszavágni a két vesztes csapatnak: Joe Burrow és Jamar Chase, illetve Bill Belichick megint megállíthatatlan lesz. Az AFC döntőn aztán valakinek muszáj veszíteni, és bár nagyon élveznék egy Patriots Super Bowlt, de híve vagyok a változatosságnak, így a Bengals jut be a Super Bowlba.
Az NFC-ben a Lions híján az ex-Lion Matt Stafford új munkaadója a csapatom, így nem meglepő módon a Ramst szeretném a Super Bowlban látni (ráadásul most elvileg három jó meccsnek kell jönnie Staffordtól). A Cardinals nincs túl jó formában, a Packers gyomrát megint megfekszi a pihenőhét (ahogy 2011-ben), a Bucs pedig egy jó matchup a Ramsnek. A 49ers-Cowboys az egyik legvárósabb meccs, de nem hiszem, hogy egymás után kétszer is sikerül underdogként nyerni. A Bucs hozza a kötelezőt, Hurts ugyanis nem egy Foles, majd a nyitómeccs visszavágóján ismét előjön a Mike McCarthy faktor és Tom Bradyék jutnak be az NFC döntőbe, ami egyúttal a végállomást is jelenti.
A Super Bowlt majd a védelem dönti el: Aaron Donald MVP lesz, Stafford egy se nem jó, se nem tragikus meccset hoz le, Eric Weddle pedig megkapja a régóta megérdemelt gyűrűt!
Legfrissebb cikkeink
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2024 – Wild Card kör
- Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- Úgy néz ki Trent Williams idén már nem játszik
- A Dolphins elengedheti Calais Campbellt egy contenderhez
- Rájátszásba jutó csoportellenfelek csütörtök esti rangadója
- Playoff Ranking #15
- A héten újra Aidan O’Connell kezdhet a Raidersben
- Visszakapja legjobb tight endjét a Rams
- Nem valószínű, hogy idén még látjuk Derek Carrt a pályán
- A héten 4 csapat juthat rájátszásba, akár az első kiemelés is eldőlhet az AFC-ben
- Átalakul a jövő heti menetrend, megvan milyen meccsek lesznek szombaton
- Hosszabbított legjobb védőjével a Cardinals
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- Kopi3.14 on Teddy Bridgewater visszatérne az NFL-be!
- Cseh Tibor on Ismét Drew Lock kezd a Giantsben
- atis123juve on Mi lesz veled, Kirk Cousins?
- atis123juve on Lamar Jackson elérte a 6000 futott yardot, még idén rekorder lehet
- bjeela on Playoff Ranking #15
- bjeela on Playoff Ranking #15
- F.Krisztian on Playoff Ranking #15
löfli:”kösz, nekem ennyi elég volt és elmegy Denverbe”. Mármint Arod. Ott legalább tétre menő csoportmeccseket is játszhat,de ennyi erővel mehetne pittsburghbe is,ha szereti a kihívásokat. Bolond volna!?😁 Megjósolhatatlan ez a sb, sok érdekes meccs kombináció lehet. Egy tennessee frisco futóháború is lehet izgalmas, bár roppant meglepő párosítás lenne.
Úgy látom teljes NFC dominancia van, csak egyedül Jarred tippelt AFC-ből SB győztest.
Tudhatnád már, az NFC mindig feltörli a padlót az AFC-vel, mert az AFC hulla gyenge! Már vagy 100 éve :D
Höri még nem dolgozta fel a múlt hetet. :)
Címvédés lesz ebből.
Bucs-49ers és Chiefs-Titans főcsoport-döntő, Chiefs-Bucs SB.
Ezért nem nyerik agyon magokat TipMixen.
Na jó, legyen.
AFC:
Chiefs, Bengals, Bills, Titans
Chiefs Bengals
NFC:
TB, Cowboys, Rams, GB
TB GB
SB:
GB vs Bengals
és a Bengals lesz a gyűrűhordozó
Köszi Höri, rohattjó a cucc!
Csalódtam benned.
https://m.youtube.com/watch?v=FeX9kV9LqlE
Há mos azé, mer cigán vaok? Azé?! Há gyere már kijahóra azt márázkoggyunk, ecsém! Beszótá?
Amúgy mi a csalódás tárgya?
idén is szétcsúszott néhány ábra. :)
Höri tippjét “rommáadom”!!!!
WC: Chiefs, Raiders, Patriots, Bucs, 49ers, Rams.
Div: Chiefs Titans, Bucs, Packers,
Chs: Titans,Bucs
SB: Titans
A year ago…
Várjuk a te tipped is ;)
Nem tudom mit szív Höri, de tuti jó anyag :D :D :D Ennek ellenére legyen úgy minden ahogy leírta. :D
A Colts meccs vonzataként és a tippek alapján szerintem PCP volt. :)
AFC:
Chiefs üti Steelerst minden nagyképű megjegyzés ellenére, Ben sír…
Bills nehezen, de legyőzi a sötét nagyurat. Senki sem sír…
Bengals elveri a Raiders-t. Szerintem nagyon…
Chiefs-Bills nagy párbaj lesz, de Mahomes kap egy GW drive lehetőséget és él vele.
