“Azzal foglalkoztam, hogy milyen szokásokat tudok elsajátítani, amivel a legjobban, legboldogabban érezhetem magam. A mentális dolgok nagyon fontosak nekünk sportolóknak és szerintem erről nem beszélnek eleget” – nyilatkozta a visszavonulás gondolatával is kacérkodó Aaron Rodgers még a nyáron. Azóta több játékos esetében is előkerült a mentális egészség kérdése (mint Everson Griffen vagy Antonio Brown), a sztárelkapó Calvin Ridley pedig abba is hagyta a futballt egy időre és nem tudni, mikor tér ismét vissza. Erről a jelenségről és a mentális egészség mibenlétéről beszélgettünk Czikora Dáviddal, klinikai és mentálhigiéniai felnőtt szakpszichológussal.
Vágjunk rögtön a közepébe, mert ez közel sem triviális: pontosan mit jelent az, hogy mentális egészség?
Ami talán legfontosabb ebből a témából, hogy a mentális egészség – és ez igaz a fizikaira is – nem egyenlő a betegség hiányával. Viszonylag sokáig tartotta magát az a nézet, hogy aki nem beteg, az egészséges, de ma már máshogy vélekedünk erről. Az erőnlét, az állóképesség, a megfelelően reagáló immunrendszer mind része a fizikai egészségnek, és ez az analógia átültethető a mentális egészségre is. A mentálisan egészséges alatt nemcsak azt értjük, hogy valaki nem küzd semmilyen pszichés betegséggel, hanem azt is, hogy megfelelően, kiegyensúlyozottan tudja vezetni az életét, vannak örömforrásai és kellőképen tudja kezelni az élettel járó stresszt.
Mondhatjuk azt, hogy ha valaki depressziós vagy sokat stresszel, akkor baj van a mentális egészségével?
Ha a klinikai értelemben vett depresszió diagnózist értjük rajta, akkor igen, de a stresszel már messze nem ilyen egyszerű a helyzet. Pont arról szól a mentális egészég, hogy amennyiben van valamilyen stresszor az életemben, akkor azzal mit tudok kezdeni. Itt fontos a reziliencia, a pszichés rugalmasság és alkalmazkodóképesség. Ha valakinek magas a feszültségtűrő képessége, akkor ez azt jelenti, hogy nyomás esetén át tudja csoportosítani az erőforrásait. Önmagában attól, hogy valakinek van egy stresszesebb időszak az életében, vagy történik vele valami nehézség, az nem jelenti azt, hogy ne lenne egészséges.
[ppp_patron_only level=”3″ silent=”no”]
Mi van akkor, ha valaki – és most beszéljünk a sportolókról, akiken folyamatosan nagy a nyomás a teljesítménykényszer miatt – azt mondja: kész, neki ebből elege van? Simone Biles, aki minden idők talán legjobb tornásza konkrétan az olimpia közepén mondta azt, hogy ő nem akarja ezt tovább elviselni és a mentális egészségére akar koncentrálni. Vagyis ha jól értem, akkor ő képes lett volna tovább csinálni, csak egyszerűen nem akarta.
Ez egy jó példa, de mivel személyesen nem ismerem őt, így nem tudok az eset konkrét hátteréről nyilatkozni, csak általánosságban tudok a jelenséghez hozzászólni. Ez egy modellhelyzet: amikor valaki húz egy határt és azt mondja, hogy ez idáig belefér, de innentől már nem. A mentális egészségnek ez is a része, hogy van egy olyan tudatosságom a saját belső állapotaimról, amik mentén vannak következetesen tartott határaim, és itt a hangsúly a következetesen van. Persze ha valaki ad hoc módon egyszer csak azt érzi, hogy nincs kedve csinálni valamit, és húz egy kemény határt, az még önmagában lehet egy impulzív viselkedés is.
Itt az fontos, hogy valakinek van-e egy belső, jól működő iránytűje, aminek alapján meg tudja ítélni, hogy egy helyzet számára még elfogadható vagy sem. És bár minden helyzet egyedi, de jellemzően az is egy egészséges működés része szokott lenni, hogy ezt nem akkor és abban az aktuális helyzetben, csak azon információk alapján döntjük el. Ugyanis amikor várható az, hogy valamilyen nehéz helyzetbe fogunk kerülni, akkor már előre kidolgozunk bizonyos stratégiákat. Például addig koncentrálok a sportra, ameddig az nem veszélyezteti mondjuk a párkapcsolatomat.
