Connect with us

Hír

A szezon végére Mike Zimmer már rendszeresen kritizálta Kirk Cousinst a csapaton belül

A Vikings tavaly is lemaradt a rájátszásról, vagyis Kirk Cousins érkezése óta négy nekifutásból csak egyszer sikerült túlélni az alapszakaszt. A TheAthletic.com riportja szerint a sikertelenség rá is nyomta a bélyegét Mike Zimmer és Kirk Cousins kapcsolatára, a tavalyi szezon végén a főedző már rendszeresen panaszkodott az irányítóra az edzői megbeszéléseken.

A riport szerint Zimmer azt nehezményezte, hogy Cousins nem csinált meg elég nagy játékot, nem tette jobbá a csapattársait és a kulcsszituációkban rendre nem élt a lehetőségeivel. Ebben egyébként van is igazság: az irányító összességében jól teljesített a szezonban, 4221 yardot és 33 TD-t passzolt mindössze hét INT mellett. Ám ahogy egész karrierje során mindig, úgy idén is sokat hibázott például a kulcsfontosságú harmadik és negyedik kísérleteknél, győzelmek mentek el rajta (bár ezzel együtt túlzás lenne csak az ő nyakába varrni a sikertelenséget).

A QB szerződése már csak egy évre szól, az idei cap hitje 45 millió dollár, vagyis nagyon adná magát egy hosszabbítás, de a fentiek alapján közel sem biztos, hogy hosszú távon tervez vele az új menedzsment.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!