Még várunk az első ledőlő dominóra az idei holtszezonban, hiszen ugyan hivatalosan csak március 16-án indul be a buli, nem hivatalosan már akármikor megköttethetnek üzletek, ahogy azt láttuk tavaly Matt Stafford és Carson Wentz elcserélésével is. Az egyik ilyen ledőlésre váró dominó pedig Deshaun Watson, akinek a jogi ügyei megnehezítik a helyzetét és a régóta várt elcserélését.
Az irányító ügyvédje azt mondta, hogy a bűnügyi vonalon legkésőbb április elseje előtt várható döntés, hogy hivatalosan megvádolják-e Watsont és ha igen, mivel – ez sok mindent eldönt majd. A polgári vonalon azonban nem várható komolyabb fejlemény, úgyhogy az a legnagyobb kérdés, hogy a csapatok bevállalják-e Watsont úgy, hogy nem tudják ennek a kimenetelét.
A PFT információi szerint erre a válasz igen, több csapat is hajlandó lenne üzletet kötni a Texansszal, amennyiben a bűnügyi vonal megoldódik, de a polgári még nem. Tavaly a Dolphins csak akkor ment volna bele a cserébe, ha ezeket is megoldják, a Panthers viszont enélkül is – ellenben hozzájuk Watson nem akart menni, nem adta fel a no-trade kikötését.
Hogy pontosan mely csapatok lennének hajlandóak cserélni az irányítóért a polgári perek megoldása nélkül, azt nem tudni. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy azt sem tudni, milyen áron lennének hajlandóak üzletet kötni, és hogy ez megfelel-e a Texansnak – no meg hogy Watson melyik csapat számára adja fel a no-trade kikötését.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Azért bátor hogy ezer éve nem játszott de még válogat
Amúgy arról tudunk valamit , h Watson milyen állapotban van fizikailag ? MI a garancia , hogy olyan szinten fog játszani , mint másfél éve ?
Émmár tavaj lecsaptam volna rá.