Ez a mentális egészség téma mennyire új a sportolók esetében? Korábban mintha nem lett volna ekkora hangsúly ezen.
A sportpszichológiának nagyon sokáig volt egy olyan hulláma, ami kifejezetten a teljesítményfokozásra fókuszált: hogyan lehet egyre jobban teljesíteni, hogyan lehet a sportolókat motiválni, milyen relaxációs és imaginációs technikák vannak, amik kifejezetten az aktuális, verseny közbeni izgulást segítettek kezelni. Most egyre inkább megjelenik a sportpszichológián belül az az irányzat, ami elkezd foglalkozni a sportolók magánéletével, hogy a munka világában ismert “work-life balance” mennyire teremthető meg. Ez távolról sem egyértelmű, de a sportpszichológián belül is a szakemberek érdeklődésének homlokterébe került, és ezzel együtt az a kérdés is, hogy milyen felkészültségre van szüksége egy edzőnek vagy pszichológusnak, aki sportolókkal foglalkozik. Elég-e az a fajta tudás, amit a jelenlegi, teljesítményközpontú képzési struktúra a kezükbe ad.
Egy sportoló vagy akár egy átlag ember saját magán észreveheti, hogy baj van a mentális egészégével?
Nagyon érdekes módon a kisebb gondokat vagy nehézségeket könnyebben észrevesszük magunkon. Aki alapvetően jól viszi az életét, és tud szorongani bizonyos helyzetekben, akkor a szorongás ráirányítja a figyelmét arra, hogy valami esetleg nem stimmel. Pont a mentális egészséghez kapcsolódó súlyosabb problémáknál szokott az történni, hogy valaki egy hullámvasúton kezdi érezni magát: hol azt éli meg, hogy igazán szuper az élete, minden rendben van, minden nagyon kerek, aztán hirtelen történik valamilyen nagyon éles váltás, amikor egyszercsak a padlón találja magát, hirtelen minden kilátástalannak kezd látszani. Ez a fajta hullámzás azért veszélyes, mert belülről nagyon sokszor úgy tűnik, hogy én igazából tudok nagyon szuperül is lenni, csak néha vannak negatív periódusaim. És ilyenkor sokkal inkább a környezet szokta megszenvedni az éles váltásokat, és a környezet az, ami hamarabb megfogalmazza, hogy valami nincs rendben.
Tehát ha valaki néha szorong, rosszabb passzban van, megviseli valami, az még nem jelenti azt, hogy baj lenne a mentális egészségével. Ha tud ezekre reagálni és ezek mellett teljesíteni, akkor az az egészséges működés része, és akkor van gond, ha ez kihat a magánéletére vagy a teljesítményére. De hol van az a pont, amikor már baj van?
Talán pont ez a nehéz minden lelki jelenséggel, hogy nincs egy nagyon éles határ a két állapot között. Nyilván meg tudunk fogalmazni vagy el tudunk képzelni prototipikus helyzeteket, amikor meg tudjuk egyértelműen mondani, hogy minden rendben van, vagy valami mégsem stimmel. Mondok egy példát: az alkoholfogyasztás esetében is nagyon nehéz egy éles határt húzni. Ha valaki évente kétszer iszik alkoholt és akkor sem lesz részeg, akkor neki nincs ilyen jellegű problémája, de ha valaki minden este csak ezzel tudja kezelni a feszültségét, ott valószínűleg vannak problémák. De hogy a kettő között hol lesz pontosan a határ, azt nehezebb megmondani.