Titans elmacskásodik a bye week alatt, a Bengals meg lendületből átmegy rajtuk.
De Kansasben már elfogy a lendület, a Chiefs jut SB-ba. Megint.
NFC:
A Tampa elintézi a sasokat, no Foles, no party!
A Dallas szétpasszolja a 49ers defense-t, Dak elszabadul.
A Rams leállítja a Cardinalst, Murray nem lesz pontos meg össze is csomagolják.
A Bucs átlépi a Cowboys-t, Brady ronggyá égeti Diggs-t
A Rams totál lefagy a tundrán, ahogy tavaly is.
A visszavágó tényleg visszavágó lesz, Tomot nem hagyják majd passzolni, Aaront meg igen.
SB: Necces lesz, de majdnem minden csapatrészben/poszton jobb a GB. (A Packers ST-et talán tudja ellensúlyozni, hogy az O és a D jobb, mint az ellenfélé.)
ARod egy MVP címmel vonul vissza… Megint nem sír senki! 😉
AFC:
Chiefs, Bills, Bengals
Titans, Chiefs
Chiefs
NFC:
Buccaneers, Cowboys, Rams
Packers, Cowboys
Packers
SB:
Chiefs
SB MVP: Mahomes ofkóz
Itt az enyém is. Magam is meglepődtem, hogy a Pats konferencia döntőt játszik.
Szerintem senki nem fog felkészülni a 49ers jelenlegi támadójátékára, és a védelem meg mindenkit szét fog szedni, akárhova mennek :) és végül a SB-ban Shanahan legyőzi démonjait és felemelheti a Lombardi trófeát
Néhány gondolat a PO-ról:
-Az egyik legsimább nyilván a Chiefs győzelme a super wild card hétvégén. Erre aztán lehetne tenni házat, kocsit. Én fel is tennék rá vagy 10 ezer Ft-t, de most abból inkább csirkefarhátat fogok venni…
Oké, ez itt már a PO, és az idei szezon is hozott pár wtf eredményt, de ebből a Steelersből azért nem nézném ki a meglepetést.
-A Burrow-Chase kapcsolat az idényben Rodgers-Adams magasságokba emelkedett, és alapvetően nem sok AFC védelmet látok, akik meg tudnák őket állítani.
-Bradyék még az Eaglest simán kicsinálják, de idén nem érzem őket túl kiegyensúlyozottnak. (Persze, ne felejtsük el tavaly ilyenkor milyen esélyeket adtunk nekik…)
-A 49erst nagyon nem csípem (megalapozták az elmúlt években az ellenszenvemet, az a két évvel ezelőtti NFC döntő még most is kísért…), őket hamar kiejteném.
-Staffordot és McVayt nem látom erősnek. A QB érthetetlenül játszott az elmúlt hetekben, a HC meg nem tudom. Ha jön a papírforma (Stafford 3 rossz és 3 jó meccs, valamint McVay egyik jó PO, aztán homály), akkor talán, de nekik elég rossz a matchup a csoportellenféllel.
-A fagyott tundra időjárása nagyon brutális lesz a következő hetekben… Ez szerintem a hazaiakon kívül mindenkit meg fog fagyasztani (dome és vanília klímájú csapatok, az Eagles meg nem jut el hozzájuk). +nem csak a magyar, hanem a GB-i igazság is 3: sorozatban a 3. NFC döntőt csak be fogják húzni!
-SB: Rutin, edzők, szív… ezek a Packers felé húznak, így hollywoodi sztori lenne ARod karrierjének vége.
Kicsi homerkedéssel, hétha Kliff és Kyler is készült erre év eleje óta.
A steelerst nem tudom betippelni, még csak egy bort ittam.
Pats. Meh. Meg egyszer nem lesz olyan mákjuk mint Buffaloban,
Zac Taylor el fogja szúrni.
Nagyon rajta vagyok azon, hogy a Philly nehéz szülés lesz a Bucsnak de meglesz.
McCarthy….ne vicceljünk.
Bízom a srácokban.
A Bills jobb egészét tekintve mint a KC.
Eddig szólt a jegy a Raidersnek, szép volt fiúk.
Értem, hogy Brady, de túl sok a baj náluk. Besztárosodunk és bemutatunk Ariansnak.
Csábít a Frisco tipp a futójátékkal, de Rodgers többet tesz fel.
A Titans eddigre már vért iszik reggel, délben, este.
Magunkat mégse tippelhetem, mert akkor a Titans ellen is be kéne mondanom magunkat.
Utálnám minden pillanatát, ha tényleg a csomagosok nyernének. Lafleur bamba buta pofáját, meg az egész. Hacacárét ami ott megy, de már csak azért is betippelem, mert olyan ritkán találom el az elején, hogy ki nyer, hogy hátha ez is segít a bukásukban.