Tavaly nyáron arról volt szó Aaron Rodgers és a Packers kapcsán, hogy az irányító szerződését úgy alakították át, hogy az esetleges elválás könnyebb legyen idén, és arról is szó volt, hogy Rodgers szóbeli biztosítékot kapott arra, hogy ha távozni akar, akkor a Packers ezt nem fogja hátráltatni. Nos, Brian Gutekunst elmondása szerint ilyen ígéret sosem lett kimondva.
“Nem mondtam ilyet neki. Az egész beszélgetés Aaronnal a tavalyi szezon előtt arról szólt, hogy az idei szezon végén leülünk egymással és megoldjuk a dolgokat így vagy úgy.”
– mondta a general manager az ESPN-nek.
Az persze nem várható, hogy a Packers a végletekig köti az ebet a karóhoz és azt mondja Rodgersnek, hogy vagy itt játszol, vagy sehol, de Gutekunst elmondása szerint egyáltalán nem csábítja, hogy egy nagy csomagot kapjon az irányítójáért, ugyanis ő az MVP és a GM elmondása szerint vannak olyan jó esélyeik egy Super Bowlra, mint bárki másnak a ligában.
Rodgers még nem döntött a jövőjével kapcsolatban, de azt tudjuk, hogy hamarosan elérkezik ez a pillanat, azt ugyanis elmondta, hogy tudja, milyen fontos ennek az időzítése a csapat szempontjából a piac nyitása (március 16) és a franchise tagek kiosztása (március 8) miatt.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- sirarcheer on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
Én már nem emlékszem hogy honnan származik az ígéret kiszivárogtatása. Ha Rodgers így hitte, akkor ez tényleg egy félreértések bohózatává fog válni, ami erősen nehezíti majd, hogy lesz ebből közös jövő
Egyiknek sincs töke kimondani hogy vége. Csak az önsajnálat meg az egymásra mutogatás évek óta. Nagyon unalmas már ez a sztori.