Fontos látni azt, hogy a rossz érzéseink önmagában a barátaink, legalábbis olyan szempontból, hogy azért fejlődtek ki az evolúció során, hogy figyelmeztessenek bennünket az olyan helyzetekre, szituációkra, amikkel foglalkoznunk kell. Tehát ha én szomorú vagyok valami miatt vagy csalódás ér, akkor az ezzel kapcsolatos szomorúság ráirányítja a figyelmemet arra, hogy gondoljam át, mi az, amit másképp kellett volna csinálnom. Persze beindulhat egy olyan gondolatmenet is, hogy a másik fél rontotta el a dolgokat. Összességében azért elmondható, hogy a rossz érzések tudnak segíteni abban, hogy átgondoljuk, egy hasonló szituációban mi az, amin változtatva kedvezőbb eredményt érhetünk el. Pont akkor szokott probléma lenni a mentális egészséggel, amikor valaki egyáltalán nem tudja elviselni a nehéz és rossz érzéseket. A sportolók esetében pedig az okozhat gondot, amikor a külső nyomás és minden más abba az irányba tereli őket, hogy bár érzik, valami nincs rendben, de ezzel nem akarnak foglalkozni: „Szorítsd háttérbe az érzéseidet, és csak a versenyre koncentrálj!” Ez tulajdonképpen olyan, mintha valamilyen vészvillogó jelezne, mégis figyelmen kívül hagynánk.
Mi van akkor, ha az a sportoló, akinek probléma van a mentális egészségével teljesen jól teljesít? Az NFL-ben is ezért volt meglepő, amikor egy ligaelit irányító a visszavonulást fontolgatta vagy egy sztárelkapó lemondott óriási pénzekről, mert a pályán nem látszott, hogy baj van.
Fontos kiemelni, hogy egy ilyen döntés mindig valamilyen konfliktusból származik. És most konfliktus alatt nem csak az emberek közötti nézeteltérést értem, tehát nem arról van feltétlenül szó, hogy az edzővel vagy a csapattársakkal alakult ki valamilyen feszültség. Hanem arra gondolok, hogy akár belső, vagy más néven intrapszichés konfliktus is lehet. Sportolóként fontos a csapat, a teljesítmény, a karrier, de közben fontos lehet a család és a mentális egészség is, hogy ne csak a sportból álljon az élet, hogy legyenek a életnek egyéb területei is, amikre támaszkodat.
Rengeteg olyan helyzet van, amikben döntéseket kell hozni. Ott van-e minden edzésen, elmegy-e még szórakozni a barátokkal, pedig lehet, hogy másnap nem lesz olyan formában, amilyenben kellene. Ezek mind belső konfliktusok, amik mindenki számára ismerősök lehetnek. Ilyenkor mindig meghozunk valamilyen döntést, és amikor az egyik oldal nagyon túlsúlyba kerül, akkor elképzelhető, hogy fellép egy visszacsapási hatás: amikor az élet egyik területe – például pont a versenysport – nagyon sok dolgot kiszorít, akkor érezheti azt a sportoló, hogy ez megborítja az egyensúlyt, és hogy esetleg szeretne több teret adni más dolgoknak is.
De mindig lesz valamilyen feszültség, ez elkerülhetetlen. Hisz az adott sportegyesület azt szeretné, hogy a jó játékosai megmaradjanak és teljesítsenek. A pénz nem csak az adott sportoló zsebében landol: vannak nagyon is a frontvonalban lévő gazdasági érdekek, illetve ott a presztízs is. Általában ez a két dolog az oka annak, amiért a csapatok presszionálják a sportolóikat. És félreértés ne essék, egy bizonyos pontig abszolút a feladata is egy edzőnek, hogy kihozza a legtöbbet a sportolóiból. De egy bizonyos szint után kiderül – és ezt nagyon sokszor csak utólag lehet megmondani –, hogy a rövid távú nyereség hajszolása kiégéshez és motivációvesztéshez vezet. Sokszor csak utólag derült ki, hogy a sportolónak jobb lett volna, ha kihagyott volna egy versenyt vagy átmenetileg kevesebbet küldték volna pályára, mert úgy esetleg egy stabilan jól teljesítő játékost nyertek volna.
Ezen a ponton szembesülünk azonban azzal a nehézséggel, hogy az adott szituációban nagy kihívás eldönteni, hogy ez egy olyan pont, amin át lehet lendíteni a sportolót, és utána egy jó évada lesz, vagy esetleg neki tényleg pihenésre lenne szüksége, hogy hosszú távon tudjon jól teljesíteni magának és a csapatnak egyaránt. Ebben valójában a sportoló egyéni útja, a már sokat emlegetett feszültségtűrése és megküzdési technikái a mérvadóak. Egy gyakorlott edző vagy a csapat sportpszichológusa gyakran a játék un. regresszív pillanataiban, megterhelő helyzeteiben ismerheti meg a játékosok belső erőforrásait, amik alapján következtetni lehet arra, hogy egy komolyabb megterhelésben, hogyan fog tudni megküzdeni a rá nehezedő terhekkel.
