Connect with us

Érdekességek

A történelem nem azt mutatja, hogy Burrow-nak jó esélyei lennének egy újabb Super Bowlra

A Cincinnati Bengals egy nagyon fiatal maggal, köztük a mindössze másodéves irányítóval, Joe Burrow-val jutott be a Super Bowlba, és ugyan ott alulmaradt, a csapat szurkolói reménykedhetnek, hogy nem egyszeri csoda volt az idény és lehet építeni erre a fiatal magra. Ennek a lehetőségét egyáltalán nem akarjuk elvenni, de a történelem nem az ő pártjukon áll.

A CBS-nél túrták elő a fenti statisztikát, miszerint az utóbbi 16 irányító, aki kezdőként elvesztette az első Super Bowlját, az utána soha nem jutott vissza a nagydöntőbe (kezdőként). Persze Jimmy Garoppolónak, Jared Goffnak, Matt Ryannek és Cam Newtonnak elméletben még van erre lehetősége, de nem úgy néz ki jelenleg a helyzet, hogy ez összejönne. Előttük így járt Colin Kaepernick, Rex Grossman, Matt Hasselbeck, Donovan McNabb, Jake Delhomme, Rich Gannon, Kerry Collins, Steve McNair, Chris Chandler, Drew Bledsoe, Nel O’Donnell és Stan Humphries is.

Ez azt jelenti, hogy egészen a 38. Super Bowlig, azaz 1993-ig kell visszamenni az időben, hogy olyan irányítót lássunk a nagydöntőben, aki járt már ott korábban és első próbálkozásra kikapott (Jim Kelly). Ez tehát nem mutat jól Joe Burrow és a Bengals esélyeit illetően.

Minden jog fenntartva. © 2020 Fűzővel kifelé!