Mit tud ilyenkor kezdeni az adott gárda vagy edző? Lehet ezeket a konfliktusokat úgy kezelni, hogy mindenki jól járjon rövid és hosszú távon egyaránt?
Ez viszonylag egyénfüggő. Ha kifejezetten pszichológiai vagy pszichoterápiás szempontból nézzük, akkor háromféle megoldás van. Az egyik, amit maga a klub tud nyújtani és közvetlenül sportszakmai döntés: meg lehet-e a játékost úgy tartani, hogy kevesebb stressz vagy nyomás nehezedjen rá. Magyarán lehet-e hozni egy olyan döntést, ami önmagában azt eredményezi, hogy a külső stresszorok átmenetileg csökkenjenek (pl. kevesebbet játszatják). A másik két stratégia vagy megoldás a pszichológia oldaláról azt célozza, hogyha már adva vannak bizonyos stresszorok valakinek az életében, akkor mit lehet kezdeni velük.
A második megoldás kifejezetten a feszültség csökkentését célozza. Ezek nagyon hatékony eljárások tudnak lenni: különböző relaxációs-, meditációs- és feszültségkezelési technikák: imagináció, és ha nem sportolókról beszélnénk, akkor a sport is ilyen lenne. Ezeket a stratégiákat az köti össze, hogy a meglévő fezsültséget próbálják csökkenteni. A harmadik út pedig inkább a pszichoterápia területéhez tartozik és kifejezetten a feszültségtűrőképesség növelésére fókuszál. Ez nem egy tünetre fókuszáló folyamat, hanem az ún. feltáró terápiák körébe tartozik, ahol a cél a személyiség tudattalan tartományával való munka. Ennek az eredményei általában hosszú távon láthatóak, azonban tartósak.
Valószínűsíthető, hogy egyre többen döntenek úgy a közeljövőben, hogy kis időre abbahagyják a sportot a mentális egészség miatt?
Az gyakran előfordul a társadalmi jelenségek esetében, hogy ha egy inga nagyon kileng az egyik irányba, például most a teljesítmény irányába, akkor ennek van egy visszacsapási hatása – másképp fogalmazva – átesnek az emberek a ló túlsó oldalára. Ez természetesen nem az egyéni esetekről szól, nem lehet azt mondani, hogy mostantól mindenki, aki felfüggeszti a pályafutását, az csak a mentális egészsége miatt teszi azt, vagy túlzásba esett. Ez a jelenség inkább a populáció szintjén igaz és elképzelhető, hogy felül lesz reprezentálva: mondjuk alacsonyabban lehet az a küszöbérték, amelynél valaki a váltás mellett dönt. Tehát abban a belső konfliktusban, amiről korábban beszéltem, hajlamosabbá válhatnak úgy feloldani azt, hogy felfüggesztik a tevékenységüket.
De ebben pont az a nehéz, hogy nincs egy objektív szint. Nem lehet azt mondani, hogy te most annyira szorongsz, hogy neked abba kell hagynod például a sportot, te viszont csak annyira, hogy folytatnod kell. Nagyon sokszor tényleg csak utólag derül ki, hogy valaki jó döntést hozott-e. Vagy utólag sem! Ha tornászként úgy döntök, hogy valami mással szeretnék foglalkozni, és egészen kerek lesz az életem, soha senki nem tudja megmondani, hogy egyébként bennem lett volna még egy olimpiai arany vagy sem. De ha a folyamat végén jó érzések, örömteli kapcsolatok, sikeresnek megélt élet marad, akkor mindenképpen jónak lehet megítélni a döntést, ami ehhez vezetett.
Inkább az tűnik valószínűnek, hogy egy darabig több sportoló lesz, aki ilyen döntést hoz meg. Idővel persze – pont az egyedi példák mentén – ki fog alakulni ennek egy rutinja, jobban benne lesz a köztudatban, hogyan érdemes a mentális egészségre figyelni.
[/ppp_patron_only]
Bejelentkezés
Legutóbbi hozzászólások